Lélekhalál és újjászületés - Exkluzív interjú Tóth Verával

2015.október.15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tóth Vera a nagykorúság küszöbén, több mint tíz éve nyerte a Megasztár első szériáját. A ,,gyár bedarálta, majd kiköpte, s magára hagyta a sztárság kihívásaival, a korabeli média ellen felvértezetlenül. A Gyémánt könyve annak a sokéves küzdelemnek a krónikája, amelyet egy kamaszlelkű fiatalnak kellett véghezvinnie, hogy kiegyensúlyozott felnőtté válhasson.

Tóth Vera
Fotó: BaranyiPéter

A könyvben Vera személyes naplóbejegyzései vezetik az olvasót az énekes lelki tusáinak során át, szép lassan eljuthatunk vele a totális káosztól a teljes harmóniáig. Segítséget nyújt eltévedt vándoroknak is, és arra ösztökél, hogy a jól kitaposott helyett a járatlan utat válasszuk, mert bár néha fájdalommal, harcokkal van kikövezve, az út végén ott a jutalom: a gyémánt, amelyet egy látszólag érdektelen kődarabból sikerült csiszolni.

Milyen elhatározásból kezdtél el könyvet írni?


Korábban blogot vezettem az oldalamon, amire később felfigyelt az Athenaeum Kiadó. Csupán egyetlen érv kellett ahhoz, hogy komolyan meggyőzzenek: ebben az értékveszett világban, fontos lenne, ha olyan ember írna könyvet, akire igazán odafigyelnek. Soha nem állt hozzám közel ez a műfaj, csak egyszerűen leírtam a gondolataimat, azt viszont nem gondoltam, hogy megkeres a kiadó.

A blogírás, hogyan jött az életedbe?


Pár éve elveszítettem egy nagyon jó barátomat, aki 37 évesen egyik napról a másikra meghalt szívinfarktusban. Annyira felkavart ez a haláleset, hogy úgy éreztem le kell írnom, az ezzel kapcsolatos érzéseimet. Nem tudtam magamban tartani azt a fájdalmat, amit éreztem, így papírra vetettem, majd kiraktam az oldalamra. Sajnálatos módon a barátom elveszítése, mutatta meg, hogy van mit még tanulnom, fejlődnöm. A könyvet is neki ajánlottam. Ha ő nem lett volna, akkor valószínűleg nem tudtam volna megírni ezt a könyvet.

Miért pont a Gyémánt cím mellett döntöttél?


Van egy dalom, aminek Gyémánt a címe. Ezt a dalt Hrutka Róbert írta, a Dal című műsorra. Nem ért el nagy sikereket, valamiért nem ment át akkor az üzenete. Mégis sokat jelent nekem, mert nagyon jól tükrözi, hogy az ember egy bizonyos érettség után, már el tud engedni dolgokat, már meg tudja határozni, hogy mire van szüksége és kialakul a hitrendszere is. Amikor ez a dal született, akkoriban kért föl engem az Athenaeum Kiadó, hogy írjak egy könyvet. Sokáig gondolkodtam a címen, majd egyszer csak jött egy isteni szikra, hogy a Gyémánt cím a lehető legjobb választás. Egy gyémánt nagyon szép szimbóluma az életnek, hiszen tulajdonképpen mi magunk vagyok azok. Csodálatos dolog, hogy megtanulhatod, hogyan tudod csiszolgatni egész életeden keresztül, hogyan tudod elérni azt, hogy mindig ragyogjon. Ehhez nagyon sokat kell szenvedni, sokat kell tanulni a saját hibáinkból.

Tóth Vera Gyémánt című könyve az Athenaeum gondozásában jelent meg, 3490 Ft

Milyen érzés volt először a kezedben tartani a könyvedet?


Felfoghatatlan! Amikor elektronikus formában megkaptam a kéziratot, még nem tudatosult bennem, hogy ez valóban az én könyvem lesz. Szenzációs érzés volt a kezemben tartani azt a lélekrajzot, amit papírra vetettem, és magamba szívni az illatát. Euforikus állapota kerített, azt hittem nem fognak ennyire magával ragadni az érzelmek. Ha ránézek, mindig látom benne a sok munkát, amely nélkül nem jöhetett volna létre.

Változott valami az életedben mióta megjelent a könyv?


Még csak pár napja jelent meg, de már rengeteg pozitív visszajelzést kaptam! Először felkavart, amikor az egyik bulvárlap újságíróját, akivel korábban több összetűzésem is volt, megláttam a könyvbemutatómon. Azonnal arra gondoltam, ha őt itt van, hamarosan egy negatív cikk fog születni, nem így történt. Nagy megdöbbenésemre ez az újságíró hölgy a napokban felhívott, és elsírta magát. Rá egy pár órára kaptam egy levelet egy gyógyult pánik betegtől. Elolvasta és leírta nekem, hogy gyakorlatilag egy éjszaka alatt kiolvasta. Néha le kellett tennie az ágyra, lehunyta a szemét és elképzelte a történeteimet, majd elsírta magát. Hihetetlen érzelmi hullámok játszódnak le azokban, akik idáig visszajeleztek.

Kiknek ajánlod?


Ajánlom azoknak, akik pánikbetegséggel, deperszonalizációval küzdenek, illetve akik sorozatosan balszerencsésnek érzik magukat, mind a magánélet, mind a munka terén. Rengeteg problémát hagytam a hátam mögött. Egészen mélyről álltam fel. Egy lélekhalál és egy újjászületés története, ami nagyon jól szemlélteti, ahhoz, hogy harmóniában legyünk önmagunkkal, nagyon sokat kell tenni. Ha nekem sikerült bárki talpra tud állni.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője