Lehet szépen válni? Volt férje zaklatja a topmodellt

2013.augusztus.2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Minden olyan szépen indult, sőt olyan szépen is végződött, és csak később romlott el minden.

Lehet szépen válni? Volt férje zaklatja a topmodellt
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Ami még ennél is meglepőbb volt, hogy kevés az övékéhez hasonló válásról tudunk. Karen Elson és Jack White ugyanis partit rendeztek a barátaiknak, ahol megünnepelték a közelgő válásukat. Az igazi gondok azonban úgy tűnik, hogy akkor jöttek, amikor már elvileg mindketten túlléptek a kapcsolaton.

Karen Elson távoltartási kérelmet nyújtott be volt férje ellen, ugyanis a modell állítása szerint exe, Jack White megfélemlítette őt és a gyerekeit is. A zenész nem akarta a gyerekeket egy magániskolába járatni, mert ott egy másik zenész csemetéje is tanult, aki White szerint ellopta az ötleteit. Egyszer azért erőszakoskodott a modellel, mert az megjelent egy rivális zenész esküvőjén.

A bíróság egyelőre eltiltotta a volt férjet, hogy email-en, vagy levélen kívül bárhogy felvegye a feleségével a kapcsolatot, és a gyerekeivel csak a meghatározott láthatási időben érintkezhet.

Karen Elson úgy tűnik, hogy bukik a zenészekre, de lassan meg kell gondolnia, hogy érdemes-e rocksztárokkal kezdenie.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője