˝Nincs olyan dolog, amit ne lehetne megoldani!˝ - Interjú Kozma Orsival

2015.szeptember.16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kozma Orsi nem csak csodás énekesnő, hanem immár két éve két gyönyörű kislány anyukája. Az októberi számunk G-Család cikkében szereplő Jagasics Hédi, Munkácsi Brigitta és Trunkó Bálint mellett Orsi is bebizonyította, hogy a család és a karrier bizony együtt is működhet.

kozma orsi
Fotó: DebreczeniZita/GLAMOUR

Mindig is tudatosan készültél az anyaságra?
Egészen addig nem is foglalkoztatott ez a kérdés, amíg meg nem ismertem a páromat. A házasságkötésünk után három évvel születtek meg gyerekek. Korábban azt gondoltuk, hogy majd először egy gyerkőcünk lesz, majd egy kis idő múlva még egy, de végül teljesen máshogy alakult. Rögtön ikreink lettek, ráadásul úgy, hogy a családban korábban nem volt erre példa. Szerencsére nem görcsöltem rá erre a dologra, hagytam, hogy szépen történjenek a dolgok. Persze, nem minden alakult úgy, ahogy elterveztem. Az volt a tervem például, hogy a terhesség mellett még aktívan énekelek, vagy majd ide-oda utazgatok. Végül teljesen máshogy történtek a dolgok, mivel három hónaposan már akkora hasam volt, mint egy nyolc hónapos terhesnek. Az ikerterhességem felülírt minden korábbi elképzelésemet, de ennek ellenére tudtam, hogy nem szeretnék végérvényesen felhagyni az énekléssel. A gyerekek születésével teljesen megváltozott az életem, mégsem akartam feladni a karrieremet. Ezalatt az idő alatt is aktív voltam, kijött egy lemezem és a szülés után egy évvel, egy jazzlemezzel is kedveskedtem a rajongóknak. Az énekelés nekem nem csak egyszerű munka, hanem egyfajta feltöltődés, kikapcsolódás is.

Hogyan zajlik az élet otthon, míg te a színpadon vagy?
Hetekre, hónapokra előre meg kell tervezzük az életünket. Mivel a férjem is a zenével foglalkozik, alaposan át kell gondolnunk minden egyes napot. Ki vigyáz a gyerekekre, ha a mindketten koncertezünk vagy éppen ráér-e a másik, ha az adott nap valamelyikünknek fellépése van. Ezeket mindig előre megbeszéljük, leszervezzük. Ha a párom és én is színpadon vagyok, általában a férjem szülei utaznak fel Gyuláról.

Hogyan tudod a nőiességet és az anyaságot szinkronban tartani?
Az anyaság mellett, fontosnak tartom, hogy nőként is jól érezzem magamat a bőrömben. A férjemmel már a gyerekek születésekor támogatott abban, hogy ne csak, mint anya, hanem nő is kiteljesedhessek. Ő vigyáz a gyerekekre, amikor kozmetikushoz, fodrászhoz vagy éppen manikűröshöz megyek. Nem csak nőként, hanem énekesként is fontos az életemben a külső megjelenés. Emellett pedig próbálok figyelni arra, hogy minél többször ki tudjak kapcsolni. Nyilván kicsit több szervezést igényel, ha magammal szeretnék foglalkozni. Nincs olyan dolog, amit ne lehetne megoldani.

Hogy néz ki egy napod a lányokkal?
6:30 körül felkelnek a gyerekek, majd a reggeli után egy kis játék, zenehallgatás. Nem az az anyuka vagyok aki, elviszi őket minden koncertjére. Most még szeretném nekik a legnagyobb nyugalmat biztosítani. Majd később, ha nagyobbak lesznek, eldöntik, hogy szeretnének e eljönni az anyukájukat megnézni. Gyakran járunk játszótérre is, ha pedig este fellépésem van, a férjem veszi át tőlem a stafétabotot.

Mit gondolsz, miért vállalnak későn gyereket a nők?
Talán féltik a munkahelyüket, sokan pedig előbb az anyagi biztonságot, illetve karriert akarnak építeni. Van olyan ismerősöm, aki például egyáltalán nem szeretne gyereket, ezt is megértem. Az én esetemben nem azért tolódott későbbre a szülés, mert a munkám volt az első helyen az életemben. Jött volna előbb is, ha megtalálom azt az embert, akivel le szeretném élni az életemet. Előbb is szültem volna gyereket, de a férjemet később ismertem meg. Soha nem volt bennem olyan félelem, hogy a gyerekvállalás esetlegesen kettétöri a karrieremet.

Mesélsz egy picit a gyerekekről?
Mindketten nagyon szeretik a zenét. Sára lányom próbálja dúdolni a dalokat, Anna pedig dobolni szokott az apukájával. Nem szeretnék mindenáron zenészt nevelni belőlük, jó lenne, ha azzal foglalkoznának, amit szeretnek. Most még nyitottak a legtöbb dologra, később majd meglátjuk miben, találják meg igazán önmagukat.


Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Rihanna egy életre megbánta, hogy meztelenruhát vett fel, és el is mondja, miért

Rihanna egy életre megbánta, hogy meztelenruhát vett fel, és el is mondja, miért

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője