A mini frufru és nagy hajpánt lesz a divat? A Prada szerint igen!

2018.szeptember.30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha a Pradaról van szó, biztosak lehetünk benne, hogy amit a kifutón látunk, azok felkeltik minden divatimádó érdeklődését, a trendek pedig a következő szezonban az utcán is biztosan megjelennek majd!

A mini frufru és nagy hajpánt lesz a divat? A Prada szerint igen!
Fotó: Instagram

És nem csak azért, mert a tervező, Miuccia Prada az egyik legtermékenyebb és legtehetségesebb tervezője a saját korának. A beauty részlegen dolgozó Guido és Pat McGrath is biztosítanak minket minden szezonban, hogy valami rendkívüli, már-már a határokat súroló dolgot próbálnak ki, mely biztos, hogy sikert fog aratni.

Úgy tűnik, a tendencia idén is folytatódni látszik, ugyanis a Prada 2019-es tavaszi bemutatóján a középpontban a hatalmas fejpántok, az extra rövid frufru, a kiszőkített szemöldök, és a már-már túlzóan nagy szempillák álltak.

"Akár a 60-as évekbeli jó kislány is lehetne, csak hogy itt minden el van túlozva, és a bőr holmikon is szegecs van. Ez olyan jövőbeli."- mondta Guido a fejpántokról, amik tökéletesen illettek a modellek ruháihoz. A fodrász úgy nyilatkozott, szeretett volna egy kis mókát belevinni az idei show-ba, így, ami a hajakat illeti, az extra mini frufru mellett döntött. Körülbelül 6 modell engedte, hogy levágják a haját, a többiek esetében pedig póthajat használt, hogy elérje a kívánt fazont.

"Ez fiússágot, keménységet adott nekik, lázadóvá tette őket. Nagyon vicces megcsinálni azt a pici frufrut… Megváltoztatja az arcukat, majd a fejpánttal megkoronázva, igazán erős sziluettet ad nekik. A frufru nélkül túl klasszikus lenne."

Ami a sminket illeti, McGrath a Twiggy-féle nude ajkakra és az alul-felül hosszú szempillákra szavazott. Annak érdekében pedig, hogy a hatás még drámaibb legyen, a modellek szemöldökét is kiszőkítette, így még feltűnőbb volt a szemsmink. Talán nem volt szándékos, de nem tudjuk nem észrevenni, hogy mennyire emlékeztet minket ez a brutálisan hosszú szempilla a Mechanikus narancs című kultikus filmben használt sminkre…

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ennyi volt: Harry herceg életre szóló döntést hozott

Ennyi volt: Harry herceg életre szóló döntést hozott

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője