Mindent megbolygat: Holdfogyatkozással jön a Vérhold, a nyár első teliholdja

2020.június.5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Aki kicsit is jártas az asztrológiában, az tudja, hogy a telihold időszaka mindig nagyon intenzív, és bizony gyakran megvisel minket, sőt ezt talán azok is észrevették már, akik amúgy nem nagyon foglalkoznak a csillagok állásával.

Mindent megbolygat: Holdfogyatkozással jön a Vérhold, a nyár első teliholdja
Fotó: Shutterstock

Az első nyári telihold június 5-én köszönt be, a legerősebben ezen a napon érezteti a hatását, de már a megelőző napokban, és a következő napokban is elkísér a hatása. A Telihold a Nyilas jegyben köszönt be, ez alapvetően pozitív együttállás, ami optimizmussal ajándékoz meg, kedvez az elmélyedésnek, az utazásnak, és alapvetően segít, hogy tisztán láss, és bátran nézz szembe a kihívásokkal.

Ezért lehet konfliktus

Az alapvetően pozitív hatások ellenére azonban számolnunk kell azzal is, hogy mégis feszültséggel és akár vitákkal, konfliktusokkal teli lehet a telihold időszaka. Ennek miértje, hogy a Nyilas-Telihold feszültségben áll a szerelembolygókkal, a Vénusszal és a Marssal. Ez az oka, hogy ez a telihold leginkább a párkapcsolatokat viseli meg, felszínre kerülhetnek az ellentétes elképzelések, vélemények. A nem romantikus kapcsolatokon kívül szintén a Vénusz, a Mars és a Neptunusz hatására gazdasági, politikai válságok éleződhetnek ki, és ilyen területeken hamis illúziók, túlzások nehezíthetik a megbékélést, az egyensúly elérését. Ugyanakkor mind a szerelemi, mind pedig a más természetű konfliktusokra jótékony hatást gyakorol a Merkúr és Bika-Uránusz együttállás, ami a helyes kommunikációt, a kompromisszumot segíti elő.

Ezek a csillagjegyek tökéletes párt alkotnak egymással

Ezek a csillagjegyek tökéletes párt alkotnak egymással

Ezeknek a csillagjegyeknek lesz a legnehezebb

Alapvetően a kissé komorabb, merengőbb hangulat szinte mindenkire jellemző lehet a következő időszakban. Az Ikrek, Nyilas, Szűz és Halak jegyűeknek azonban a többieknél jobban kell mentálisan készülniük az esetleges konfliktusokra, mert holdfogyatkozás, ami egyébként leginkább a déli féltekén lesz látható, és a telihold leginkább őket viseli majd meg. Ők mindenképpen törekedjenek a nyílt és egyenes kommunikációra, de soha ne tegyenek meggondolatlan kijelentéseket, próbáljanak mérlegelni, és tisztán látni minden helyzetben, és legyenek nyitottak a kompromisszumra, mert ez segíthet abban, hogy a telihold ne okozzon drámai változásokat, vagy törést.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)