Idén is műhelyvásárt szervez a SÜEL, a bevételből a családon belüli erőszak áldozatait segítik

2019.november.23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bátorság, erő, szabadság, önbizalom - többek között ezek körül a hívószavak körül forgott idén a "Színek a ruhádra valók" kampány fotózása, mely a családon belüli erőszakra hívja fel a figyelmet. A kampány a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján megrendezésre kerülő jótékonysági műhelyvásárban csúcsosodik ki, melyet az egyedi kötött világáról ismert, budapesti márka, a Süel szervez immáron hatodik éve.

A vásár adómentes bevételét 2019-ben a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) kapja. Céljuk, hogy az adománnyal segítsenek a családon belüli erőszak áldozatainak, illetve felhívják a figyelmet a problémakörre.

"Bár az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapott a leginkább nőket és gyerekeket érintő, családon belüli erőszak, sajnos a számok még nem javultak. A Magyarországon elérhető statisztikák szerint havonta legalább 3 nőt meggyilkol férje, élettársa, barátja esetleg alkalmi partnere és minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaznak. A MeToo mozgalom lökést adott annak, hogy többen merjenek telefonálni, segítséget kérni, illette, hogy a segélyszervezetekre is több figyelem irányuljon, de statisztika szintjén még nem érezzük a változást. A Süel programja egyedülálló abból a szempontból, hogy nem csak pénzbeli támogatást nyújt, de a túlélőket is bevonva a kampányba valóban erőt, példát mutat és inspirál" - írta Ötvös Veronika a NANE szóvivője.

A 2014-ben induló program a tervező Csillag Zsuzsi saját ötlete nyomán valósult meg, és már az előző 5 évben is rendkívül nagy sikert aratott a vásárlók és a támogatott szervezetek körében. A vásár most már elengedhetetlen része, mondhatni főpillére a márka társadalmi szerepvállalásának, ami ilyen hosszú távon, intergráltan igazi kuriózum. Az előző öt évben több, mint másfél millió forintot adományoztak nemes célra. Idén egy olyan anyag összeállítására szánják a pénzt, ahol az anyát érő bántalmazás gyerekekre gyakorolt hatását mutatják be.

A koncepció a márka értékeihez valóban illeszkedik. Felvilágosult, karakteres nőknek terveznek, akik az intenzív színekben még erősebbek és a néha páncélszerű kötöttségek megvédik őket ha kell. Különlegessége a vásárt megelőző kampánynak, hogy nagykövetei túlélők, azaz olyan nők, akik már átélték a családon belüli erőszak valamilyen formáját és most először vállalják arcukat és a múltjukat a nyilvánosság előtt. A szlogen "A színek a ruhádra valók..." utal a túlélők múltjára és szorosan kapcsolódik a márka egyedi színvilágához.

Csillag Zsuzsi a Seychelles-szigetekről mutatja be a hét legjobb szettjeit

Csillag Zsuzsi a Seychelles-szigetekről mutatja be a hét legjobb szettjeit

A vásárt megelőző kampányfotózás évek óta nagy kihívás elé állítja az összes résztvevőt. A segélyszervezetek a toborzásban segítenek, a márka kreatív csapata a nyitott és elfogadó légkörért vállal kezességet, a túlélők pedig végtelen bátorságról tesznek tanúbizonyságot azzal, hogy felvállalják arcukat a nyilvánosság előtt, miközben gyakran egy szatyorral a kezükbe, épphogy csak elmenekültek a múltjuktól.

A program hivatalosan is része a 16 akciónapnak. Bővebb információ az esemény facebook oldalán.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 alkalom, amikor Zendaya bevállalta a pucérruhát, és tarolt a vörös szőnyegen

8 alkalom, amikor Zendaya bevállalta a pucérruhát, és tarolt a vörös szőnyegen

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője