Kim és Kanye millió dolláros csókja

2014.december.27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Olivier Rousteing csupán 29 éves, de máris azzal büszkélkedhet, hogy a 3 éve egy olyan sikermárka kreatív igazgatója, mint a Balmain.

Amikor néhány éve a patinás francia divatháznál elhatározták, hogy megreformálják a márkát, kevesen gondolták, hogy ilyen sikeres lesz majd az újjászületés. A Balmain tulajdonosai pedig jócskán vállalták a kockázatot, hiszen Christophe Decarnin leigazolása 10 éve rizikós húzásnak tűnt, az pedig szinte vakmerő lépés volt, hogy a fiatal dizájnert 6 évvel később egy szinte teljesen kezdőre cserélik.

Olivier Rousteing alig 26 évesen került a Balmain kreatív igazgatói székébe, csaknem ismeretlenül. A korábban Roberto Cavalli mellett pallérozódott tervező azonban teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és megtalálta a népszerűséghez vezető utat. A Balmain márkanév értéke évről-évre növekszik nem függetlenül a jól eltalált kampányoknak, no és annak, hogy Rousteing magához édesgette a népszerűségük csúcsán lucikoló Kardashian-Jenner-West famíliát.

A 2015-ös tavasz-nyári férfi kollekciójának sikerét a család két zászlóshajójának csókjára bízta. Ha minket kérdeztek, nem hinnénk, hogy Kanye West és Kim Kardashian egy süllyedő hajóra felszállna csókot váltani... A Balmain elég jó év elé nézhet.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az 54 éves Cate Blanchett istennőként tündököl a Vogue címlapján

Az 54 éves Cate Blanchett istennőként tündököl a Vogue címlapján

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője