Demenciára is utalhat ez az ártatlannak tűnő tünet: bevásárlás során jelentkezhet

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A demencia tünetei gyakran nem egyértelműek, néhányat betudhatunk akár az öregedés normálisnak tekinthető jelének is. Ha azonban gyakran előfordulnak, gyanakodhatunk arra, hogy komolyabb probléma áll a háttérben. Mire érdemes odafigyelni a hétköznapok során? Eláruljuk!

A bevásárlás közben is jelentkezhetnek a demencia első tünetei
A bevásárlás közben is jelentkezhetnek a demencia első tünetei
Fotó: PeopleImages/Getty Images

Demencia esetében különösen fontos, hogy hamar észrevegyük a tüneteket, korai felismeréssel ugyanis, ha visszafordítani nem is tudjuk, lassíthatjuk a betegség előrehaladásának folyamatát. Egy aprócska jelet akár bevásárlás közben is észrevehetünk, nézzük, mit is értünk ez alatt!

Megvesszük azt, amit korábban már megvettünk

A demencia egyaránt megterhelő a beteg és a környezete számára is. Jól tudjuk, a memóriavesztés az egyik leggyakoribb tünete, ahogyan az Alzheimer-kórnak is, de emellett számos más jele is van, amit tapasztalhatunk olyan mindennapi tevékenységek során is, mint például a bevásárlás.

A demencia tünetei közé tartozik a repetitív, ismétlődő viselkedés. Ez azt jelenti, hogy a betegeknek a rövidtávú memóriája romlik, nem emlékeznek a közelmúltban végzett cselekedeteikre és hajlamosak újra megtenni ugyanazt. Dr. Catherine Jenkins, a Birminghami Városi Egyetem demenciával foglalkozó egyetemi docense szerint ilyen lehet például az, amikor a boltban megveszünk valamit, és hazaérve látjuk, hogy az már van otthon, nemrég ugyanis megvásároltuk. Előfordulhat az is, hogy bevásárlólistát készítünk, pedig már rég megírtuk, vagy odamegyünk az automatához, pedig korábban már vettünk fel pénzt.

„Sok példát tudnék még mondani, például többször mosunk egymás után fogat, letöröljük a port ott, ahol már letöröltük, vagy elmegyünk a boltba, hogy vegyünk egy lazackonzervet, mert kifogyott, de hazaérve látjuk, hogy már van otthon, mert vettünk nemrég. Vagy például akinek kutyája van, többször eteti meg, mert nem emlékszik rá, hogy már megtette mindezt." - mondja a szakértő, hozzátéve, a demenciával küzdők gyakran érezhetik magukat rosszkedvűnek, lehangoltnak, szorongónak.

5 hétköznapi dolog, amivel csökkenthető a vastagbélrák esélye: az életedet hosszabbíthatod meg velük

5 hétköznapi dolog, amivel csökkenthető a vastagbélrák esélye: az életedet hosszabbíthatod meg velük

Ilyenkor előfordulhat, hogy felhívnak egy barátot vagy rokont, és elfelejtik, hogy fél órája már megtették ezt. „A demenciával küzdőknek olykor több megnyugtatásra lehet szükségük, a beszélgetések során többször ismétlik meg ugyanazt a kérdést, például mit csináltak aznap, hol vannak és mikor jönnek látogatóba."

Fontos a korai felismerés

Angela Dowson ápoló elmondta, a ismétlődő viselkedés jellemző tünet, de nem kizárólag a demenciáé, és nem is jelentkezik önálló tünetként. A gondozás során sokféle tünettel szembesülnek, hiszen a demenciának is több típusa van. Ez a betegség az agy működésének csökkenő képességeinek jeleit foglalja magában. További tünetek lehetnek még például a memóriazavar, a szavak keresgélése beszéd közben, az idő- és helyzetzavar, tervezési nehézségek, érdeklődés csökkenése a korábbi hobbik iránt, közeli ismerős fel nem ismerése és a hangulatváltozás.

„Egy látogatás a háziorvosnál és a probléma átbeszélése a legelső lépés, hogy feltérképezzük a helyzetet, felállíthassuk a diagnózist és a beteg megkapja a szükséges támogatást” - mondta az ápoló.

Forrás: thesun.co.uk

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

A Barbie megálmodójának nemcsak az ikonikus babát köszönhetjük, hanem egy mellprotézist is

glamour plusz ikon A Barbie megálmodójának nemcsak az ikonikus babát köszönhetjük, hanem egy mellprotézist is

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)

4 óriási előnyöd van, ha ott lenn erősek az izmaid (x)

4 óriási előnyöd van, ha ott lenn erősek az izmaid (x)

Így spórolhatsz a legtöbbet a nagybevásárláskor (x)

Így spórolhatsz a legtöbbet a nagybevásárláskor (x)

Mutatunk 3 hazai programot, amit kár lenne kihagyni idén ősszel (x)

Mutatunk 3 hazai programot, amit kár lenne kihagyni idén ősszel (x)