„Egy illat nagyon erősen kapcsolódik az emlékeinkhez és túlmutat az időn” - interjú Nyárádi Natália parfümőrrel

2025. június 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nyárádi Natália a levendula bűvkörében, mesés szappanok és krémek között nőtt fel a Tihanyi-félszigeten. Nem is volt kérdés, hogy parfümőrnek áll: ebben a szakmában újat teremthet, kiélheti végtelen kreativitását és családja vállalkozását is segíti.

Nyárádi Natália
Nyárádi Natália Franciaországban, az egyik legelismertebb nemzetközi parfümiskolában tanult, ahová évente mindössze 12 diákot vesznek fel.
Fotó: GLAMOUR

Interjúnkban szó esik illatokról, inspirációról, a parfümkészítés művészetéről és arról is, Nyárádi Natália parfümőr szerint miért olyan fontos illatban elmondani azt, amit szavakkal nehéz.

Mesélj el egy illatos gyerekkori emléket!

Apukám fiatal korában lovagolt, és amikor kicsi voltam, gyakran elvitt engem is a hátasokhoz. Számomra a lovardaillat egy nagyon pozitív, szeretetteljes emlék. A parfümkészítésben is megjelennek az állatias jegyek - például a cibet, a pézsma vagy az ámbra -, amit sokan kellemetlennek találnak, de én nagyon szeretem őket. Sőt, még a virágok között is vannak állatiasabb illatok, mint a narancsvirág vagy a jázmin. Lóillattal még sosem találkoztam parfümben, a nyereg illatával viszont gyakran kísérleteznek a szakemberek.

A természethez közel, a Balaton-parton nőttél fel, ráadásul egy nyitott, értékteremtő család legifjabb tagjaként. Hogyan inspirált a környezeted?

Kicsi koromban Balatonszemesen éltünk, majd átköltöztünk az északi partra, hogy Waldorf iskolába járhassak Nemesvámoson. Az alternatív suli kertje tele volt fákkal, virágokkal, hintákkal - mentalitásában is teljesen más volt, mint az első osztályos iskolám. Anyukám és apukám mindig is nagyon támogattak. Számukra fontos volt, hogy szabadon gondolkodjak, és megtaláljam, ami igazán érdekel.

Kipróbáltam magam zenében, színházban, irodalomban, de nagyon szerettem kézimunkázni is - nyolc évig jártam szövőtáborba, ahol több százéves szövőszékeken dolgoztunk. Szeretem a harcművészeteket, a kendó mellett köteleződtem el. Már kiskoromban is érdeklődtem Japán iránt, ezért cserediákként elmentem egy évre Észak-Japánba Yamagata prefektúrába, ahol az iskolánk egy szent hegyen állt, túl a tori kapun...Ez az utazás lehetővé tette számomra a japán nyelv elsajátítását.

Jakabos Zsuzsa olimpikon úszó: „Szükség van a nehézségekre is, mert azok által lehet fejlődni”

Jakabos Zsuzsa olimpikon úszó: „Szükség van a nehézségekre is, mert azok által lehet fejlődni”

Szüleid, az Eau de Tihany alapítói (szó szerint) felvirágoztatták az elfeledett levendulaipart Tihanyban. Te is tanúja voltál a település és az üzlet fejlődésének.

Dr. Bittera Gyula az 1920-as években kezdte el a félszigeten a levendulatermesztést, és világszínvonalú levendulaolajat készített. Az államosítás után azonban az ültetvényei nagy részét beszántották, szőlőt telepítettek a helyére. 2009-ben, amikor egy kirándulás alkalmával lekéstük a kompot, a faluban sétálgatva felfedeztünk egy kiadó üzletet, és a szüleim úgy döntöttek, levendulaboltot nyitnak.

Az ötlet édesanyám dédelgetett álma volt, hiszen egy szunnyadó érték felmutatásának lehetőségét látta benne. Ez meghozta a levendulás kultúra újjáéledését a környéken, sőt, az egész országban. Az üzlet mára kinőtte magát, több városban jelen vagyunk, és az egyszerű szappanoktól eljutottunk a saját niche parfümök forgalmazásáig.

Hogyan írnád le a levendula illatát?

A levendula az aromatikus illatcsaládba tartozik, citrusos, friss és zöld jegyekkel bír. Erős, tiszta, a frissesség érzetét kelti. Ahogy a növény szárad, egyre virágosabbá válik, végül pedig egy enyhén tonkababos, púderes, finoman poros jegy jelenik meg. Ez az illat a nyarat idézi számomra, a napfényes, életteli időszakot.

Mikor született meg az elhatározás, hogy parfümőrnek tanulj?

Kezdetben szerettem volna közgazdászként bekapcsolódni a családi vállalkozásba, de rájöttem, hogy az nem nekem való. Az Eau de Tihany kapcsán kezdtünk együtt dolgozni az akkor Párizsban élő magyar parfümőrrel, Minya Viktóriával, ő vezetett be ebbe a mesés világba. Annyira lenyűgözött, hogy Franciaországba jelentkeztem az egyik legelismertebb nemzetközi parfümiskolába, a Grasse Institute of Perfumery-be, ahová évente mindössze 12 diákot vesznek fel.

Mesélj egy kicsit Grasse-ról és az iskoláról!

Grasse különleges város. Kicsi, szűk utcáiban rózsaszín esernyők lógnak. A közhiedelemmel ellentétben nem virág-, hanem tejillatú, ami egy szulfurol nevű molekulának köszönhető, és a parfümgyártás miatt terjeng a levegőben. Nagyon sokféle emberrel tanultam együtt, mindannyian más utat jártak be az illatok világa előtt.

Mit gondolsz, miért szeretik egyesek annyira a parfümöket, míg másokat hidegen hagynak?

A parfüm sokak számára csak a higiéniához tartozik, mint egy dezodor. Mások érzelmileg kötődnek hozzá, hiszen egy-egy illat nagyon erősen kapcsolódik az emlékeinkhez és túlmutat az időn.

„Boldogra dolgoztam magam” - interjú Dr. Gyenesei Leila öttusázó világbajnokkal

„Boldogra dolgoztam magam” - interjú Dr. Gyenesei Leila öttusázó világbajnokkal

A természetes alapanyagokat szereted jobban, vagy a szintetikusokat?

Fantasztikus, hogy mit lehet alkotni a szintetikus alapanyagokból. Sok szabadságot adnak. Ha például megszagolunk egy természetes kivonatot, az nagyon komplex, de jellegzetes - mondjuk a rózsaolaj illata olyan, amilyen.

Viszont ismerve a rózsa fő illatelemeit, a molekulákból össze tudok rakni egy nekem tetsző rózsa akkordot, ami lehet friss, légies vagy aromásabb is, a céltól függően. Utána már az én szabadságom, hogy játszom vele - készíthetek frissebb, mézesebb vagy harmatosabb rózsát. A szintetikusok ezt a játékot adják nekünk, és olyan illatokat is elő tudunk állítani, amiket természetből nem lehet kivonni. Például az ibolya vagy a gyöngyvirág illatát, amiket sok parfümben használunk, de természetes formában nem lehet kinyerni.

Hogyan zajlik a parfümkészítés folyamata?

Először is van egy brief, amit vagy a megrendelőtől kapok, vagy magamnak készítek. A dokumentumban megfogalmazódik, hogy kinek készül a parfüm, mit szeretnénk megjeleníteni vele. Ezek az irányvonalak adnak támpontokat. Ezután kezdődik a gondolkodás: elkezdek ötletelni, milyen alapanyagokat használhatnék, milyen irányba haladjon a kompozíció.

Király Viktor és Király-Virág Anita: „A drasztikus életmódváltás része volt a békénknek, a kapcsolatunknak”

Király Viktor és Király-Virág Anita: „A drasztikus életmódváltás része volt a békénknek, a kapcsolatunknak”

Általában először egy vázat készítek, egy alapot, amiben már benne van a parfüm teljes struktúrája a fejillattól az alapillatig. Kiegyensúlyozom a legfontosabb alapanyagokat. Ez még fejben születik, aztán elkészítem a mintát a laborban, és hagyom, hogy összeérjen. Ezután megillatolom, és elkezdem a módosításokat. Így haladok folyamatosan, amíg el nem érem az esszenciát, amit szeretnék. Ezután a parfümöt „felöltöztetem”, finomhangolom, kiegyensúlyozom az összetevőket, majd érni hagyom.

Az első parfümöd is így készült?

A Tihanyi Visszhang is hasonló módon született, a félsziget egyik legendájából indult ki. Az alkotás során a karaktereket és az érzelmeket is meg akartam jeleníteni. Például a főszereplő tündért a nárcisz abszolútban találtam meg. Ez egy nagyon ritka és drága alapanyag, mert több mint egy tonna virág kell egy kiló kivonathoz, és nagyon kevés áll rendelkezésre.

Fontos volt számomra, hogy a Balaton is megjelenjen a kompozícióban, ezért készítettem egy „Balaton- akkordot”, ami az édesvíz frissességét idézi. Megjelent a Tihanyi-félsziget illata a borókabogyó, a széna és az atlaszcédrus jegyeiben, az érzelmeket az ámbra, tölgymoha és pacsuli adja, a legenda melankóliáját képviselve.

Nótár Mary: „Mindig büszke voltam arra, hogy egy csodálatos kultúrájú, roma családba születhettem”

Nótár Mary: „Mindig büszke voltam arra, hogy egy csodálatos kultúrájú, roma családba születhettem”

Különleges érzés lehet saját parfüm alkotójának lenni. Mik a következő terveid?

Az Eau de Tihanynál hamarosan megjelenik az Orangerie, ami egy egyszerűbb, a narancsvirág köré épülő soliflore parfüm. Terveztem saját illatot a Petit Bois Hotelnek. Sok lehetőség van a jövőben a saját, egyénre szabott illatok készítésének és az edukációnak is, ezen is folyamatosan dolgozom, illetve képzem magam tovább a szakmában, hiszen 24 évesen még nagyon az út elején járok.

Foglalkoztál már személyre szabott illat készítésével?

Igen, van ilyen megkeresésem. A személyes parfümkészítés egy teljesen más folyamat, mint a piaci parfümök gyártása. Itt nagyon fontos a közös munka a megrendelővel: hogy ő mit szeretne kifejezni az illattal, milyen alapanyagokat kedvel. Az ő bőrén teszteljük az illatot. Ez egy szoros együttműködés, amiben én igyekszem az ő gondolatait és személyiségét illattá formálni. Egy portrét festeni, csak nem vászonra, hanem a levegőbe.

Hogyan lehet „megtanulni” az illatokat?

Rengeteg alapanyagot kell memorizálnunk. A hivatalos leírások bemagolása mellett saját asszociációkat, szinesztéziás kapcsolódásokat gyártok. Például textúrákat képzelek el: az illat éles vagy selymes, érdes vagy ragacsos? Ha zenei hang lenne, magas lenne vagy mély?

Szabó Zsófi őszinte vallomása: „Büszke vagyok arra a nőre, akit a tükörben látok”

Szabó Zsófi őszinte vallomása: „Büszke vagyok arra a nőre, akit a tükörben látok”

Magyarországon létezik parfümkultúra?

Sajnos még nem igazán, de egyre javul a helyzet. Nincs meg a megfelelő tudás és edukáció, de van néhány úttörő. Nekem is szívügyem, hogy minél több embert ismertessek meg a niche parfümökkel és az illatok világával. Egyre többen kezdenek érdeklődni, és egyre több niche parfüméria is nyílik, de szeretném, ha a parfümtudatosság nőne, a borkultúrához hasonlóan fejlődne.

Mi a különbség a niche és a piaci parfümök között?

A piaci parfümök általában biztosra mennek, széles közönségnek megfelelnek, de ennek köszönhetően sokszor érződik, hogy 20-30 parfüm után már ismerjük mindet. A niche parfümök viszont kísérletezőbb kedvűek, így kevesebb ember tetszését nyerik el. Viszont ennek megfelelően egyediek, akár egy műalkotás. Javaslom az olvasóknak, hogy ne féljenek kipróbálni új illatokat! Ez egy végtelen, komplex világ és sok örömet ad. Fontos, hogy időt szánjunk egy kiválasztott illat megismerésére. Hagyni kell, hogy kibontakozzon időben és térben.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Életünk felét merengéssel töltjük, jó hír, hogy ez sokkal hasznosabb az agynak, mint gondoltuk

glamour plusz ikon Életünk felét merengéssel töltjük, jó hír, hogy ez sokkal hasznosabb az agynak, mint gondoltuk

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Eleged van a szőrtelenítésből? Itt a megoldás, amit imádni fogsz! (x)

Eleged van a szőrtelenítésből? Itt a megoldás, amit imádni fogsz! (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

Igaz vagy hamis: Lássuk, 6 állításból hányat tudsz helyesen a hüvelyszárazságról! (x)

Igaz vagy hamis: Lássuk, 6 állításból hányat tudsz helyesen a hüvelyszárazságról! (x)