Jennifer Love Hewitt boldog kismama!

2013.november.27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tegnap megszületett Jennifer Love Hewitt első gyereke! Sőt, a színésznő titokban meg is házasodott a kisbaba édesapjával, Brian Hallisay-jel.

Jennifer Love Hewitt, Brian Hallisay
Fotó: Ügyféllista

Jennifer Love Hewitt és vőlegénye, Brian Hallisay nagyon izgatottak a hír bejelentését illetően. Az Us Weekly értesülései szerint a pár egy privát szertartás keretei között nemrég össze is házasodott.

A sorozatsztár és vőlegénye nem akarták előre tudni a kisbaba nemét: "Az embernek ilyenkor van egy elképzelése arról, hogy milyen lesz a kicsi. Nagyon izgulok, hogy fog kinézni" – mondta a színésznő.

Arról is beszámolt, hogy a várandósság alatt kerülte a stresszhelyzeteket : "Megpróbálok nem idegeskedni a terhesség miatt. A legnagyobb hiba, amit a fiatal anyukák elkövethetnek, hogy rögtön mindenre szeretnék tudni a megfelelő választ, pedig ez nem így működik. Minden gyerek és szülő különböző, éppen ezért a kapcsolatuk is az lesz. Amikor eljön a pillanat, inkább nyugodtnak kell maradni és kihozni belőle a maximumot" - nyilatkozta Jennifer az US Weeklynek.

Pár hónappal később, a terhesség utolsó szakaszában Jennifer Love Hewitt a következőket mondta egy interjúban: "Nagyon szerencsésnek érzem magam. Sok anyukának igen megterhelő ez az időszak. Én nagyon jól viselem és kiélvezem minden pillanatát" – mesélte a sztár, aki azóta egy egészséges kislány boldog édesanyja.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Rák szenvedélyre vágyik, az Oroszlán csábításra készül - április 20.

Napi horoszkóp: A Rák szenvedélyre vágyik, az Oroszlán csábításra készül - április 20.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője