Kritika: Az ártatlanság kora - 7 Golden Globe jelöléssel érkezik a Kaliforniai álom
A mindössze harmincegy éves Damian Chazelle tavaly már letette a névjegyét a három Oscar-díjjal jutalmazott Whiplash-sel, és egy percig sem hagyta, hogy kérdések merüljenek fel tehetségével kapcsolatban, azonnal szállította a következő nagy dobását: a Kaliforniai álmot (12). Az alkotás ráadásul egy erőteljes műfaji film, méghozzá a könnyednek bélyegzett kategóriából, így a lépés még merésznek is számít. De Chazelle most sem hibázott, egy "boy meets girl" típusú, zenés, táncos romantikus musicalben (amelyből láttunk már jó párat) is sikerrel kerülte ki a romantikus filmekre jellemző csapdákat, és még a történeti kliséket is szórakoztatóan hozta be a filmbe.
Ezeket láttad már?
A siker a rendező kitűnő arányérzéke mellett a két főszereplőnek is köszönhető, akiket lehet alapból szeretni és utálni - általában nincs köztes érzelem az irányukba -, de aki a Kaliforniai álomban nem imádja őket, legalább arra a két órára, amíg a moziban ül, az szerintem nem jó lelkiállapotban nézte meg a filmet. Emma Stone és Ryan Gosling nem csak profi színészek, akiken látszik, hogy komolyan vették a szerepüket, készültek a táncos és énekes jelenetekre, hanem végtelenül aranyosak és szeretni valóak, mint tavasszal a parkban andalgó huszonéves párok. Olyan jól működik köztük a kémia a vásznon, hogy nem csodálkoznék, ha néhány rendező még igyekezne kihozni kettősükből egy pár romantikus filmet.
A Kaliforniai álom nem válik el úgy a műfajától, mint mondjuk a Hair vagy a Mindhaláig zene, de nem is csupán egy a kedves kis musicalek sorában. Valahol a kettő között van: egy kicsit drámai, de mégis könnyed, szívszorító, vicces, a karakterek még a spontán dalra fakadások ellenére is hihetőek, életszerűek. Akár mi is lehetnénk, velünk is történhetne, történhetett volna, hiszen a karrier, az önmegvalósítás, a siker és persze a szerelem a mi életünkben is fontos és sokszor egymással ellentétben álló elemek. A filmet nem fenyegeti a sekélyesség, de nem is az a célja, hogy nagy társadalmi nagy morális kérdésekre világítson rá, viszont, akárcsak a két főszereplő, végtelenül szeretni való. Mindenkinek meg kellene néznie, aki valami frissre és igazira vágyik a moziban, és nem letaglózó drámára, de nem is egyszer nézős, buta vígjátékra.
A Kaliforniai álom ártatlan és kedves, a szavak legszorosabb értelmében. Egy olyan korban, amelyben ez a két tulajdonság, ha nem is minden esetben a lúzerséggel egyenlő, de már nagyon kihalóban van. Akárcsak a klasszikus hollywoodi musical műfaja a vásznon.
Kerekes Anna
