Jön a Szólíts a neveden folytatása Timothée Chalamet-vel és Armie Hammerrel a főszerepben

2020.április.4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Már három év telt el azóta, hogy Timothée Chalamet és Armie Hammer ellopták a szívünket a gyönyörű első szerelmi történettel Luca Guadagnino Szólíts a neveden című filmjében. Most pedig ismét láthatjuk Eliót és Olivert együtt, hiszen az André Aciman regényének folytatásából hamarosan készülő filmben visszatérnek.

A rendező a La Repubblica olasz újságnak adta először hírül, hogy a szereplőgárda visszatér a folytatásban, amit szintén ő fog rendezni. Chalamet és Hammer párosa mellett Michael Stuhlbarg, aki Elio édesapját és Esther Garrel, aki a szerelmét játszották az előző filmben szintén visszatérnek még több ismerős szereplővel közösen.

A film folytatását már azóta izgatottan vártuk, hogy André Aciman bejelentette 2018. decemberében, hogy folytatást kap a sikeres regénye. A történet ott folytatódik, hogy Elio frissen elvált édesapja felkeresi a sikeres zongorista fiát Rómában. Egy véletlen találkozás a Rómába vezető vonatúton teljesen megváltoztatja Sami életét. Elio közben Párizsba költözik, ahol ő is belekeveredik egy viszonyba, Oliver pedigi észak-New Englandben egyetemi tanár és majdnem teljesen felnőtt fiúk édesapja, de épp azt fontolgatja, hogy visszatér Európába. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a film is ezt a cselekményt fogja követni-e.

Top 20+1: Az évtized legjobb filmjei

Top 20+1: Az évtized legjobb filmjei

A Dazed magazinnak adott egyik interjújában Guadagnino elárulta az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb filmjének a felemlegetése közben, hogy mindig is Chalamét és Hammert képzelte el a főszerepekben. És most is nagyon örül, hogy folytathatják együtt a munkát.

Timothée Chalamet addig sem unatkozik, bár a tavasszal debütáló londoni színházi szereplését egyelőre elhalasztották, idén Wes Anderson The French Dispatch című filmjében láthatjuk, majd Bob Dylan bőrébe bújik a legendás zenész fiatal éveiről szóló Going Electric című filmben.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Bruce Willis felesége és lánya szívfacsaró módon tiszteleg a színész előtt

Bruce Willis felesége és lánya szívfacsaró módon tiszteleg a színész előtt

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője