4 szabály, amit meg kell szegned, hogy előrébb juss

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Biztosan hallottál már az üvegplafon-elméletről, vagyis arról a sajnálatos tendenciáról, hogy a nők egy bizonyos pozíción túl nem tudnak előrébb lépni a ranglétrán.

4 szabály, amit meg kell szegned, hogy előrébb juss
Fotó: Northfoto

Hogy te ne verd be a fejedet ebbe a láthatatlan plafonba, légy bátor, és szegj meg néhány íratlan szabályt!

Keményen kell dolgoznod ahhoz, hogy sikeres légy


A marketingesként dolgozó Laura egy nap ráébredt, hogy a napi kilenc órából, amit a cégénél tölt, mindössze hármat-négyet tölt hasznos munkával. Kilépett hát a taposómalomból, és elhatározta, hogy egyéni vállalkozó lesz. Igyekezett minden erőforrását kiaknázni. Nyelvtudását fordításra, marketinges tudását külsős tanácsadásra használta, fennmaradó idejében pedig megtanult még egy nyelvet. Ma már azzal is pénzt keres, arról nem beszélve, hogy kreativitását városszerte dicsérik, egy év alatt kétszer akkora keresetre tett szert, mint korábbi cégénél, és majdnem mindig akkor mehet el jógázni, amikor kedve tartja. Nem azzal jutott előrébb, hogy éjt-nappallá téve húzta az igát, hanem azzal, hogy kreatív volt, bátor, okos és kész az új kihívásokra. Ha sikeres akarsz lenni, folyton képezd magad, mindig tanulj valami újat, mindig legyél éber, figyeld a trendeket, tudd, hogy mivel lehet jól keresni és hogy te miben vagy tehetséges, és aknázd ki azt minden áron!

Fotó: giphy

Egy nő ne legyen karrierista


Először is, miért nem mondjuk azt, hogy ambiciózus? Mennyivel jobban hangzik, nem? Persze nőkre értve ez is sokszor tele van negatív felhanggal, és ilyenkor legtöbbször egy keményszívű dívát képzelünk el, aki híján van minden női ösztönnek, és fura módon nagyon érdekli a munkája. Sajnos sokakban él még az az elképzelés, hogy egy nő nem való főnöknek, hogy maszkulinná tesz mások irányítása, és hogy a nők elsődelges feladata a családi tűzhely őrzése. Tanulni már tanulhatunk, de jobban tesszük, ha a diplománkat aztán bevágjuk a fiókba, és életünk hátralévő részében csak a gyerekekre koncentrálunk. Ez nagyon szép, ha valakinek ez az életcélja, de ha te imádod a szakmádat és igenis szeretnél a legjobbak között lenni benne, ne szégyelld, hogy vannak ambicióid. Butaság, hogy nem lehetsz igazi nő, ha férfiakat kell irányítanod. Ha ezek a sztereotípiák kötnek gúzsba, hagyd őket végre magad mögött, és törj ki!

Fotó: giphy

A szomszéd fűje csak zöldebbnek tűnik

Mi van akkor, ha a szomszéd fűje tényleg zöldebb? Miért cövekelnél le egy állásban, ha még azt sem tudod, milyen lehetőségek vannak másutt? A lojalitás a cégedhez nem azt jelenti, hogy ezentúl érinthetetlen vagy a munkaerőpiac számára. Sőt, igazából kevés sikeres ember van, aki húsz éve ugyanannál a vállalatnál dolgozik. Ha előre akarsz jutni, de nem tudsz, érdemes körbe nézned másutt is. Még ha fantasztikusan is érzed magad valahol, miért ne lehetne élesre töltve az önéletrajzod, hogy bedobhasd, ha a hatalmas lehetőség kopogtat az ajtódon?

Remélni kell, nem akarni


Ez nem igaz! Ha valamit igazán szeretnél elérni, nem hallgathatsz róla örökké, várva, hogy egyszer jóra fordul a sorsod. Hidd el végre, hogy a szakmai hozzáértésed és a szorgalmad a legfontosabb a cég számára. Ha fizetésemelsét kérsz, mondd meg, ha úgy érzed, kényelmesebb lenne szabadúszóként dolgoznod, esetleg nagyon fáj a fogad egy éppen megüresedett pozícióra, ne hallgasd el! Ha fontos vagy a cégnek, segítenek elérni az álmaidat, de még ha nem is viszed keresztül az akaratodat, bajod nem származik belőle. Állj ki magadért!

Fotó: giphy
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője