Közvetlenül Chester Bennington halálhíre előtt jött ki a Linkin Park utolsó klipje

2017.július.20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egy egész generáció számára lesújtó hír érkezett ma, hiszen elhunyt a 2000-es évek egyik legsikeresebb zenekarának frontembere. A Linkin Park 2001-es Hybrid Theory című debütáló lemeze 2000 októberében jelent meg, majd az olyan slágereknek köszönhetően, mint a One Step Closer, az In The End vagy a Crawling 2001 legtöbb példányban eladott lemezévé tette a zenekar bemutatkozását. Ezt az albumot azóta is mérföldkőnek tekintik, és mindenféle "minden idők legjobb lemezei"-listának a megbízható szereplője.

Chester Bennington
Fotó: Rexfeatures

A Linkin Park azóta hat lemezt adott ki, a legutolsót éppen idén májusban. A One More Light címre keresztelt album turnéjának európai fele, melynek során eljutottak a Volt Fesztiválra is, július 6-án ért véget, az amerikai folytatás július 27-én kezdődött volna. Chester Bennington öngyilkossága miatt azonban a Linkin Park története már örökre lezáratlan marad. A tragédia váratlanul érte az egész világot, és a menedzsmentet is, hiszen alig pár órával az énekes halálhíre előtt került ki a YouTube-ra a zenekar legújabb klipje, amelyet az európai turné során forgattak. A Talkin To Myself videóját valószínűleg a amerikai koncertturné beharangozása miatt időzítették mostanra, de végül, sajnos egy búcsú lett ez a klip. Azt biztosan megállapíthatjuk, hogy a zenekar Európában forgatta a klip egy részét, hiszen felbukkannak például a Brandenburgi kapunál is. Chester Bennington többször is látható abban a szerelésben, amiben Sopronban is volt, de ennek ellenére nem mernénk biztosan kijelenteni, hogy a Volt Fesztivált is láthatjuk a Linkin Park utolsó klipjében, mindenesetre egészen máshogy nézzük a tragikus hír után ezt a klipet:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Leesik az állad, ha megtudod, ki valójában Angelina Jolie apukája

Leesik az állad, ha megtudod, ki valójában Angelina Jolie apukája

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője