Lelepleződtek: Dakota Johnson először mutatkozott együtt új pasijával!

2018.január.13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nemsokára érkezik az Ötvenárnyalat-trilógia harmadik része, A szabadság ötven árnyalata és úgy tűnik ennek örömére a főszereplő, Dakota Johnson magánélete is felpezsdült.

Dakota Johnson
Fotó: Getty Images

Novembertől az a pletyka járta, hogy a Coldplay frontemberével, Chris Martinnal randizik, azóta azonban egyre kevesebbet hallhattunk róluk. Tény, hogy egy közös sushizáson rajtakapták őket, viszont az étterembe külön érkeztek, majd onnan külön is távoztak. Később Dakota első sorból nézte végig Chris koncertjét, és ekkor már érezni lehetett, hogy valószínűleg több van köztük a barátságnál.

Ezt olvastad már? Dakota Johnson ruháját Mrs. Grey is megirigyelné!

Most pedig végre úgy tűnik valóban beigazolódott a gyanú, hiszen Dakota és Chris egy romantikus randin vettek részt Malibuban, ahová nemcsak együtt érkeztek, de együtt is távoztak. Egy paparazzi követte is őket és minden jel arra mutat, hogy a színésznő Martinnal tartott annak otthonába is, ahol együtt töltötték az estét.

Dakota Johnson és Chris Martin
Fotó: Profimedia
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője