Brutális akcióval tiltakoztak az állati szőrme felhasználása ellen

2017.július.29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sok szó esik manapság a divatvilágban is a fair trade-ről, a környezetbarát anyagok, újrahasznosított alapanyagok használatáról. A ruhaipar maga is nagyon sokat tehetne Földünk megóvásáért, ha a gyártás során környezettudatos előállításra fokozottan ügyelnének.

Brutális akcióval tiltakoztak az állati szőrme felhasználása ellen
Fotó: Getty Images

Szerencsére sok nagyon pozitív kezdeményezést láthattunk az utóbbi időben. Sok nagy márka igyekszik a gyártás során a vízhasználat csökkentésére. Nem egy márka mindent megtesz, hogy az állati eredetű alapanyagok nélkül készítse el a kollekcióit. Csak egy példaként elég Stella McCartney-t említeni, hiszen a tervező teljesen próbálja száműzni a gyártásból az állati eredetű alapanyagokat, szoros együttműködésben dolgozik több környezetvédő szervezettel, az újrahasznosítás elve nemcsak a ruhákban, hanem az üzleteinek berendezésében is megjelenik.

Olvastad már? 3 ok, hogy megváltoztasd a húsfogyasztási szokásaidat

A környezetvédelmi szempontokhoz persze az is kell, hogy még többen mutassanak példát a vásárlóknak. Az állati szőrme felhasználása ellen tiltakozva a PETA szervezettel karöltve évről-évre újabb sztárok mutatják meg, hogy nem kérnek a rettenetes körülmények között fogva tartott állatok kizsákmányolásából.

Ennek ellenére még ma is nagyon sok divatcég használ állati szőrmét, használ gyanús helyekről származó állati bőrt a termékek előállításához. Londonban most egy nagyon látványos és sokkoló akcióval hívták fel a továbbra is létező problémára a figyelmet. A földön fekvő, alsóneműre vetkőzött, vérrel befestett aktivisták saját testükön mutatták be, hogy milyen sors vár azokra az állatokra, akik az alapanyagot szolgáltatják a luxustermékekhez.

Állati szőrme felhasználása ellen tüntettek Londonban
Fotó: Rexfeatures
Környezetvédelmi akció Londonban
Fotó: Rexfeatures
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője