A frizurát, amiben te általában takarítani szoktál most imádják a sztárok

2017.június.1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Gondoltad volna, hogy az a konty, amit akkor kötsz magadnak, ha éppen spinningelsz, arcot mosol, vagy takarítasz egyszer a hollywoodi sztárok kedvence lesz a vörös szőnyegen?

Pedig ez a helyzet, a könnyed kontyba csavart haj a fejed tetején a legnagyobb sztárok és modellek legkedveltebb választása mostanában, amikor vörös szőnyeges megjelenésről van szó. Cannes, de még a Met gála is tele volt ilyen kontyokkal, amit valószínűleg a világ legegyszerűbb dolga elkészíteni, mégis az eredmény egyszerre friss, üde és fiatalos.

Kendall Jenner

Kendall Jenner konty
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

Kendall Jenner fejtető kontyát, amit első cannes-i belépőjén viselt, egyébként nem olyan könnyű összedobni – épp ez olyan jó ebben a frizurában, hogy lehet pofonegyszerű, de egész komplex is az extra hatás kedvéért. Kendall haját először középen választotta szét a fodrásza, majd a hajtöveket megemelte és így csavarta szoros kontyba a feje tetején, a végeket pedig egy kis waxszal megerősítve kint hagyta.

Bella Hadid

Bella Hadid konty
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

A topmodell a cannes-i filmfesztivál amfAR gáláján jelent meg ezzel a szoros hajcsavarral a feje búbján, nem is lehetett volna más frizurát választani ehhez az eszméletlen, kristályokkal fedett ruhához.

Jennifer Lopez

Jennifer Lopez konty
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

Jennifer Lopez egyik kedvenc hajválasztása ez a konty, amit szívesen részesít előnyben, ha valamilyen olyan extra ruhát visel a vörös szőnyegen, amiről nem akarja elvonni a figyelmet. JLo tökéletes frizurái mögött amúgy Chris Appleton sztárfodrász áll, ha esetleg követnéd Instán.

Hailee Steinfeld

Hailee Steinfeld konty
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

Hailee Steinfeld a Met gála idei témáját szem előtt tartva kérte ezt a szoros, igencsak izgalmas csavarokból összeállított magas kontyot a feje tetejére. A fényes hatás kedvéért fújd be a végén magas fényű hajspray-vel.

Priyanka Chopra

Priyanka Chopra konty
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

Az indiai színésznő és szépségkirálynő borzos frizuráját szintén a Met gálán láttuk. Priyanka Chopra frikóját úgy tudod a lehető legkönnyedébben leutánozni, ha frissen mosott hajjal készíted el, amit önmagában hagysz megszárítani. Miután becsavartad egy laza kontyba a fejed tetején, hagyj pár szálat szabadon az arcod körül a borzos, most keltem fel-hatás kedvéért, majd az egészet fújd le hajfixálóval, hogy ne szálljon mindenfele a hajad.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Rihanna egy életre megbánta, hogy meztelenruhát vett fel, és el is mondja, miért

Rihanna egy életre megbánta, hogy meztelenruhát vett fel, és el is mondja, miért

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője