Jeremcsuk Edina színházi szettjét látnod kell

2020.október.22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ezen a héten egy különleges alkotóművész, Jeremcsuk Edina ruhatárába pillanthatunk be. Egy lenyűgöző, finom nő, aki egész életében a női lélek csodáit kutatta, és saját tapasztalásain, megélésein keresztül papírra, majd később textilre is vitte a benne megszülető érzéseket. Edina azt közvetíti alkotásaival nekünk nőknek, hogy merjünk egyediek és különlegesek lenni - mert azok vagyunk! Ezen a héten megismerkedhetünk stílusával, művészetével, gardróbjával; azzal, hogy mit jelent számára az ősz érzésekben és öltözködésben, valamint, hogy ki is ő valójában.

Gyerekkorom óta belülről fakadó igényem van az alkotásra. A művészi pályám rajzolással indult, melyet 16 éves tervező grafikusi pálya követett. E közben több éves önismereti út, tapasztalások, belső munka hatására formálódott ki az a Nő aki most vagyok, és ez meghatározó szereppel bírt a művészi stílusomra is. Mondhatom azt, hogy 42 évesen találtam rá arra a hobbira/hivatásra, ami igazán szívből jön és ÉN vagyok. Ekkor született meg saját márkám a DIN'ART design. Jellemzői a sajátos szín- és formavilág, valamint az apró, finom részleteknek szentelt figyelem. Ezek teszik gazdaggá és stílusossá minden egyes darabját.

Vallom, hogy a megjelenésünkkel magunkat mutatjuk meg, így leginkább akkor érzem magam önazonosnak, amikor saját tervezésű ruháimba bújhatok. Azért van még egy-két tervező, akivel tudok azonosulni. Imádom a színeket, a mintákat, grafikákat. Ezekre a feltűnő, érett, nőiességet sugárzó modellekre viszont meg kellett érnie a bennem élő nőnek. Régen nem tudtam volna viselni ilyen cipőket és ruhadarabokat.

Íme Edina mai szettje!

Ma az Operettszínházba jöttünk. Egész évben hiányzott az ilyen jellegű élmény az életemből. Ezért most boldogsággal tölt el az, hogy az utóbbi 1 hónapban ez már a második alkalom, hogy itt lehetek - és remélem idén még lesz rá lehetőségünk! Ha már színház, akkor természetesen kihasználom, és egy haute couture darabban megyek, melyet a kedvenc virágmotívumos grafikám díszít - ami színeiben nem kifejezetten őszi, de a hangulatomhoz ez passzol. Amúgy is szeretem a csodálkozást az emberek szemében, amikor megpillantják a nem mindennapi öltözékem. Este hideg lehet, szóval egy kellőképpen vastag kabátot választottam, amelynek különleges és izgalmas padlizsán lila alapszíne és őszi hangulatú, elegáns, mozgalmas grafikája van. Mivel már itt is kötelező a maszk, terveztem magamnak egy ehhez a ruhához illőt.

Kabát: DiN`ART design

Ruha: DiN`ART design

Csizma: Reserved

Táska: Parfois

Maszk: DiN`ART design

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Victoria Beckham családi címlapja a legmenőbb dolog, amit valaha láttunk

Victoria Beckham családi címlapja a legmenőbb dolog, amit valaha láttunk

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője