Ismerd meg a világ egyik legmegosztóbb cipőjének történetét: a Tabi-sztori
"A Tabi cipők a legfontosabb újlenyomatai a karrieremnek: felismerhetők, 25 év után is kelendők és sosem másolták őket" – állította Martin Margiela belga designer, a Maison Margiela divatház alapítója a védjegyévé vált lábbeliről.
Ezeket láttad már?
Az állítás megkérdőjelezhetetlen: a nyugati szemnek szokatlan megjelenésű Margiela Tabikat gyűjtők is vásárolják, kikerülhetetlen darabjai a divattörténetnek. Amikor 1988-ban Margiela először a kifutóra küldte őket, nagy felháborodást, meglepődést váltottak ki még a divatiparon belül is, ám ennek ellenére – vagy éppen ezért – a márka minden show-ján megjelennek azóta is.
Annak ellenére, hogy a Tabi az egyik legfontosabb, legismertebb eleme Martin Margiela divaton hagyott újlenyomatának, nem mondhatjuk, hogy egy teljesen eredeti találmányról van szó. Rajta kívül néhány másik designer és márka is felfedezte ezt a formát, de ami a legjelentősebb: Japánban már évszázadokkal korábban készítettek ilyen alakú kiegészítőket. A szigetországba a XV. században elkezdtek pamutot importálni Kínából, az új alapanyag pedig új ruhadarabok kialakulásához vezetett. Ilyen volt a zokni is, amit a korszakban népszerű, fatalpú, lábújjak között haladó pánttal készülő Geta papucsokhoz igazítva kétujjasra varrtak. A végeredmény egy bokáig érő pamutzokni lett, amiben külön rész van a nagylábujjnak és a másik négynek.
A kétujjas zoknik a japán ruhatárak alapdarabjaivá váltak, idővel még társadalmi státuszt is megjelenítettek. A parasztság indigókékben járt a hétköznapokon, ünnepekkor fehérben, a nemesség pedig az arany és a lila közül választhatott. A szamurájoknak volt a legnagyobb szabadsága, bármilyen tónusút a lábukra húzhattak, ami elütött a már említettektől.
A tabi zoknik a nyugaton megszokottaktól eltérően nem egy darabból állnak, hanem háromból: kettő fedi a lábfejet egy pedig a talpat. Ez a felépítés magában hordozta a lehetőséget arra is, hogy a tabik cipőkké váljanak.
Ez a tömeggyártott gumi talpak megjelenésével következett be a XX. század elején: a talpat fedő pamutdarabot felváltotta ez az anyag és megszületett a Jika-Tabi. Az új lábbelit munkára szánták, hamar népszerűvé vált a földművelők, építőmunkások és riksások körében. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy úgy tartották, a nagyujj különválasztása javítja az egyensúlyt.
A II. világ háborút megelőzően Japán bezárkózó politikája ellenére is szűrődtek ki információk az országról, a nyugati világ érdeklődéssel fordult az itteni kultúra, és így a tabi felé.
A háború alatt pedig a csendes-óceáni hadszíntéren, ahol az ausztrálokkal álltak szemben a japánok, nem egyszer utóbbiak vereségéhez, vesztéhez vezetett a Jika-Tabi: a katonák lábbelijeinek nyomai különleges formájuk miatt sokszor elárulták útvonalaikat, rejtekhelyeiket.
A háború után még egy jelentős megjelenése volt a tabinak a nyugaton: 1951-ben Shigeki Tanaka egy pár tabi inspirálta Onitsuka Tiger (az egyik legrégebbi japán cipőmárka) futócipőben nyerte meg a bostoni maratont. A győzelem ellenére a cipő nem terjedt el Amerikában, túl furcsának tartották.
Ezt követően évtizedekre eltűnt ez a forma Európából és Amerikából, egészen Martin Margiela 1988-as első divatbemutatójáig.
Mivel a kétujjas cipőket Japánon kívül kevesen ismerték, nagy feltünést keltettek a tervező 1989-es őszi-téli show-ján. Ez cél is volt, hangsúlyozásukra Margiela a fináléra olyan fehér köpenyekbe öltöztette a modelleket, amilyenekben egyébként alkalmazottjaival dolgozott, Tabijaikat pedig vörös festékbe mártotta. A fehér pamuttal fedett kifutón végig haladva a modellek nyomokat hagytak, ezzel előre vetítve, hogy ezek a lábbelik Margiela eltörölhetetlen ujjlenyomatai lesznek a divaton. A Tabik fontosságának hangsúlyozására a designer a következő kollekciójának első lookját, egy kabátot, ebből a lábnyommintás anyagból alkotta, melynek darabjait nem varrás, hanem szigszalag tartotta össze.
15 etikus divatmárka, amelyekről még nem hallottál, pedig imádnád őket
15 etikus divatmárka, amelyekről még nem hallottál, pedig imádnád őket
A Tabik jelentőssé válásához ezek mellett az is hozzájárulhatott, hogy ezek voltak Martin Margiela első és sokáig egyetlen cipői is. A márkának a kezdeti években nem tellett arra, hogy szezonról szezonra másfajta cipőket készíttessen, ezért maradtak a Tabik. A második show-n például az első kollekció részét képező darabokat használták újra, miután falfestékkel új színt adtak nekik. Idővel akkora népszerűségre tett szert a kétujjas modell, hogy Margielanak lehetősége nyílt új fazonok tervezésére, ám ezt az alapkoncepció megtartásával, azt variálva tette, mivel addigra a sziluett összeforrt a márkával. Így születtek meg a Tabi bokacsizmák, sportcipők, szandálok és balerinák. A legkülönösebb változat az volt, ami mindössze egy sarokból és az ujjak helye között réssel ellátott talpból állt. A tervező instrukciói szerint ragasztószalaggal kellett a lábra erősíteni.
A tradicionális tabik és Margiela változatai között a jelentős hasonlóság mellett volt egy fontos különbség is: a japán lábbelik uniszexek voltak, a belga designer viszont női méretekben kínálta csak sajátjait. A divatház nevét adó tervező már szinte egy évtizede a háta mögött hagyta a céget, mikor az férfiaknak is árulni kezdték a cipőt.
A Tabira sokszor úgy hivatkoznak, mint a Martin Margiela karrierjét megalapozó darabra, ám az kevésbé ismert, hogy az első általa készített ilyen cipő után nemsokkal a Nike is tervezett kétujjas modellt. A sportmárka 1996-ban mutatta be az Air Riftet, amit a Tabitól eltérő módon a kenyai mezítlábas futók inspiráltak. A siker sem bizonyult közös jellemzőnek a két termék életében: még Margielaé egyre felkapottabb lett, addig a futócipő annyira népszerűtlen volt, hogy szinte azonnal leállították a gyártását. A Nike 2015-ben visszahozta a modellt, ami akkor kelendőbbnek bizonyul. Ehhez egyrészt az is hozzájárulhatott, hogy hétköznapibb, megfizethetőbb alternatíva volt a Margiela Tabira, amit időközben olyan sztárok kezdtek hordani, mint Björk vagy Chloë Sevigny. Illetve a két megjelenés között eltelt közel 20 évben más márkák is készítettek hasonló sziluetteket, ezzel terjesztve, elfogadottabbá téve ezt a formát.
Ennek ellenére teljes magabiztossággal kijelenthetjük, hogy mindig is Martin Margielat fogják a Tabi-úttörőnek tartani, a tradicionális forma egy-egy új átiratának megjelenésekor pedig mindenki a belga designer mellett teszi majd le inkább a voksát szerzői jogokat hangoztatva. Ugyanakkor a forma olyan eltérő megjelenése, mint a Nike Air Rift rávilágít, hogy a kétujjas cipő jóval több, mint egy anti-divatos dobás egy belga designertől: a tabi 600 évet felölelő története során feloldotta a határvonalakat a tradicionális munkáscipő, a funkcionális sporteszköz és a kísérletező divatfogások között.
