Rihanna megint magasról tett a szabályokra: felszabadító reklámmal jelentkezett

2019.június.12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Rihanna az élet minden területén rebellisnek számít, amihez csak nyúl az egyedi és utánozhatatlan, legyen szó öltözködésről, vagy táncmozdulatairól, most pedig kozmetikai márkájának egy újabb érdekes húzását csodálhatjuk meg, vagy éppen botránkozhatunk meg rajta.

Rihanna
Fotó: Getty Images

A Fenty 2017-ben valósággal sokkolta a piacot az eddig még sosem látott széles színskálájú alapozóival, és korrektoraival. Ez követendő példaként szolgált más cégek számára is, akik elkezdték bővíteni kínálatukat. De Riri itt nem állt meg. Ezt követően került bemutatásra fehérneműkollekciója, és a kifutón nem a megszokott, tökéletes modellalkatú nőket láthattunk, hanem mindenféle testalkatú, igazi nőket, akik nem féltek megmutatni a divatvilág konvenció szerint koránt sem hibátlan alakjukat.

És itt a legújabb, a beautymárkák íratlan szabályait felrúgó dobása. Az új Fenty kollekcióhoz készült kampányfotókon egy olyan modellt láthatunk, akinek az arca tele van hegekkel, vagyis az utómunkálatok során nem igyekeztek elfedni semmit.

Kiderült, hogy senki nem ejti ki jól Rihanna nevét

Kiderült, hogy senki nem ejti ki jól Rihanna nevét

Kockázatos vállalkozás volt, de a közösségi média teljes mértékben pozitívan fogadta. Rengeteg nőből váltott ki együttérzést, akiknek az arcbőre nem hibátlan, és sajnálatos módon ezen egy tökéletes alapozó sem tud változtatni. Mégis ez a reklám azt sugallja, hogy vállald fel önmagad a hibáiddal együtt, mert senki nem tökéletes. Sablonos? Elképzelhető. Mégis rengeteg erőt és megerősítést képes adni egy ilyen egyszerű és teljesen nyilvánvaló üzenet.

A modell, Awen Mayen Chuol előzőleg már nyilatkozott az arcán található hegekkel kapcsolatban: "Az emberek azt mondják nekem, olyan vagyok, akár egy jaguár. Exotikus. De néha egyszerűen csak rákiabálnék mindenkire, hogy – Nézzetek rám, én nem csak egy sebhely vagyok, hanem valódi ember. De tudatosítottam. Ez másoknak egy érdekesség. Tudom, hogy más vagyok, és hogy az arcvonásaim eltérőek, de számomra ezt jelenti a szépség." nyilatkozta a Dazed and Confusednak.

Jó hír, hogy nem csak a Fenty megy el ilyen irányba, hanem más cégek is egyre többször használnak utómunkálatok nélküli, valódi képeket. 2018-ban a CVS bejelentette, hogy az üzleteikben kihelyezett reklámok photoshop mentesek lesznek.

Reméljük, hogy egyre többen és többen lesznek olyanok, akik követik majd ezt a példát, és mindezért köszönet illeti Ririt, és a Fentyt, hogy nem fél felrúgni a szépségipar és a divat szabályait.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kvíz: Ha 10-ből 8-at ismersz a következő kifejezések közül, igazán művelt vagy

Kvíz: Ha 10-ből 8-at ismersz a következő kifejezések közül, igazán művelt vagy

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője