Lady Gaga látjuk a bugyid! Már a turné első napján sokkolt!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lady Gaga augusztus 1-én indította el ötödik önálló világ körüli turnéját, ami a Joanne World Tour nevet viseli és célja Joanne című albumának népszerűsítése.

Lady Gaga
Fotó: Getty Images

A fellépéssorozat a kanadai Vancouverből indult és december 18-án az Egyesült Államokban ér majd véget. Gaga már hetekkel ezelőtt nagyon készült a koncertekre. Új frizurával is előrukkolt, valamint természetesen az extrém ruhatárat is biztosította a fellépésekhez, ami tőle szinte már elvárt.

A kanadai fellépésen 10 különböző ruhában mutatta meg magát, melyek közül pár egész meglepően egyszerű és visszafogott volt stílusához képest.

Lady Gaga
Fotó: Northfoto

Ezt olvastad már? Nem hiszed el, milyen cipőben ment túrázni Lady Gaga

Persze várható volt, hogy a polgárpukkasztás sem maradhat ki a sorból, így nemsokára előkerült egy fekete átlátszó kezeslábas is, mely esetében az énekesnő intim testrészeit csak egy sűrűbben szedett pálma minta takarta el. Ez nem is lenne túl szokatlan, azonban egy fehér bugyi is kivillan a "ruha" alól, amit egyáltalán nem értünk, hogy MIÉRT kellett látnunk?

Lady Gaga
Fotó: Northfoto
Lady Gaga
Fotó: Northfoto
Lady Gaga
Fotó: Northfoto
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Rák szenvedélyre vágyik, az Oroszlán csábításra készül - április 20.

Napi horoszkóp: A Rák szenvedélyre vágyik, az Oroszlán csábításra készül - április 20.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője