Betegebb dolgot nem láttunk még divatshow-n ennél

2015.október.2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nincs divathét igazi őrületek nélkül. A számos divatbemutató között nem egy egészen meghökkentő is akad.

Betegebb dolgot nem láttunk még divatshow-n ennél
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Persze, hogy az aktuális botrányt ki okozza majd, azt előre lehet sejteni, hiszen akad néhány igazán rebellis dizájner, akik majd minden bemutatójukkal felfordulást okoznak. Itt van például Rick Owens, aki az utóbbi időben már korhatáros mustrát is rendezett, ahol a férfiak lóbálták a kifutón a nemi szervüket.

Most a 2016-os tavasz-nyári kollekciók párizsi bemutatóján megint meghökkentőt produkált. Rick Owens ezúttal összegabalyodott modelleket küldött a kifutókra. A modellek egyikén-másikán bizarr babahordóra hasonlító emberhordozókat viseltek, és egy másik modellt cipeltek magukon, mint az anyukák a babáikat. Persze, csak majdnem úgy, hiszen a hordozott modellek többségében például fejjel lefelé lógtak.

A divatbemutató nagyon furcsa hatást keltett, és azon kívül, hogy elképesztően furcsán nézett ki az egész, nehéz kitalálni, hogy miért volt erre szükség.

Rick Owens persze elmesélte a bemutató után, hogy az valójában az anyaságról, ápolásról női segítségnyújtásról és szolidaritásról szólt. Persze, voltak ruhák is.

Fotó: RexFeatures/PuzzlePix
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: Az Ikrek húzza meg a határait, a Skorpió anyagi elismerésre számíthat - április 19.

Napi horoszkóp: Az Ikrek húzza meg a határait, a Skorpió anyagi elismerésre számíthat - április 19.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője