Ezért teljesen más az iPhone X, mint ez elődei!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bárki,bármit mondhat, lehetünk elfogultak márkákkal, termékekkel kapcsolatban, de egy teljesen biztos: ha új modellről van szó, az iPhone bemutatója minden egyes alkalommal a legnagyobb érdeklődést váltja ki az emberekből!

Ezért teljesen más az iPhone X, mint ez elődei!
Fotó: Thinkstock

Az Apple alapítója, Steve Jobs 10 évvel ezelőtt, 2007-ben mutatta be az első iPhone-t. Így már tűkön ülve vártuk, mire készülnek az idei bemutatón. A jóslataink beigazolódtak, az Apple éves bemutatóján bevezetésre került az eddigieknél is különlegesebb, jubileumi modell, aminek természetesen dicsőn meg kellett adni a módját. Éppen ezért a legnagyobb dobást nem a sorrendben következő iPhone 8, vagy 8s hozta el, hanem a nevétől is különleges X, azaz tízes.

"Az iPhone‑nal kapcsolatos jövőképünk a kezdetektől egy olyan készülék volt, ami egyetlen kijelzőből áll. Amely annyira magával ragadó, hogy csak magát az élményt érzékeled. Egy eszköz, ami annyira intelligens, hogy egy érintésre, egy szóra, sőt egyetlen pillantásra is reagál. Az iPhone X most valóra váltja ezt az elképzelésünket. Köszöntsd a jövőt."- írja az Apple hivatalos oldala

Az új készülék olyan újdonságokat mutat, hogy tátva marad a szánk.

Nézzük, melyek ezek:

Ezt olvastad már? Vigyázat! Ezek az iPhone tokok égési sérüléseket okoztak!

Fotó: Apple

- Az energiatakarékos működésnek köszönhetően az akkumulátor akár 2 órával is tovább bírja, mint az előző modellek.
- A vezetékmentes jövő híveként az Apple a vezetéknélküli töltőt is piacra dobja, így elég lesz ráhelyezni a készüléket a töltőre, nem kell belegabalyodnod a kábelekbe.

Annak ellenére, hogy az iPhone 8-asok már szeptemberre 22-én megérkeznek az üzletekbe, sajnos az X-re egészen november 3-ig várni kell, és még ez után is 999 dollárt kell kieresztenie a markából annak, aki azonnal magáénak szeretné tudni a készüléket.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője