Britney Spears szelfije véletlenül elárulta a legnagyobb szépségápolási vétkét

2017.augusztus.29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Megszokhattuk, hogy a 2000-es évek legnagyobb szőke popikonja az utóbbi időben is nagy előszeretettel villog a közösségi médiában.

Britney Spears
Fotó: Getty Images

Britney Spears első sorban elképesztő alakjával szokott vagánykodni, no meg azzal, hogy fitneszedzőket megszégyenítő gyakorlatozással tartja elképesztő formában magát. A 35 éves sztár mindent megtesz a tökéletes alakért, de mindezzel együtt is elfogadja az idő múlását, és bátran szelfizik akár smink nélkül is, és megmutatja, hogy azért a ráncocskák már látszanak, de ez így van rendjén.

Olvastad már? 10 óriási sláger, amit nem is annak írtak, aki híressé tette

Az énekesnő azonban az utóbbi hétfő reggeli kávés, smink nélküli szelfijével leleplezte magát. Még pedig azzal, hogy nagyon sok lányhoz hasonlóan ő is elköveti a szépségápolási ősbűnt. Britney Spears szabadkozik is a posztja alatt, hogy nem visel sminket a képen, ha nem számítjuk a maradék szempillafestéket. No, de Britney mit tanítunk már évek óta?

Britney Spears smink nélkül szelfizett
Fotó: Instagram

A sminket esténként lefekvés előtt mindenképpen le kell mosni! Nem szabad így lefeküdni aludni, nem tesz jót a bőrnek, annak ugyanis szüksége van a regenerálódásra. Az eltömített pórusok nem tudnak megfelelő oxigénhez jutni, ami elősegíti a bőr öregedését. Nem beszélve arról, hogy az elfolyó szempillaspirál akár jó kis szemgyulladást is okozhat! Britney, lefekvés előtt le kell mosni a sminkedet alaposan!

data-instgrm-version="7" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> On days where I don#8217;t get primped and made up for my show, this is the real unglammed me#8230; so nice to meet all of you!! #128514; I call this my morning coffee at home look #9749;#65039; #NoMakeupMonday if you don#8217;t count the leftover mascara under my right eye... #128514;#128540; Britney Spears (@britneyspears) által megosztott bejegyzés, 2017. Aug 28., 14:00 PDT

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Gólyahír, babát vár a gyönyörű magyar modell: Axente Vanessa mesés fotóval jelentette be a baba érkezését

Gólyahír, babát vár a gyönyörű magyar modell: Axente Vanessa mesés fotóval jelentette be a baba érkezését

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője