14 sztárpár, akik forgatás alatt szakítottak egymással

2019.január.26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Elég nehéz, ha mondjuk egy városban élsz az exeddel és többször is összefutsz vele, de még rosszabb, ha együtt is kell dolgoznotok. Elég kínos helyzet, nemde? Azonban, ha valahol, akkor a sztárvilágban szinte biztos, hogy elkerülhetetlenek a kínos találkozások, hiszen a show nem áll meg – egy remek filmszerepet pedig kár lenne csak azért elutasítani, mert az volt szerelemeddel kell együtt játszani.

Kristen Stewart és Robert Pattinson
Fotó: Getty Images

Nicole Kidman csipkeruhája annyira szép, hogy levennéd róla és elfutnál vele

Nicole Kidman csipkeruhája annyira szép, hogy levennéd róla és elfutnál vele

Íme 14 páros, akikkel megtörtént ez az eset:

1. Charlize Theron és Sean Penn

Fotó: Rexfeatures

Theron játszotta a főszerepét a Penn rendezte Az utolsó próba című filmnek, a forgatás ideje alatt pedig egy párt is alkottak, sőt el is jegyezték egymást. Azonban hamarosan szakítottak, de a 2016-os cannes-i filmfesztiválon kénytelenek voltak együtt mutatkozni.

2. Blake Lively és Penn Badgley

Fotó: giphy

A Pletykafészek párosa a valóságban is összemelegedett, azonban 2010-ben véget ért a viszony. A sorozatbeli történetük persze szakadatlanul folytatódott és az a furcsa helyzet állt elő, hogy az utolsó évadban a két karakter össze is házasodott.

3. Jennifer Lawrence és Nicholas Hoult

Fotó: giphy

Az egykori pár először az X-Men: Az elsők forgatásán találkozott, majd két éven át randiztak. Ezután egy rövid időre különváltak, de 2013 végén újrakezdték kapcsolatukat. Ezután egy évvel később, 2014-ben szakítottak végleg. Ezután még egy X-Men filmben voltak kénytelenek együtt szerepelni, amit 2016-ban mutattak be.

4. Kristen Stewart és Robert Pattinson

Fotó: giphy

Az idén 10 éves Alkonyat párosának kapcsolata 2009-ben kezdődött a film forgatása alatt. Néhány év együttlét után tönkrement a kapcsolatuk, de az utolsó Alkonyat - Hajnalhasadás 2. részében még kénytelenek voltak együtt szerepelni.

5. Nina Dobrev és Ian Somerhalder

Fotó: giphy

Elena Gilbert ugyan sokat őrlődött a Vámpírnaplókban lévő Salvatore testvérek között, de Nina Dobrev és Ian Somerhalder három évig alkottak egy párt. 2015-ben azonban szakítottak, de mindaddig együtt játszottak a sorozatban, amíg Nina 2015-ben ki nem szállt.

6. Jennifer Morrison és Jesse Spencer

Fotó: giphy

A Doktor House párosa is együtt járt egy ideig, de a szakítás után sem kerülhették el egymást, hiszen sorozatbeli karaktereik az ötödik évad végén össze is házasodtak.

7. Jennifer Garner és Michael Vartan

Fotó: giphy

Garner és Vartan az ABC Alias című sorozatában alkottak egy párt és a magánéletben is találkozgattak néhány hónapig A 2004-es szakítást követően barátok maradtak, így nem volt akkora teher a közös forgatás egyikük számára sem.

8. Diane Keaton és Al Pacino

Fotó: giphy

Keaton és Pacino még a Keresztapa-trilógia forgatásán szerettek egymásba. Jó ideig egy párt alkottak, Keaton már meg is akart állapodni, de Pacino még nem érezte magát készen az elköteleződésre, így szakítottak. Az évtizedek során persze sokszor találkoztak még a szakmai életben.

9. Cameron Diaz és Justin Timberlake

Fotó: giphy

Diaz és Timberlake 2003-ban kezdtek randizni, és egészen 2007-ig tartott a kapcsolatuk. Az élet azonban úgy hozta, hogy 2011-ben ők lettek a Rossz tanár című vígjáték főszereplői.

10. Gwyneth Paltrow és Ben Affleck

Fotó: Getty Images

Paltrow és Affleck a Szerelmes Shakespeare forgatásán szerettek egymásba még 1998-ban, kapcsolatuk pedig két évig tartott. Éppen a szakítás évében, 2000-ben azonban még együtt szerepeltek a Szívörvény című filmben.

11. Vanessa Hudgens és Josh Hutcherson

Fotó: giphy

Vanessa Hudgens és Josh Hutcherson az Utazás a rejtélyes szigetre forgatásán melegedtek össze, a románc azonban elég hamar kudarcba fulladt. Ennek ellenére a film sajtóeseményein úgy nyilatkoztak, hogy barátok maradtak, így nem kellemetlen a közös megjelenés.

12. Jenny Slate és Chris Evans

Fotó: Rexfeatures

Slate és Evans A tehetség forgatásán szerettek egymásba, akárcsak filmbéli karaktereik, azonban előbb szakítottak, mint hogy a filmet bemutatták. Így azonban a sajtóeseményeken ők is kénytelenek voltak együtt megjelenni, de Evans ez idő alatt is abszolút pozitívan nyilatkozott Slate-ről.

13. Rachel Bilson és Adam Brody

Fotó: giphy

A Narancsvidék forgatása alatt lett egy pár Rachel Bilson és Adam Brody, a rajongóik nagy örömére. Már azt rebesgették, hogy a kapcsolat egy életre szól majd, de 2006-ban három év után mégis szakítottak. Ennek ellenére egy évvel később ismét közös projektben dolgoztak.

14. Drew Barrymore és Justin Long

Fotó: Rexfeatures

Drew Barrymore és Justin Long 2007-ben kezdtek randizni a Nem kellesz eléggé forgatása közben. Annak ellenére, hogy egy évvel később szakítottak, 2010-ben elvállalták a Hétmérföldes szerelem című film főszerepét.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője