Mérő Vera, aki a feminizmussal kapcsolatos tabukat döntögeti

Mi a viszonyod a feminizmus szóhoz?
Ugyanaz, mint Virginia Woolfnak, illetve annyival árnyaltabb, amennyivel nagyobb a távlat, amiben a mozgalom értelmezendő - mégiscsak eltelt vagy hetven év. Woolf a második hullámos feminizmus legnagyobb ikonja Simone de Beauvoir mellett, miközben maga a feminizmus kifejezést rendkívül utálta, mert kirekesztőnek tartotta azt. Mégis ikonná vált és ez bizonyíték arra, hogy különutasként is lehet ugyanabban hinni és ugyanazért küzdeni, ha nem az ellentéteket keressük, hanem a közös minimumot.

Magyarországon megesik, hogy nem könnyű egy társaságban kijelenteni, "feministának tartom magam", mert azonnal óriási indulatokat vált ki ez a szó. Több feminista irányzat van, így nem egyértelmű, mit fed le a kifejezés. Sok ember, aki nem olvasott utána a témának, vagy nem tanult gender studies-t, ehhez a szóhoz azonnal a radikális feminista irányzatot köti.
Mondhatod akkor azt helyette, hogy női egyenjogúságpárti vagy. A feminizmus eredendően ugye "az a radikális elképzelés, hogy a nő is ember", de manapság - ideális esetben - nem csak nők egyenlő jogaiért küzd, hanem az etnikumok tagjait, a nem heteronormatív, nem cisznemű (születési biológiai nemükkel azonos identitású) embereket, bántalmazott gyerekeket, vagyis minden elnyomottat támogat. De hogyha már feminizmus, a feminizmusnak is érdemes lenne valamilyen szinten társadalomkövetőnek lenni, és van is olyan irányzata, ami az.

Mit értesz az alatt, hogy társadalomkövető?
Látni azt, hogy olyan problémákat evidenciaként vágni emberek arcába, amiket tíz év okulás, gender studies és tudásfelszívás után látsz, érzékelsz és gondolsz, az egy merő butaság. Az átlagember az átlagos tudásával nem fogja érteni, amit mondasz. Olyan üzeneteket kell megfogalmazni, ami a téma iránt nem elkötelezettek számára is egy hétköznapi valóság, a rácsodálkoztató evidencia hatékony eszköz lehet.

A radikális irányzat azért ma már a feminizmusnak egy nagyon marginális ága, ami ennek ellenére sokszor a leghangosabb rétege.

Én ezekre a radikális irányokra különösen haragszom. Időről időre rám vagy az oldalamra aggatják a feminista címkét és én hiába magyarázom el türelmesen, hogy nem az, ez sokszor nem változtat az emberek percepcióján. Különösen dühítő, ha van egy posztom, amit sok ember akár el is olvasna, de dobják automatikusan a témát, mert reflexszerűen beüt náluk a femifóbia már attól, ha megjegyzem, hogy nem fürdőruhás (!) csajokkal kéne reklámozni az egyetemi POPsítábort, (sic!) ami ,,igazán kerek lesz. Mert ez csak vicc. Mindezt az országos botrányt kavaró gólyatábori erőszakok után. Egyszerűen nem értik az összefüggést, mert ez afféle ,,ballib femináci hőbörgés. Mostanában gyakran neveznek pozitív töltettel is feministának, de azt hiszem, ha ez bennem nem jó, vagy egyenesen rossz érzést kelt, akkor kötelességem jelezni, hogy köszönöm, tudom, hogy ezt kedvességből kapom, de ezzel nem tudok azonosulni és nem szeretnék megfelelni az ehhez társuló elvárásoknak. Én azt gondolom, hogy ha én jó feminista vagyok, akkor én határozottan kiállok az ellen, hogy engem olyan skatulyákba tegyenek, amikben nem érzem jól magam.

Kicsit paradox, ahogy ezt mondtad; "ha jó feminista vagyok", akkor nem hagyom, hogy annak nevezzenek?
Ha én nem szeretném, hogy feministaként aposztrofáljanak, akkor szóvá teszem, hogy ne nevezzenek így. Én nem haragszom azokra az emberekre, akik magukat feministának nevezik és azt is el tudom fogadni, hogy a társadalmi értékek mentén ami társadalmi aktivitást folytatunk, azok lehetnek akár teljes átfedésben is, vagy kilencven százalékos átfedésben. Sőt, még küzdhetünk is együtt az azonos céljainkért. A feminizmus kiáll a rasszizmus, a vallási megkülönböztetések ellen, mindenféle társadalmi megkülönböztetés ellen. De hogy is szokott ez lenni? Ha te azt mondod, hogy nem vagy feminista, akkor te már mindezekkel nem értesz egyet. Neked nem fontos az, hogy ne verjék a nőket, ne abuzálják a gyerekeket, hogy a feketéket, cigányokat ne érje megkülönböztetés, és szerintem ez nagyon arrogáns, hogyha nem fogadod el ezt a feminista címkét, akkor te ezekkel automatikusan nem is értesz egyet. Fontos lenne túllépni ezen a mozgalmi szinten és megpróbálni azon gondolkozni, hogy bizonyos alapvető értékekért lehetne együtt küzdeni, és hogy mi lehetne ennek a jó, hatékony formája. Ezen a szinten kimondottan pozitív változásokat is látok, remélem, ezek fognak erősödni.

Sok feminizmus-ellenes ember szokta mondani – amivel egyáltalán nem értek egyet –, hogy a feminizmus elérte már a céljait, a nők emancipációja megtörtént, nem kell tovább foglalkozni a kérdéssel.
Amikor majd ugyanolyan reprezentáltak lesznek adott, –jellemzően jól fizetett szakmákban– a nemek, és a felsővezetők között ugyanannyi nő van, mint férfi, ha a parlamentben ugyanannyi nő van mint férfi, ha ugyanannyi lesz egy nő fizetése mint egy férfié ugyanazért az elvégzett munkáért, és mondjuk az elnőiesedett segítő szakmákban (ápoló, gondozó, általános iskolai tanár) is ugyanannyi férfi lesz mint nő, ha a megvert nőtől többé nem kérdezik, mivel idegesítette fel azt az áldott jó embert ennyire, akkor majd hátra dőlök én is szépen nyugodtan. Akkor egyet fogok érteni ezzel, hogy nincs szükség tovább beszélni erről, de ettől még nagyon messze vagyunk. Lehet, hogy azt kellene mondani, egy nagy, elegáns levegővétellel, hogy akkor most hagyjuk ezt, hogy én egy feminista vagyok vagy nem, az egyenlőségben hiszek és bárhol egyenlőtlenséget tapasztalok, az ellen kiállok. Ez miért nem elég jó? Ha van egy ezer szinten rosszul konnotált kifejezésünk, ami nagyon sok rossz és irreleváns asszociációt vált ki az emberekből, akkor miért nem mondjuk azt, hogy igazából az ügy az sokkal feljebb való, mint az, hogy mi most ezt minek hívjuk.

Úgy érted, hogy találni kéne egy olyan konszenzuális kifejezést, amivel azok az emberek, akik egyébként a nők egyenjogúságával egyetértenek, viszont a feminizmust zsigerből elutasítják, azonosulni tudnak?
Ez egyrészt nagyon érik, másrészt meg aknamunka szinten én valahol efelé megyek és ezt keresem. A feminizmus egy sokak számára devalválódott fogalom, ami arányaiban az ügynek megnyerhető emberek nagyon kicsi hányadát szólítja meg. Ez pazarló luxus.

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy férfiak is feministának vallják magukat, mint a női egyenjogúság támogatói, szószólói.

Igen, pár éve indult például a #HeForShe vagy az #ItsOnUs kampány, ha van egy lányom, akkor az a dolgom, hogy ott álljak a csatasor elején.

Én ezt konstruktívnak érzem. Azt gondolom, hogy van létjogosultsága annak, hogy a férfiak ebben részt vegyenek, fontos, hogy ne legyen velük szemben kirekesztő a nők egyenjogúságáról folytatott párbeszéd. Talán ez a feminizmus kifejezést is rehabilitálja kicsit, eljut az emberekhez, hogy ez normális esetben nem a férfigyűlöletről szól. Látom, hogy a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene blogon például megosztjátok az ezzel kapcsolatos tartalmakat, amik pozitív példák lehetnek.
A negatív, férfiak bántalmazásával kapcsolatos esetekről is beszélünk. Mondjuk tény, hogy női elkövetők esetén a fizikai erőszak szintjén kisebb az előfordulási arány, esetükben inkább a verbális erőszak jellemző. A NANE dolgozik egy ideje azon, hogy a verbális abúzus is kerüljön be a törvényileg büntethető tevékenységek közé, csak itt van ez a probléma, hogy hogyan tudod bizonyítani, valójában mi történik a felek között. Meg van egy kettős mérce is, hogy a nőket verbálisan is lehet bántalmazni, ami a fizikai abúzus előszobája – ez egyébként igaz –, de például a férfiakat érő verbális abúzust meg sokszor csak megmosolyogják.

Mi két éve találkoztunk először személyesen, mikor Linával az A nem az nem - Csak az igen jelent igent kampányvideót forgattátok, amiben közéleti szereplők álltak ki a nemi erőszak és az áldozathibáztatás ellen. Azóta aktív a blogod. Érkeztek olyan visszajelzések az oldal olvasóitól, amik sokat jelentettek neked?

Persze, nőktől naponta. Van, aki csak el akarja mondani, hogy fontos az életében minket olvasni, sokan a lelküket öntik ki, van, aki konkrét segítséget kér, magának, a barátjának, a rokonának. Ami viszont talán meglepőbb, az az, hogy viszonylag sűrűn kapok leveleket férfiaktól, hogy elkezdték követni az oldalt, ami nagyon átformálta a szemléletüket és arról számolnak be, hogy ma már olyan problémákat látnak meg, amiket korábban soha nem vettek észre. Sok féle témát hoznak fel, de ez egy gyakori levél típus, hogy nagyon sok dologhoz megváltoztatta a hozzáállásukat az oldal követése. Belőlük gyakran lesz törzskommentelő, (akik közt amúgy eleve sok a szuperérzékeny, gyakorlatilag feminista férfi), de sűrűn küldenek cikkeket, videókat is, szexista hirdetéseket fotóznak nekünk, szóval a közösség aktív tagjaivá válnak. Ez gyakori jelenség és leginkább a többi kommentelő türelmének köszönhető, akik szépen, érzékenyen elmagyarázzák, mi az adott szituációval a probléma, amíg a másiknak átmegy az üzenet. Én alapvetően abból szeretek kiindulni, hogy az emberek többsége nem rossz szándékú. Valahol egy kicsit idealista vagyok még mindig, mert azt gondolom, hogy a legtöbb esetben, ha egy vérlázító kommentet látok, amögött van egy sors, egy egyéni sérelem. Ő él egy valamilyen életet, vagy akár látott maga körül egy negatív példát és ezt csak indulattal tudta kezelni, nem megérteni akarással fordult a helyzet felé. Amivel nem tudunk mit kezdeni, arra indulat a válasz. És akkor ezek lesznek az achillesei. Volt olyan férfi kommentelőnk, akiről időközben derült ki, hogy egy súlyosan bántalmazó kapcsolatban nevelték fel. Az anyját bántalmazták és ő elképesztően haragszik rá, hogy neki ezt végig kellett néznie. Ezért végtelenül elítélően nyilatkozott arról, hogy nők benne maradnak ilyen bántalmazó kapcsolatokban. Sok időbe telt, mire kiderült, hogy az anyja pont ilyen volt és hogy sosem tudta megbocsátani, hogy neki így kellett felnőnie.

Milyen a nemek aránya az oldal követői között?
Most 13.500 körül vannak a like-olók, de a Facebook statisztikákat ahogy nézem, ennél azért jóval többen olvassák, tehát ilyen százezres szám is előfordulhat egy-egy témában. A nemek arányát is lehet látni, 30% körül vannak a pasik.

Nem rossz!
Abszolút nem, és adott korcsoportban ennél sokkal kiegyensúlyozottabb. Azt látom, hogy leginkább a 25-35 éves korosztály a legfogékonyabb erre a témára.

Az utóbbi években a feminizmus nagyon populáris témává vált. Rengeteg kiállítást megnéztem New York-ban és több nagy nevű művészeti intézményben van vállaltan feminista művésznők életművével foglalkozó kiállítás. Ez egyértelműen egy fontos és csodálatos dolog, sok száz évig nem szerepeltek nőművészek a művészettörténetben. Viszont van egy másik irányzat is, ami kevésbé edukatív vagy érzékenyítő; egyszerűen úgy néz ki, divat lett felvenni a feminista jelszavakat hirdető pólókat, vagy megtartani a szőrzetünket, erős, emancipált nő mivoltunk bizonyítékaként. Az egyik leghíresebb New York-i könyvesboltban, a Strand-ban vásárolható tárgyak között is sok "Feminist" feliratú kitűzőt, vagy "I Am A Feminist" mondattal díszített mágneseket, füzeteket lehet vásárolni. A Dior SS17-es kollekciójában voltak olyan ruhák, amikre az volt ráírva, "We Should All Be Feminists". Szerinted van társadalmi haszna annak, hogy egy ilyen nagy divatház ezt megteszi?
Ez szerintem nem hasznos. Ha komolyan gondolnák, akkor ennél sokkal ütősebb üzeneteket is megfogalmazhatnának. Az a lényeg, hogy ezeken a mondatokon túl továbbvitték-e az ügyet? Mert ha egy kampányt csinálnak a kollekció köré, ami a női egyenjogúságért emel szót, akkor már van értelme. De ha ez nem történik meg, csak a pólóra írnak egy mondatot, akkor ez egyfelől szájára veszi ugyan a témát, ami bátor egy ekkora divatháztól, de közben póz marad. Én például olyan hashtageket találtam ki, mint #SheDoesIt és HeDoesIt, vagy hogy #ÉnIsMegTudomCsinálni, és arra kértem az olvasókat, hogy posztoljanak olyan képeket a blogra ezekkel a hashtagekkel, amiken nőiesnek vagy férfiasnak tartott cselekvésekben állnak helyt a társadalom által elvárt nemhez képest ellentétes neműként. Leegyszerűsítve, hogy nők is tudhatnak barkácsolni, és férfiak is tudhatnak hímezni. Ezek is nagyon a felszínen vannak, nem bonyolult üzenetek, de olyan szinten egy társadalmi átkonstruálódást próbálnak segíteni, hogy nem direkt kinyilatkoztatás, hogy mindenkinek feministának kell lennie – szerintem ez erőszakos –, hanem egy szemléletváltást próbálnak segíteni.

Én sokat gondolkozom rajta, hogy ez az irány, ami divattá teszi a feminizmust egyfajta siker, vagy azzal, hogy ilyen módon popularizálják a témát, kiüresedik a tartalma. Lehet, hogy egyszerűen divatba jött egy társadalmi diskurzus és ennek ez a természetes velejárója.

Persze, ez a manírossága ellenére valahol siker, mert ha már divattá válik valami, az azt jelenti, hogy a norma részévé is kezd válni. De azért nem értünk még a harc végére, mert alapvetően ha a négy fal közé nézel, azért nőket még mindig bántalmaznak, megerőszakolnak és végül lekurváznak ezért. Nők még mindig szégyellnek beszélni ezekről a dolgokról, és azért kell ezt nyomatni, hogy a legutolsó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zsákfaluban is úgy gondolja az a nő akit megütöttek, hogy őt nem lehet megütni. Vagy megerőszakolni. Egy kapcsolaton belül se.

Szerinted mik azok a tabutémák, amikről nincs elég szó a magyar társadalomban?

Tabu például a nők szexualitásáról való beszéd, hogy nők is maszturbálnak vagy néznek pornót. Fontos lenne, hogy a női magazinokba írt szexualitással foglalkozó cikkek ne merüljenek ki abban, hogy arról beszélnek, hogyan tegyél jót a partnerednek és felületes tanácsokat osztogatnak szex praktikákról.
A szexualitással kapcsolatban szerintem ami a legnagyobb tabu maradt, hogy arról beszéljünk, milyen amikor rossz. És miért rossz, mit jelent az hogy rossz? Hogy a simán rossz hol megy át mondjuk szexuális erőszakba? Arról beszéljünk inkább a szuper technikák helyett, hogy az nem egy normális dolog, hogy igazából még fáj is, szorongok közben, fáradt vagyok és csak azért megteszem, hogy ne legyek lefrigidezve. Sok nő kötelességének érzi az aktust és nem mer nemet mondani, ha ő nem akar szexelni.
Még a WMN-en is megjelenhet egy olyan cikk, ahol az egyik szerzőjük vicceskedve felsorol tíz pontot, amikor nem azért szexelsz, mert kedved van hozzá. Az egyik elviccelt pont konkrétan a szexuális erőszak határát súrolja, ha egyenesen nem meríti ki.

Milyen tabu téma van még, amin dolgozni kéne, hogy a közbeszéd részévé váljon?
A nem heteronormatív kapcsolatok, mint a világ normális részét képező kapcsolatok specifikumairól, milyenségéről. Erről szinte zéró kommunikáció van például a női magazinokban, de máshol is; kicsi, zárt közösségek témái ezek. Vannak jó példák: női magazinok online felületein is írtak arról a párról, akik utolsó szakaszban véletlenül mégsem kapták meg a roma kisgyereket, akit úgy volt, hogy örökbefogadhatnak és aki már három éve szenved az állami rendszerben. Vagy arról az esetről, mikor a leszbikus pár gyerekét nem vették fel a Waldorf suliba. Ami engem nagyon foglalkoztat még, mint tabu ledöntése, az a családon belüli erőszak, a gyerekek hátrányos megkülönböztetése, a szegregáció, a társadalmi mobilitás kérdései. De ezekről szerintem már beszélünk, nem több kommunikációra, hanem érzékenyítésre lenne szükség.