18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

5 tévhit a maszturbálásról

2019.május.18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A maszturbálás (önkielégítés) az, amikor magadnak okozol szexuális örömöt és/vagy orgazmust. Ez is szex, még ha egyedül csinálod is. Koronként és kultúránként változó, hogy az emberek mit gondolnak az önkielégítésről. A legtöbb helyen már nem számít sem tabunak, sem tiltottnak. Ma már tudjuk, hogy teljesen természetes, sőt, segíthet az egészséges szexuális élet kialakulásában.

 Napi szex: 5 tévhit a maszturbálásról
Fotó: Shutterstock

Azonban akad néhány tévhit is a maszturbálással kapcsolatban, mi most összegyűjtöttük ezeket:

1. Ha a partnered maszturbál, azt jelenti, hogy nem kíván téged.

Fotó: <kep74893>

Az, hogy valaki szokott önkielégíteni, nem jelenti, hogy nem vágyik mással szexuális kapcsolatra. Általában a szex része az is, hogy jólesik együtt lenni egy másik emberrel, megérinteni, közös élményeket szerezni. A szexuális élmény partnerrel más, mint amit egyedül élsz át, de együtt is lehet maszturbálni – de ehhez nagy bizalom kell.

2. Túl sokszor, túl kevésszer maszturbálsz.

Fotó: giphy

Változó, hogy ki milyen gyakran igényli az önkielégítést. Van, aki soha, van, aki mindig/néha/gyakran, van, aki egyik héten mindig, másik héten egyáltalán nem. És ez így normális: csak te tudod, hogy mikor mire vágysz.

Kevesebbet szexeltek? 5 tipp, hogy újra olyan legyen a szexuális éltetek, mint régen

Kevesebbet szexeltek? 5 tipp, hogy újra olyan legyen a szexuális éltetek, mint régen

3. Bajod lesz tőle.

Fotó: <kep74893>

Sokáig azt hitték, hogy a maszturbálás káros az egészségre vagy a lelki fejlődésre, de mára már tudományos kutatások bizonyítják, hogy ez nem igaz. Sőt, ahogy a páros szex, úgy az önkielégítés is enyhíti a feszültséget, és olyan örömhormont (endorfint) szabadít fel az agyban, amely hatására lazítják az izmokat, enyhítik a fájdalmat. Ugyanezt az örömhormont mindenféle más, örömteli tevékenység vagy érzés is elő tudja csalogatni egyébként, ilyen például a sport, a szerelem, a napsütés élvezete vagy a csokievés.

4. Maszturbálni csak egyféleképpen lehet.

Fotó: <kep74893>

Kétféle nő létezik abból a szempontból, hogy hogyan éri el az orgazmust: a többség a csikló izgatásával tud elélvezni, mások a hüvelyfal izgatásával érik ezt el (pontosabban a hüvelyfalban lévő idegvégződések izgatásával). Ez azért fontos, mert csak a hüvelyi típusú nők képesek orgazmust elérni azzal, hogy a pénisz közösülés során a hüvelyt izgatja. A csikló típusú nők nem tudnak pusztán hüvelyi izgatással elélvezni, ezért hüvelyi közösülés során a partnerüknek vagy maguknak kell a csiklójukat is ingerelni. (Ez nem jelenti azt, hogy számukra nem élvezetes a hüvely izgatása, de ettől nem lesz orgazmusuk). A partner számára nem feltétlenül egyértelmű, hogy ki melyik csoportba tartozik, ezért is fontos, hogy a nők ismerjék a testüket, és merjenek beszélni arról, mi jó nekik. Előfordulhat, hogy valaki csikló típusú, de sosem maszturbált, és ha lesz egy partnere, aki nem tud ezekről a dolgokról, esetleg nem fogja a csiklóját (is) izgatni – lehet, hogy így a nőnek nem lesz a szex eléggé élvezetes, emiatt pedig az a hamis kép alakulhat ki benne, hogy "ez az egész szex hülyeség". De persze a szex nem csupán az orgazmus eléréséről szól.

5. Csak egyedül lehet.

Fotó: <kep74893>

Ha a partnered előtted maszturbál, vagy izgatónak találja, hogy te előtte csinálod, nem jelenti azt, hogy nem elégedett a szexuális életetekkel. A közös szexuális élmény része lehet a másik előtti önkielégítés is, de csak akkor, ha biztosan mindketten akarjátok. Ehhez pedig mindkettőtök beleegyezése szükséges – mielőtt belevágnátok, mindenképpen beszéljetek róla!

A cikk a Yelon közreműködésével készült. Ha szívesen olvasnál még szexről, kapcsolatokról, a tested működéséről, látogass el a weboldalukra! A Yelon egy anonim chatet is működtet, ahol a 10–18 évesek saját kérdéseiket tehetik fel szakembereknek, és bármiről beszélgethetnek, ami érdekli őket.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mennyire ismered György herceget, Sarolta hercegnőt és Lajos herceget? Teszteld le!

Mennyire ismered György herceget, Sarolta hercegnőt és Lajos herceget? Teszteld le!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője