Átalakul a FestiPay, jönnek az újratölthető poharak és egy idegengyűlölettől mentes világért küzd a Sziget

2018.április.19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Minden eddiginél színesebb, izgalmasabb programmal készül a Sziget 2018 nyarára, és amellett, hogy olyan sztárfellépőkent köszönthetünk, mint Lana Del Rey, Kendrick Lamar, Dua Lipa, az Arctic Monkeys vagy Kygo, rengeteg fejlesztésen, fejlődésen is átesett a szervezés és a fesztivál.

A Sziget leköszönő főszervezője, Gerendai Károly az április 19-én délelőtt tartott sajtótájékoztatót csupán mint moderátor nyitotta meg, majd a jelenlévőkhöz hasonlóan ugyanolyan izgalommal várta, hogy a fesztivál új szervezőcsapata mivel készült a 26. Szigetre. Kádár Tamás főszervező röviden ismertette a programot, megemlítette a fesztivál headlinereit, és azt is elárulta, hogy idén 1 milliárd forinttal többet költöttek a Nagyszínpadi fellépőinek összeállítására, mint az eddigi években. A Sziget teljes költségvetése idén várhatóan 8,6 milliárd forint lesz, ami 12%-kal magasabb, mint az előző évben. Ez természetesen nem sikerülhetett volna a külföldi befektetők segítsége nélkül, de Kádár azt is megemlítette, hogy ez csupán a kezdet, a 2018-as Sziget egy hároméves növekedési stratégia első állomása, és a következő években újabb fejlesztésekre, befektetésekre, bővítésekre számíthatnak a fesztivállátogatók.

Érdemes sietni a jegyvásárlással, ugyanis ezek rohamosan fogynak, az 5-napos bérleteket már fel is vásárolták, de idén a tavalyi sikeres próba után ismét lehet 3 egymást követő napra vásárolni kedvezményesen jegyet, amivel elsősorban a magyar közönségnek szeretnének kedveskedni a szervezők, továbbá lehetőség van a részletfizetésre is.

Újdonság, hogy idén már nem lesz Festipay kártya, minden fizetést a karszalagba beépített csippel intézhetünk, amit akár sorban állás nélkül a Sziget applikáción keresztül is feltölthetünk. Természetesen továbbra is lesznek feltöltő pontok azok számára, akik készpénzzel kívánják feltölteni a számlájukat, illetve az érintéses bankártyás fizetésre továbbra is lehetősége van mindenkinek. További előnye az applikáción keresztül történő feltöltésnek, hogy a 300 Ft fölötti összeget a fesztivál végén automatikusan visszautalja a bankszámlára az app.

Az új fizetés mellett a környezettudatosságra is sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a szervezők, ezért is vezetik be idéntől a külföldi fesztiválokon már bevett szokást, a visszaváltható poharakat. Ezzel minden reményük szerint másfél millió műanyagpohárral fog kevesebb elszóródni a Hajógyári-sziget területén, továbbá a szívószál is kérésre kerül bele a poharunkba ezután, ami szintén hatalmas hulladék-visszaszorítást jelent.

„A Sziget közössége 25 éve azért alakult, hogy együtt létrehozzunk egy ideiglenes álomállamot, amely Európában központja lett a kultúrák találkozásának. Nálunk nem kérdés az egyén szabadságának tisztelete, a lelkiismeret és életmód szabadságának joga legyen az szexuális-, vagy vallásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás vagy a megismerés szabadsága” – idézte Kádár Tamás a Sziget idén meghirdetett LOVE REVOLUTION – a Szeretet Forradalma kiáltványát.

Izrael állam fennállásának 70. évfordulója alkalmából a Sziget és Izrael Állam Nagykövetsége együttműködési megállapodást írt alá, mely keretén belül a fesztivál ideje alatt számos meghívott izraeli művész és egyéb kísérőprogramok segítségével igyekeznek bemutatni az izraeli kultúra sokszínűségét.

„Izrael idén ünnepli függetlenségének 70. évfordulóját. Az elmúlt hét évtizedben az egyik legfontosabb eredményünk az izraeli kultúra sokfélesége és szépsége, amely egy vibráló, fiatal és élénk társadalmat képvisel, ahol kelet találkozik a nyugattal, dél csatlakozik északhoz, a dallamok, a hangok és a színek valós mozaikjában. Örömmel tölt el az együttműködésünk a Sziget Fesztivállal, amely gazdagságot hoz a szeretet, a fiatalság és a boldogság egy szigetére. Az együttműködés a Szigettel visszatükröződése a jó kapcsolatoknak és a folyamatban lévő kulturális csereprogramoknak Magyarország és Izrael között” mondta Yossi Amrani, Izrael Állam nagykövete.

Szemezgetés az együttműködés keretében megvalósuló programokból: az izraeli zene iránt érdeklődők kitombolhatják magukat Borgore és Asaf Avidan koncertjén a Mastercard Színpad by A38 színpadnál, megismerhetik a tradicionálisabb ritmusokat a Világzenei Színpad Jewish Monkeys koncertjén és felfedezhetik legújabb kedvencüket az Ibis támogatásával megvalósuló Európa Színpad Omer Netzer, The Paz Band, Sol Monk & Jenny Penkin, vagy akár az izraeli Europe Talent Contest nyertesének fellépésén.

Egy másik fontos eseményről, Nelson Mandela születésének 100. évfordulójáról is megemlékeznek idén a Szigeten. A Dél-afrikai Köztársaságot és kultúráját az Európa Színpad presented by Ibis Színpadon a hazájában sztárnak számító Moonchild Sanelly, az Afro-Latin-Reggae Falu színpadán az ország egyik vezető előadóművészeti társulata, az Ubuhle be Afrika, a Music Box színpadán a Sean Koch Trio, a legújabb programhelyszínen, a Karaván Sátorban pedig a dél-afrikai bantu zenét játszó Bantu Continua Uhuru Conciousness népszerűsíti.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Nem is gondolnád, milyen bizarr dolgokat rejtenek az eltűnt bőröndök

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője