„Volt, amikor késsel mászkált a lakásban, de erre ő egyáltalán nem emlékezett” – Élet skizofrén szülővel

A betegség az egészséges hozzátartozókra is nagy terhet ró, s óriási lelkierő kell ahhoz, hogy a család tagjai ne érezzenek bűntudatot, ha kórházba küldik, vagy gyámság alá helyeztetik a beteg rokont.

Cikkünkben Szabina és Barbara mesélnek arról, hogy milyen skizofrén szülő mellett felnőni, és hogy mit tettek azért, hogy megőrizzék saját lelki békéjüket.

Szabina édesapját húsz éve diagnosztizálták paranoid skizofréniával. Betegsége kezdeti szakaszában nem ismerte meg a családját, sokat fogyott, gyakran eljárkált otthonról, vagy az eget kémlelte. „Bejött a szobámba, az ablaknál álldogált és azt állította, hogy őt felülről irányítják. Volt idő, amikor késsel mászkált a lakásban, de erre ő egyáltalán nem emlékezett. Nagymamámat is próbálta késsel megtámadni, de olyanra is volt példa, hogy körbe akarta locsolni a kocsiját és önmagát benzinnel. Anyukám nagyon félt tőle, és nem is bírta sokáig ezt az áldatlan állapotot: elköltözött velem és féltestvéremmel együtt, illetve elvált apukámtól. Egy ideig elszomorított, hogy eljöttünk, de be kellett látom, hogy nem lehet vele élni, és hogy az én életemet és idegrendszeremet nem kockáztathatom miatta.

Szabinát édesapja tévképzetei szabályosan sokkolták. Az iskolában, ha előkerült a skizofrénia szó, mindig ideges lett. Kamaszkorában rossz társaságba keveredett, alkoholhoz és droghoz nyúlt, mert mint mondja, szégyellte és nem tudta megfelelően kezelni az otthoni helyzetet. Csak akkor nyugodott meg, amikor apját bevitték a pszichiátriára (habár onnan kétszer is hazaszökött), és beállították a gyógyszereit. „Eleinte a gyógyszerek mellékhatásai miatt apu össze-vissza beszélt, és kába volt. Két-három évbe telt, mire újra a normálisabb énjét mutatta, de teljes életet azóta sem tud élni: rokkantnyugdíjas, ötvenezer forintból, gyámság alatt él és húsz éve nem dolgozik. Érdemi dolgokról nem lehet vele beszélni. Éjjelente van fent, nappal pedig alszik, szakaszosan. A betegség ellehetetlenítette az életét, és ha nem lépünk ki időben, a miénket, az enyémet is tönkretehette volna.

Szabina megnyugtat, hogy nem minden skizofrén jár úgy, ahogy édesapja, ugyanis az idejében felismert betegség gyógyszerrel jól kordában tartható, s lehet mellette teljes életet élni, dolgozni, családot alapítani.

„Én sokáig nem akartam gyereket, nehogy öröklődjön apám betegsége, de aztán érdeklődtem egy orvosnál, aki megnyugtatott, hogy annak az esélye, hogy nálam, vagy a születendő gyerekemnél kialakuljon a skizofrénia, az esély gyakorlatilag nulla. Állítólag minden ötödik generációnál fordul csak elő az öröklődés és inkább a férfi rokonok a veszélyeztetettebbek.”

***

Barbara édesanyjánál szintén paranoid skizofréniát állapítottak meg tizenöt éve, ő azonban nem ismeri el a betegségét és nem is szed gyógyszereket. Állítólag a terhessége alatti hormonváltozások hatására alakulhatott ki a betegség, illetve hajlama is lehetett a skizofrénia kialakulására.

„Még kicsi voltam, amikor az első tünetek jelentkeztek anyunál. Magába fordult, sokszor csak ült és merengett és olyan dolgok közt keresett összefüggéseket, amik közt egészséges emberek nem szoktak. Elhanyagolta önmagát és a környezetét, s gyakran mondogatta, hogy hangokat hall.

A kezdetekkor még hajlandó volt elmenni orvoshoz, de miután rosszabbra fordul az állapota – vagyis amióta nem képes megkülönböztetni a valóságot a képzelettől – minden külső segítség elől elzárkózik.

Egyáltalán nincs betegségtudata. Nem tud dolgozni, ugyanis a betegség olyan nagyfokú fáradtságot okoz, hogy képtelen hosszabb ideig koncentrálni. Csak otthon fekszik, nézi a tévét, időnként kimegy az erkélyre. Van, hogy azt képzeli, ő Jézus Krisztus, és van, hogy azt állítja, miatta esik az eső. Az elektromos berendezések állítólag beszélnek hozzá és rossz energiát árasztanak, s ha mi ezt nem hisszük el, akkor agresszívvá válik. Próbáltuk bebizonyítani az ellenkezőjét, illetve megnézettük vele az Egy csodálatos elmét, de hiába. A mélypont két éve volt karácsonykor, amikor vettünk neki egy elektromos konvektort. Ő azt mondta, hogy a konvektor gonosz, ne merjük használni. Inkább gyertyákat gyújtott, de felégett az ágya. Eloltottuk a tüzet, aztán csak ültünk a füstös lakásban és egyáltalán nem volt kedvünk ünnepelni.

A paranoid skizofrénia nem olyan, mint a depresszió, vagyis nem epizodikusan visszatérő, hanem folyamatosan fennáll, és az intenzitása is változik. Apukám elvált és a rokonok is elfordulnak anyukámtól. Nekem is voltak miatta nehéz időszakaim, de az egyetemen sok pszichológiai tantárgyam volt, így rengeteget olvastam, tanultam a skizofréniáról. Mindez adott némi megnyugvást, és el tudtam fogadni a betegségét. Egy ideje elköltöztem otthonról, de gyakran látogatok haza, mert anyut megnyugtatja, ha körülötte vagyok, és ha mesélhet a kis vágyairól.

Cikk: Jónás Ágnes