Ahogy telnek az évek, egyre morcosabb David Beckham a H&M kampányban

2016.január.28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Közeledik a tavasz! Ez abból is egyértelműen látszik, hogy megérkezett David Beckham aktuális alsónemű kampánya a H&M márkának.

Már szinte nem is bírunk visszaemlékezni, hogy mikor is kezdődött a svéd márka és az egykori focisztár, és kiváló apa közösködése. Arra viszont kifejezetten jól emlékszünk, hogy a Bekcham kidolgozott testét öröm volt látni ezekben a reklámokban. Az idők azonban változnak, és változott, fejlődött a stílusikon saját kollekciója is. Immár nem csupán szexi gatyákat árulnak a neve alatt, de egyre komolyabb férfi vonal kezd kialakulni a H&M bábáskodása mellett az ex-focifenomén neve alatt.

A mai tinik szívét már sokkal inkább kicsi fia, Brooklyn mozgatja meg inkább, de azért a 40 éves sármőr még most is, igencsak vonzó. Sőt, talán azt mondhatnánk soha nem volt még ilyen vonzó. Hiába rá is igaz, hogy az idő nemesíti az arcvonásait.

Görgess le, még két kép jön!

David Beckham az új kollekció kapcsán elmondta, hogy csakis olyan darabok találhatunk benne, amelyek a személyes ízlését tükrözik, és amelyeket bármikor örömmel hordana. Nekünk csak egy bajunk van az új reklámmal (azt leszámítva, hogy az évek múlásával egyre morcosabbnak tűnik a fotókon), hogy túl sok a ruha David!

David Beckham
David Beckham

Ha szeretnéd Valentin-napra meglepni a párod egy Beckham-darabbal, a H&M oldalán február 4-től elérhető a kollekció!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Rák bánjon óvatosabban a pénzzel, a Bak forrósítsa fel a hálószobát - április 18.

Napi horoszkóp: A Rák bánjon óvatosabban a pénzzel, a Bak forrósítsa fel a hálószobát - április 18.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője