Száguldás négy keréken! Exkluzív interjú Bús Edina autóversenyzővel

2016.február.23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bús Edina, a HRT (HELL Racing Team) B3 Racing versenyzője nem mindennapi sportnak hódol. Az autóversenyzésben találta meg önmagát, az utóbbi időben férfiakat meghazudtoló vezetési technikájának köszönhetően hívta fel magára a figyelmet.

Hogyan kerültél kapcsolatba az autóversenyzéssel?
Két fiútestvér mellett nőttem fel, akik mellett azt hiszem megedződtem. Amellett, hogy nőies nőnek tartom magam, van némi fiús vonásom is ennek köszönhetően. Nem volt gyermekkori álmom az autóversenyzés, ám úgy hozta az élet, hogy kipróbálhattam magam egy versenyző iskola keretein belül, ahol az eredmény a vártnál jobb lett. Mindkét bátyám versenyzett, amikor én is ebbe a közegbe kerültem. Ez 2006 szeptemberében történt. Ők több éve abbahagyták, én azóta is aktívan – most már nemzetközi szinten - űzöm ezt a sportot.

Milyen sikereket értél el idáig?
2007-től 2010-ig a Suzuki Swift Kupában indultam, ahol 20-25 férfiversenyző között én voltam az egyedüli nő. Ezekben az években többször voltam dobogós, illetve év végén összetett 4. helyezett. Az első bajnoki címem 2011-ben szereztem meg, amit 2012-ben meg is védtem, a Lotus Ladies Cup elnevezésű versenysorozatban. Eközben dobogós lettem Formula autóval; az éppen aktuális csapattársammal futamokat nyertünk hosszú távú versenyeken; Indiába kaptam meghívást egy nőknek kiírt sorozatba egy verseny erejéig, ahol szintén dobogós helyen végeztem; eddig háromszor kaptam meg az "Év Női Autóversenyzője" címet; többszörös "Legjobb csapat" elismerése van a csapatomnak, a B3 Racingnek.

Mennyire kell bizonyítanod nőkent a férfi versenytársaidnak?
Semmivel sem magasabb vagy alacsonyabb az elvárás nőként. Legalábbis én így gondolom. A pályán mindenki versenyző. Nem számít, hogy nő vagy férfi.

Hogyan tartod karban magad?

Versenyszezonban legalább heti 4-5 edzésen veszek részt. Van közötte speciálisabb, versenyre felkészítő edzés, futás illetve erősítés. Emellett pedig az étkezésemre is jobban odafigyelek, mint a téli időszakban, amikor nincsenek versenyek.

Milyen a vezetési stílusod a normál autóutakon? Hasonló, mint a pályán?

Sportosan és lendületesen vezetek. Szeretek haladni, és néha talán ott gyorsítok, ahol mások már fékeznek. Mindezt természetesen kellő körültekintéssel teszem.

Milyen vagy a hétköznapokban?
Nem vagyok egy otthonülős típus, az biztos. A hét minden napján dolgozom, munka után pedig élem világom. Edzés, barátok, család, egyéb hobbik. Szeretek mindent, ami picit is veszélyes. Közel harminchoz épp cross motorozáson töröm a fejem, de imádok jet-skizni, versenyeztem is korábban.

Mit vársz ettől az évtől?
Bármilyen kategóriában is indulok, a tőlem telhető legjobb eredményt szeretném elérni. Mindig van hová fejlődni, mindig lehet tanulni, ezért is szeretem ezt a sportot.

Csáti Melinda

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője