Ökotudatos ebédmenü a Parlament közeléből biciklis házhozszállítással

2020.november.24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az V. kerületben, a Kossuth tér közelében sétálva talán nem az az első gondolatunk, hogy szembe találjuk majd magunkat egy hangulatos, ebédmenüt, kávét, borokat és más alkoholos italokat kínáló hellyel, amit sem árait, sem az ízeket tekintve nem turistákra szabtak, hanem a helyieknek és az arra járóknak (is) szól. A Falk Miksa utcában szeptember közepén nyílt Sejribizli pont ilyen hely. Ottjártunkkor még nyitva tarthattak, fogadhattak vásárlókat az általuk felújított vendégtérben, de a nemrég bevezetett korlátozások miatt sem zártak be, elvitelre és házhozszállítással továbbra is fogyaszthatjuk ebédjeiket.

A leginkább bisztrónak mondható Sejribizlit – hiszen reggeltől estig nyitva terveznek tartani a napszaknak megfelelő kínálattal – két család hívta életre. Kincses Bálint és Fábri István gyerekkori barátok, feleségeikkel, Mohácsi Nusival és Tarr Borival, valamint Bálint édesanyjával, Pavlov Annával már egy ideje szerettek volna saját helyet nyitni. Tapasztalataik is vannak a vendéglátás terén: Bálint és édesanyja vezeti a Café Zsivágót, Istvánnak és Borinak pedig néhány éve házhozszállításos gasztro-vállalkozása van.

A közös vendéglátóhely megnyitásához a végső löketet az üzlethelyiség megtalálása adta. Nusi elmondása szerint sokáig keresgéltek, de a helyek vagy túl kicsik, túl nagyok voltak, vagy nem volt konyha, vagy nem tudtak a főbérlővel kijönni. Itt pedig minden úgy látszott, hogy jó lesz.

A felújításnak nyár elején álltak neki, mindent maguk csináltak. Bálint és István széket csiszolt, festett, parkettázott. Olyan volt a folyamat, mintha a saját lakásukat újították volna fel. Ez a végeredményen is érződik, ismeretlenül is azonnal otthonosan érzi magát az ember, amihez a klassz zene is hozzátesz.

A konyhát Istvánnék viszik, a korábbi kiszállítós vállalkozásuk után sok tapasztalattal rendelkeznek. Igyekszenek hazai termelőktől vásárolni, a szezonalitás is fontos szempont az alapanyagok kiválasztásánál. A tulajdonosok meg szeretnék mutatni, hogy a klímaváltozás kapcsán fontos ide visszakanyarodnunk és megértenünk, hogy télen mondjuk nem lehet vagy nem érdemes paradicsomot enni.

Mindkét házaspár sokat utazott, ez nyomot hagyott az ebédmenühöz felhasznált recepteken is: Bori inspirációként használja az indiai, az olasz és az izraeli ízeket. Összességében elmondható, hogy a kínálat nem kimondottan magyaros, de házias ízvilág a jellemző. Vannak húsételeik, de igyekeznek visszaszorítani és inkább a vega, a vegán vonal, ami erősebb. Nem akarnak nagyon egy irányba menni, hogy semmi nincs, mert szerintük könnyen lehet, hogy valaki nem tudja elképzelni, hogy a vega vagy a vegán étel izgalmas is lehet, de ha bejön egy húsos étel miatt és megkóstolja a húsmentest is, lehet, hogy jobban kezd iránta érdeklődni. Az a céljuk, hogy szelíden vezessék be ezt az irányt.

Ottjártunkkor fokhagyma krémleves és spenóttal töltött sajtos palacsinta volt a napi ajánlat. Mindkét fogás finom volt, otthonos érzést adott és az adagok is bőségesek voltak.

A menüs étkeztetést most sem hagyták abba, személyesen vásárolhatunk ebédet 10:30 és 13 óra között, vagy rendelhetünk házhozszállítással akár a következő napra is, ha 10 óráig üzenünk nekik.

A házhozszállítást egy elektromos cargo biciklivel végzik, a lefedett terület még alakulóban van, így érdemes írni nekik és érdeklődni. A fogásokat betétdíjas üvegedényekben viszik a megrendelőknek, ezzel is elkerülve a szeméttermelést.

A kiszállítás és a felújítás jellegéből is látszik, hogy a fenntartható szemlélet és a hulladéktermelés minimalizálása fontos részei a Sejribizli mögött álló koncepciónak. A már említetteken kívül fontos, hogy nem használnak vegyszereket a takarításhoz, hanem öko tisztítószerekkel dolgoznak. A pult kínálatának összeállításakor pedig fontos szempont volt, hogy a termékek rövid ellátórendszeren keresztük jussanak el hozzájuk, így ismerik a termelőket is. A gyógyteáikat például a zalai dombokon szedik, az almateájukat pedig ők maguk készítik Nusi nagymamájának gyümölcseiből. A jövőben pedig szeretnék helyben komposztálni az arra alkalmas hulladékot, valamint megoldást találni a vendégek által visszaküldött maradék kidobására is.

A továbbiakban szeretnének majd vacsorát is kínálni, illetve eseményeket tartani, egy borkóstoló estjük volt is már.

Nusi az étterem mellett évek óta viszi a Shamo bags nevű márkát is, ami zöld háztartást segítő eszközöket és a témához kapcsolódó workshopokat is kínál. Szeretné, ha a pandémia után ezeknek az eseményeknek és más, a fenntarthatósághoz kötődő programoknak is helyet adna a Sejribizli.

Szöveg: Dózsa Kamilla

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Karikó Katalin: Smink nélkül is lehetett egy kutató szép!

Karikó Katalin: Smink nélkül is lehetett egy kutató szép!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)