Ez a két tehetséges magyar tervező vett részt Kijevben a fiatal kreatívok versenyén

2019.augusztus.4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ukrajnában rendezték meg nemrég a fiatal és feltörekvő európai divattervezők kreatív fesztiválját. Stylistunk, Szkiba Irina részt vett a rendezvényen és sikerült elcsípnie a két magyar versenyzőt, Ferencz Borbálát és Györök Borbálát, akik egyenként elmesélték, hogy milyen szempontok szerint alkották meg kollekcióikat, amivel beneveztek.

Ez a két tehetséges magyar tervező vett részt Kijevben a fiatal kreatívok versenyén
Fotó: Ferencz Borbála

A versenyzők feladata az volt, hogy párokba csoportosítva meséljenek el egy divattörténetet két különböző look bemutatásával, melyek harmonizálnak egymással. Minden csapatban különböző országokból jövő tervezők dolgoztak össze és egy fotós volt a segítségükre.

GLAMOUR: Milyen előnyökkel és hátrányokkal jár ma kelet-közép-európai dizájnernek lenni?
Ferencz Borbála: Így a pályám elején olyan sok tapasztalatom még nincs. Általában nehézséget jelent, hogy nincs annyira kiépülve az ipar, ugyanakkor mivel kevesebben vagyunk, ez akár családiasabb légkört is eredményezhet. Problémás tud lenni az egyensúly megtalálása a trendek követése és az alkotói szabadság között, mikor veszünk el az imitálásban, vagy a túlsó véglet, hogy kezd mások számára irrelevánssá válni a munkánk.
Györök Borbála: Az előnyök közé tartozik például az is, hogy olcsó és jó a magyar munkaerő, hátrány jelent viszont, hogy kevesebb figyelmet kap a munkánk mint más országokban, valamint az anyagválaszték palettája sem túl erős.

Fotó: Györök Borbála

A világ 10 leghíresebb táskája, ami sosem megy ki a divatból

A világ 10 leghíresebb táskája, ami sosem megy ki a divatból

GLAMOUR: Mi inspirált a kollekció tervezésekor?
FB: Egy ideje már foglalkoztam újrahasznosított műanyag ékszerek készítésével, amikor megfogalmazódott bennem, hogy a mesteri diplomakollekciómat is az újrahasznosítás jegyében szeretném készíteni. Világszerte halmokban állnak a megunt, kidobott ruhák, ezekkel szerettem volna kezdeni valamit. Foltvarrás és kollázs technikával igyekeztem új életet adni a már használt, vagy hibás ruháknak, anyagoknak. Emellett olyan vizuális világot akartam kialakítani, amely felhívja az emberek figyelmét erre a problémára.
GYB: A kollekcióm Loie Fuller francia táncosnő ellentmondásokkal teli személyiségére reflektál. A táncosnőre jellemző karaktervonásokat két karakteres pólushoz párosított esztétikai attribútumokkal jelenítem meg. Fuller nemcsak kiemelkedően sikeres és nagyhatású táncosnő volt, hanem mindezek mellett koreográfus, színpadi technikus, rendező és látványtervező is. Fuller egyszerre volt kreatív mester és érzékeny előadóművész, maszkulin és feminin, nőideál és leszbikus, művész és múzsa. Egy korai self-made woman. Olyan meghatározó alakja volt a modern táncnak, hogy koreográfiáit, tánctechnológiai újításait mai napig alkalmazzák. A kollekcióm megalkotásánál a textil formaalakítás eszközeivel, a szabászattal, a textil plasztikával, a pliszével, színek- formák- felületek komponálásával, formai részletek alapos technológiai kivitelezésével fogalmazom meg a Fuller jelenséget. Karakterének erős pólusait a kollekcióm két végpontja jeleníti meg. A köztes darabok pedig a kora alkotónőjének gazdag, különleges, folytonos átalakulását szemléltetik.

Fotó: Györök Borbála

GLAMOUR: Mik a hosszú távú terveid a márkával?
FB: Egyelőre igyekszem minél többet látni és tanulni. A terveim folyamatosan alakulnak.
GYB: A lehető legtöbb helyre eljuttatni és megjelenni külföldön. Fontosnak tartom a hazai gyártók, varrodák involválását a későbbiekben.

Jön Meghan Markle jótékonysági ruhakollekciója, amivel munkanélküli nőket segít

Jön Meghan Markle jótékonysági ruhakollekciója, amivel munkanélküli nőket segít

Fotó: Ferencz Borbála

GLAMOUR: Milyen lehetőség ez a bemutató neked?

FB: Mindenképpen nagyon jó lehetőség egy nemzetközi kifutón bemutatni a munkáimat. Nekem személyes kedvencem a többi versenyzővel megismerkedni, beszélgetni, emellett egy rendkívül jó zsűrivel is lehetőségünk nyílt találkozni.
GYB: Nagyon jó lehetőség nemzetközi platformokon is bemutatni, ilyenkor mindig kitágul picit a világ. Új szakmai kapcsolatokat építhetünk és könnyebben elérhetnek, megkereshetnek minket ezeken a platformokon keresztül. Például nagyon sok intelligens, szakmájában kiváló szakembert, többek között tervezőt és fotóst ismerhettem meg.

November 8-án a BCEFW Young Talents show-k keretében több fiatal tehetség kollekcióját is megismerheted idehaza, és akár találkozhatsz is a tervezőkkel.


Szkiba Irina

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője