Egy 18 éves lány egyetlen képen foglalta össze, hogy mi a baj a ruhaméretekkel

2019.március.18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Valószínűleg mindenkinek, aki akár farmert, de nyugodtan mondhatjuk, akármilyen ruhaneműt vásárol, ismerős a helyzet, hogy a méretezés egyáltalán nem következetes.

Egy 18 éves lány egyetlen képen foglalta össze, hogy mi a baj a ruhaméretekkel
Fotó: Shutterstock

Az egyik márkánál az M-es méretű holmik még a gyerekosztályon is a kisebb méretek közé tartozna, máshol egy szintén M-es felső úgy áll, mint tehénen a gatya. Még frusztrálóbb a helyzet a farmerek esetében, amelyeknél valahogy az egyik 28-as mintha gyanúsan szűk lenne, a másik meg lötyög.

A bikinivásárlás minden gyötrelme egy Instagram fotón!

A bikinivásárlás minden gyötrelme egy Instagram fotón!

Nos, nem csoda ha valaki elkenődik, hogy bár nagy különbséget nem tapasztal az alkatát illetően, de egyszer két mérettel nagyobbat kell vennie, mint korábban. Egy 18 éves skót lány, Chloe Martin eléggé felhúzta magát azon, hogy a márkák hogyan trükköznek a méretezéssel. Nála az volt a végső pont, hogy egyetlen üzletben három 10-es méretű nadrágot próbált fel, és mindegyik máshogy állt neki. Ekkor határozta el, hogy megmutatja, hogy mi a probléma a divatmárkák méretezésével. Chloe fogott hét darab a számozás alapján 12-es méretű nadrágot, és megmutatta, hogy mennyire tűnnek azonos méretűnek.

"Csoda ezek után, hogy annyi embernek van testképzavar?" - tette fel a kérdést a lány. Hogy a kérdése betalált, azt remekül bizonyítja, hogy pár nap alatt 120 ezren osztották meg a bejegyzését, és már 300 ezer lájkot gyűjtött.

Chloe gyűjtése, hét 12-es méretű farmer...

12-es méretű farmerek
Fotó: Twitter/ChloeMartin
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 pszichológiailag bizonyított jel, hogy megtaláltad az igazit

8 pszichológiailag bizonyított jel, hogy megtaláltad az igazit

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)