Borzalmas: Meghan Markle először beszélt arról, hogy elveszítette második gyermekét
Meghan Markle elképesztően őszinte írása a New York Times-ban jelent meg. A hercegné elmesélte, hogy júliusban elvetélt. Azt is leszögezte, hogy azért osztja meg történetét a világgal, mert a vetélést tabuként kezelik, a nők a lelkük mélyén úgy érzik az ő hibájukból történik és hisz benne, hogy hangoztatnunk kell, egy nő sincs egyedül a fájdalmával.
Ezeket láttad már?
Egy júliusi napon Meghan felkelt, megetette a kutyákat, bevette a vitaminokat, megkereste az eltűnt zokni párját, összeszedte Archie játékait, majd lófarokba kötötte a haját és tisztába tette a fiát. Ekkor szúró fájdalmat érzett, és karjába Archie-val a földre rogyott. Ekkor már tudta, hogy amíg az első szülött fiát éppen magához öleli, második gyermekét éppen elveszíti. Altatódalt énekelt Archie-nak, hogy mindketten megnyugodjanak. De néhány óra múlva már a kórházban feküdt, az üres fehér falakat bámulta, miközben férje a kezét szorongatta és látta rajta, hogy egy világ tört össze benne. Meghan azon gondolkodott, hogyan fognak begyógyulni a sebeik. Majd rájött, hogy 100 nőből 20-30-at érint a vetélés, de a legtöbben sosem beszélnek róla. Véleménye szerint azonban a gyógyulás egyetlen módja, ha megkérdezzük egymástól: Hogy vagy? Arra a kérdésre pedig, hogy ők hogy vannak most, azt válaszolta, jól lesznek!
Hihetetlenül bátor, hogy megírta a történetét annak ellenére is, hogy rengeteg támadást kapott az elmúlt évek során! Példaértékű. Egy nőnek sem szabadna szégyenkeznie vagy bűntudatot éreznie azért, hogy elvetélt. Éppen elég nagy fájdalom ez már önmagában is, a társadalmi nyomás, a negatív nézetek csak rosszabbá teszik.
A veszteséget föl kell dolgozni
Kell a segítség
Még egy első trimeszterben történt spontán vetélés után is 20%-os eséllyel alakulhat ki poszttraumás stressz-zavar (PTDS), amely súlyosabb, az anya életét is veszélyeztető esetekben, mint például egy méhen kívüli terhesség, még nagyobb százalékban fordul elő, így nagyon fontos lenne egy lelki utógondozás az ilyen események után - mondja dr. Török Zsuzsanna klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, hozzátéve azt is, hogy ma már gyakran a szülész-nőgyógyászok küldik a pácienseket terápiába, ha úgy látják, lelkileg is segítségre van szükségük. Ez azonban egyszeri vetéléseknél ritkán történik meg, és ilyenkor maga az anya is kevésbé keres támogatást, pedig sok esetben fontos lenne. Az anyag és a magzat már a kezdetektől szimbiózisban él, ezért bármilyen korán történik a veszteség és bármennyire tudja az anya, hogy statisztikailag gyakori történésről van szó, szükség van egy gyászfolyamatra. Újra próbálkozni a teherbe eséssel akkor érdemes, amikor az előző veszteséget földolgozta a nő és a pár együtt is. Ez utóbbira különösen fölhívja a figyelmet szakértőnk, ugyanis a férfiak és a nők eltérő gyászolási stratégiái miatt egy magzat elvesztése krízisként jelentkezhet a kapcsolatban is. A férfiakra inkább az jellemző, hogy okokat keresnek. Hibáztatják az egészségyügyi személyzetet, akár agresszív hozzáállást is tanúsíthatnak velük szemben, de az érzelmek elől gyakran menekülnek. Sokszor a munkába, hobbiba, még inkább egyedül hagyva párjukat a gyászával. A nők gyakran komoly bűntudattal is küzdenek, hiszen úgy érzik, ők voltak felelősek a magzatért, mert az ő testükben növekedett. Ők inkább reagálnak érzelmileg, ami sírásban, alvászavarban, étvágytalanságban nyilvánulhat meg. Ezért fontos, hogy mindkét fél megértse a másik eltérő gyászkezelési stratégiáját is. Ez eleinte nehéz lehet, hiszen lehet, hogy a párnak ez az első közös, nagy krízise, és az is, hogy a nő most éli meg először, hogy partnere nem tudja megvígasztalni. Ebben az esetben elengedhetetlenül fontos, hogy nyíltan kommunikáljanak egymással az érzéseikről, megértsék, mi zajlik a másikban és úgy tudjanak osztozni a közös gyászon, hogy legyenek olyan közös rítusaik, amelyek segítik őket a történtek feldolgozásában, és visszanyerhetik életük felett a kontrollt és a hitet a jövőben.
Honnan tudod, hogy túl vagy rajta?
Zsuzsanna szerint egyáltalán nem mindegy, mekkora egy nő vagy egy pár terhességi motivációja. Egy régóta tervezett, esetleg hosszabb terméketlen időszak után megfogant baba elvesztése megsokszorozott súllyal nehezedhet a szülőkre. Természetesen a szubjektív szenvedés és a társas támogatottság - különösen a partner részéről történő vígasztalás - mértékétől is függ, hogy valakit képes-e szakember nélkül földolgozni egy magzat elvesztését. Ha folyamatos, mély lehangolságot, teljes motivációhiányt érzünk, vagy folyamatos emlékbetöréseink vannak a traumáról, esetleg rémálmok, folyamatos szorongás jelentkezik, mindenképpen szakember segítségére van szükség, mert ezek a depresszió vagy a PTDS tünetei is lehetnek.
Sokszor az is természetes, hogy egy nő néhány hétre vagy hónapra elnyomja magában a veszteség feletti fájdalmát - ezt az időszakot is ki kell várni, a gyászfeldolgozást sem lehet erőltetni. Ha terápiás segítségre van szükség, akkor először azt kell fölmérni, társul-e a veszteség élményéhez depresszió, poszttraumás-stressz zavar, szorongás. Ilyenkor elsődlegesen ezeket kell kezelni. "Tulajdonképpen egy krízisintervenciós munkát folytatunk. Fölmérjük a kliens erősségeit, megküzdési képességét, társas támogatottságát és azokat a területeket is, ahol segítségre van szüksége. Fontos, hogy ne csak arra fókuszáljunk, mitől lesz beteg valaki, hanem arra is, mitől marad egészséges." - mondja el Zsuzsanna, kiemelve, hogy a partner vagy egy más közeli hozzátartozó bevonása a terápiába is nagyon hasznos ilyen esetekben. A szakértő két fontos adaptív tényezőt is említ, melyek megléte elősegíti a történtek feldolgozását: az egyik a már említett őszinte kommunikáció a partnerünkkel, a másik pedig a hit. Ez nem feltétlenül vallásos hitet jelent, hanem hitet önmagunkban, a képességeinkben, a jövőben. A hosszú ideig tartó tagadás, hárítás viszont kifejezetten hátráltatják a sikeres feldolgozást, és ha egyálalán nem is történik meg a gyász, akkor előfordulhat az is, hogy a következő terhesség során jelentkezik a szorongás vagy PTDS.
Egyáltalán nem biztos, hogy az orvosok által javasolt 3-6 hónapos türelmi időszak a következő terhesség előtt elegendő a lelki sebek begyógyulásához is. Zsuzsanna szerint akkor érdemes újra belevágni a gyermekvállásba, ha a pár feldolgozta a veszteséget, és készen áll arra, hogy a jövővel foglalkozzon, nem ragadt bele a múltba.
Nem kell egyedül megbirkóznod a problémával, kérj segítséget az EMMA Egyesület szakértőitől!
Dr. Török Zsuzsanna klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta a GLAMOUR magazin egy korábbi számában nyilatkozott a vetélésről!
