Madonna csúszott-mászott a sikerért

2012.február.6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az idei Super Bowl ugyan egész Amerikát lázban tartotta, a világ nagy részén, ahol azonban tudják, hogy kell játszani a focit, valószínűleg Madonna nagy hírveréssel beharangozott szünetbéli produkcója sokkal érdekesebb volt, mint a tolongás a pályán.

Az 53 éves popikon idén tavasszal új lemezzel tér vissza, és bizony mindent be kell vetnie, hogy megmutassa a feltörekvő generációknak, hogy itt még mindig ő az első számú popkirálynő.

Madonna ennek megfelelően nagyon stílusos bevonulással demonstrálta erejejét, római harcosoknak öltözött férfiak vonszolták be hatalmas arany trónusát. Madonna egy aranypalástban bukkant fel, amelyet gyorsan el is hajított. Ezt követően a jó szokásoknak megfelelően igazi dominaként, combközépig érő bőrcsizmában, hosszú bőrkesztyűben, és arany gombokkal díszített szoknyában pörögte végig a szűk negyedórás műsorát.

Madonna mindent megtett a sikerért, valósággal kúszott-mászott a színpadon. Igaz, kissé nem teljesen lehetett érteni, hogy a római kort idéző díszletekhez hogy jöttek a jógagyakorlatok, és a popsztár gésa korszakát idéző mozdulatok, de annyi baj legyen. Hogy sikerült-e a lenyűgöző produkcióval azt a lehengerlő hatást elérni, amit Madonna szeretett volna, egyelőre nem lehet megmondani. Az biztos, hogy a sztárok elaléltak a show láttán. Ashton Kutcher, vagy éppen Nicky Hilton egyöntetűen ujjongtak a Twitteren. Azonban mások már kicsit kritikusabbak voltak, és volt aki úgy látta, hogy 53 évesen ez az ugrándozás cseppet sem volt szexi, és hiába volt nagyon szép a Givenchy szettje, attől függetlenül valahogy mégsem illett a popsztárra.

Neked mi a véleményed a fellépőruháról?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Leesik az állad, ha megtudod, ki valójában Angelina Jolie apukája

Leesik az állad, ha megtudod, ki valójában Angelina Jolie apukája

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője