A sorozat, amit jobbra értékeltek mint a Breaking Badet, vagy a Trónok harcát: Csernobil

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nemrégiben debütált a Csernobil című sorozat, és először még azt gondoltuk, hogy egy olyan alkotást láthatunk majd, ami a szokásos klisé módon dolgozza fel a történelmi eseményeket, megtarkítva mindenféle valótlan sztorikkal. Szerencsére ez egyáltalán nem így történt, ugyanis egy zseniális alkotás kerekedett ebből a szörnyű történelmi eseményből.

A sorozat, amit jobbra értékeltek mint a Breaking Badet, vagy a Trónok harcát: Csernobil
Fotó: IMDB

A sorozat tényleg a valódi eseményeket dolgozza fel, mindenféle tarkítás nélkül. Éppen ezért nagyon fontos lesz az is, hogy a széria elmeséli, hogy akkoriban csak azokra a személyekre nem hallgattak, akik ismerték az atomerőmű működését. Éppen ezért olyan szörnyű dolgoknak lehetünk a szemtanúi, mint hogy a katasztrófa útán csak sokkal, de sokkal később kezdték el evakuálni a várost/környékét.

Fotó: IMDB

Ezek a színészek visszautasították, hogy szerepeljenek a Trónok harcában

Ezek a színészek visszautasították, hogy szerepeljenek a Trónok harcában

Ez egy nagyon nehezen felfogható széria, amit tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlunk. Az egész képvilág annyira valós, és az ember teljesen bele tudja magát élni a történtekbe. Egy igazi időutazáson vesz részt az, aki megnézi ezt a szériát.

A realisztikus ábrázolásmód pedig nemcsak, hogy bevonja és magával ragadja a nézőt, de én a második rész utolsó pár percében arra lettem figyelmes, hogy olyannyira feszülten figyelem az eseményeket, hogy még levegőt is elfelejtettem venni. Szó szerint. Rég láttam olyan sorozatot, ami ennyire lebilincselő és izgalmas lett volna.

A történet azonban nem csak egy szörnyű tragédiát mutat be, hanem annak talán még tragikusabb körülményeit és szövődményeit. Hiszen a baj megtörtént, a segítség azonban késve érkezett. A legszörnyűbb pedig ennek a miértje. A sorozat tökéletesen szemlélteti a kor eszméit, a hatalmi rendszereket és a hatalommal való visszaéléseket. Bizony, a hatalommal való visszaélést és a mögötte álló vezetőket, akik nem törődtek azzal sem, hogy több tíz, vagy százezer emberi élet forog kockán. Tudatlan, önkényes döntések sorozatát láthatjuk, melyek súlyosbítják a tragédiát. Szomorú, de az ilyenfajta visszaélések nem csak akkor, hanem még ma is nehezítik a társadalom egészséges működését.

Fotó: IMDB

Bár a Csernobil történetét sokan tudják, szerintünk lehetetlen elképzelni, hogy ez képileg hogyan nézhetett ki. A Csernobil című széria azonban annyira jól szemlélteti a történteteket, hogy úgy érezzük, mintha mi is ott lettünk volna. Nem véletlen egyébként az, hogy az IMDb pontozása sokkal jobb (9.7), mint a hatalmas népszerűségnek örvendő Trónok harcáé (9.4), és a mindenki által kedvelt Breakin Badé (9.5).

Fotó: IMDB
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Nagy bejelentés érkezett a palotától Vilmos hercegről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

PR

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)