Kylie Jenner lenyúlta egy másik márkától azokat a cuccokat, amikkel most kaszál

2017.június.10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ugye, senki nem gondolja komolyan, hogy a sztárokból lett tervezők maguk tervezik a nevük alatt futó kollekciókat, hogy két koncert és parti között cipőtervezéssel szöszölnek.

A lelkiismeretesebbek nyilván beszélgetnek a nekik dolgozó igazi (többnyire névtelen) divattervezőkkel, és próbálnak saját ötletekkel előállni. A kevésbé lelkiismeretesek rábólintanak néhányra az eléjük tárt tervek közül, és mennek is tovább. Illetve vannak olyanok, akik egyszerűen csak ráböknek egy már létező kisebb márka cuccaira, hogy na ezt másoljuk le.

Úgy tűnik, Kylie Jenner, aki a közösségi médiában elképesztően tarol az utóbbi csoportba tartozik. A híresség most állt elő a vadiúj cuccaival, nagy felhajtást kerített a terepmintás holmijainak, elárasztotta vele az Instagramot, és néhány helyen óriásplakáton hirdeti a kollekciót.

Terepmintás bikini
Fotó: Instagram

Az ügyben az szép (gusztustalan, felháborító, vicces - vagy amit akartok), hogy ezeket a színes terepmintás fürdőruhákat, strandruházatokat egy teljes mértékben afro-amerikai tulajdonban lévő márka, a PluggedNYC készítette el korábban, és árulta is a webshopjában. Lehetne persze mindez véletlen egybeesés is, hiszen valljuk meg, színes terepmintás holmikat sem most látunk először. Előfordulhatna az is, hogy Kylie Jennernek és a csapatának megtetszett az ötlet és gondolták, hogy egy kicsit (ha így lett volna, akkor se estek nagy túlzásba) újragondolják ezeket a darabokat a saját kollekciójukhoz. A közösségmédia-sztár azonban még ennél is kevésbé volt szégyenlős, ő ugyanis megrendelte szinte az egész kollekciót a márkától, hogy aztán nem sokkal később, előálljon velük, mint saját termékekkel.

Kylie:

PluggedNYC és Kylie:

data-instgrm-version="7" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> When you really Pablo... I am the influence *drops mic. Copy amp; Paste down to the shoes I used on my models #128514;#128557; The kardashains will take your nigga amp; brand I stamp lmfaooo #WeAreTheCulture Tizita (@theplugsdaughterr) által megosztott bejegyzés, 2017. Jún 8., 15:33 PDT

Egyébként az első adagot úgy, ahogy van pillanatokon belül el is kapkodták Kylie online webshopjának látogatói. A jó hír, hogy az eredetit gyártó PluggedNYC márkánál még rendelhetőek a darabok. A cég vásárlói szerint itt lenne az ideje, hogy bepereljék Kylie Jenneréket, de egyelőre a vezérigazgató némileg lemondóan azt nyilatkozta, hogy biztos benne, hogy ezeket a kétrészes holmikat ők készítették először, szerettek volna új módon reflektálni a terepszínű holmik divatjára, ami úgy érzi sikerült is, de:

„a pénz hatalom”

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője