Új sztárpár? Olivia Munn mindenkit helyretesz a Chris Pratt-ügyben

2018.január.22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Chris Pratt Anna Farris
Fotó: rex/puzzlepix
Chris Patt
Fotó: Getty Images

Szerencsére Faris is sokkal jobban érzi már magát, őt még novemberben kapták lencsevégre, ahogy a filmrendező Micheal Barrettel romantikázik Olaszországban. Igaz, mindkét fél túllépni látszik, szerencsére a jó viszony fennmaradt köztük. Továbbra is kapcsolatban állnak egymással, hiszen 5 éves kisfiuk, Jack összeköti az életüket. Az egykori szerelmesek kijelentették, hogy ezután is mindent megtesznek majd gyermekükért, és nem hajlandóak rossz szájízzel gondolni egymásra.

Olivia Munn a hétvégi SAG gálán:

Olivia Munn SAG
Fotó: rex/puzzlepix

Mindezzel együtt a Chris Pratt és Olivia Munn-féle románc csupán botránykeltés, a színésznő saját maga erősítette meg egy közte és Anna Faris közötti üzenetváltás fotójával Instagramon. Azt is hozzáfűzte, hogy még ha randizna is Farris exével, ez nem jelenti azt, hogy utálniuk kellene ezért egymást, hiszen nem minden nő megvetni való és szánalmas egy szakítás után.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője