Új bevásárlóközpont épül Budapesten, mutatjuk az első terveket!

2018.május.10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az ECE új bevásárlóközpont építését tervezi Budapesten. A projektterület a főváros északnyugati részén, Óbudán, a Dunához közel, az egykori Budapesti Harisnyagyár területén helyezkedik el.

A tervek szerint a bevásárlóközpont három szinten, több mint 170 üzletnek és több mint 50.000 m² bérelhető területnek ad majd helyet. A projekt építési munkálatai előreláthatólag 2019-ben kezdődnek, a bevásárlóközpont nyitása pedig 2021-re várható.

"A legmodernebb és legvonzóbb bevásárlóközpontot tervezzük Magyarországon. Célunk, hogy a bérlői és a kiskereskedelmi összetétel, a szolgáltatási kínálat, valamint a vásárlói élmény tekintetében új normát teremtsünk. Mintegy 15 éttermi koncepciót tervezünk, a gyorséttermektől kezdve, a trendi alkalmi éttermeken át, a magas minőséget nyújtó éttermekig, ahol a látogatók jó minőségű, modern stílusban, friss alapanyagokból készített helyi és nemzetközi ételekből és italokból válogathatnak. Az éttermek egy részét a nagy tetőkert mellett alakítjuk ki, napozóterasszal, ahol a vendégek pihenhetnek és eltölthetik a szabadidejüket. A projekttervek részét képezi egy 4D technológiával működő ultramodern mozi megvalósítása is." - mondta Christoph Augustin, az ECE projektigazgatója és az ECE magyarországi ügyvezető igazgatója

Magyarországi leányvállalatának 1996-os megalapítása óta az ECE partnereivel közösen több mint 600 millió eurót fektetett be az országban. A társaság jelenleg öt bevásárlóközpontot üzemeltet összesen 210.000 m2 bérbeadható területtel, ezzel az ECE a legnagyobb magyarországi belvárosi bevásárlóközpont üzemeltető hazánkban.

Az öt bevásárlóközpontból egy Budapesten, a többi pedig négy vidéki nagyvárosban található. Ezek a központok az ÁRKÁD Budapest, ÁRKÁD Pécs, ÁRKÁD Győr, Fórum Debrecen és ÁRKÁD Szeged.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője