Augusztus 31-én több ezer szentendrei háztartásban élővel együtt arra ébredtünk, hogy egyetlen csepp víz sem jön a csapból. A nálunk közel 30 órán át fennálló probléma (volt városrész, ahol napokig ivóvíz nélkül maradtak a lakók), az azóta is tomboló aszály, a kétségbeejtően alacsony Duna (és természetesen minden édesvizünk) vízállása és a maximumra járatott klímaszorongásom hatására gondoltam át, hogyan tudnám úgy radikálisan lecsökkenteni a vízfogyasztásomat, hogy az valóban takarékos, ám számomra is fenntartható vállalás legyen a következő napokban — vagy azon is túl.
Ezeket láttad már?
Hogy teljesen őszinte legyek, a klímaszorongásom jóval a kánikula előtt elkezdődött, amikor bármelyik időjárásjelentés-appot néztem is, a kíméletlenül forró napok között egyetlen esőt vagy enyhülést jelentő reménysugárral sem találkoztam. A szomjazó fákra és erdei állatokra gondoltam, a Duna vizéből előbukkanó zátonyok pedig csak fokozták a tehetetlenség érzését, így arra, hogy egy ponton nem jött ivóvíz a csapból, már nem igazán maradt érzelmi energiám érdemben reagálni. (A férjemnek viszont szerencsére igen: ő azonnal elindult egy ásványvíz-beszerző körútra, majd az időközben kihelyezett lajtoskocsikat is felkereste, hogy hozzon pár kannával az idősebb szomszédaink és magunknak.)
A vízmű elérhetetlen volt, a forróság tombolt, nekünk pedig fogalmunk sem volt, mikor jön vissza a víz. A helyi uszodának köszönhetően (lakcímkártya és személyi igazolvány felmutatása után) szerencsére lezuhanyozhattunk és hajat is moshattunk —
soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan hétköznapi élmény fontossága és élménye, mint amilyen a tisztálkodás, egyszer ilyen szinten felértékelődik és átkereteződik majd bennem.
A víz másnap reggelre visszatért ugyan, de az élmény olyan intenzíven dolgozott bennem, hogy úgy döntöttem, szeretném rendezni a vízfelhasználási szokásaimat. „Csak összehasonlításképpen: egy kád víz 100-200 liter vizet jelent, egy 2 perces tusolás 18-24 litert igényel” — írja korábbi, vízspórolással kapcsolatos cikkében szerzőnk, Nagy Réka, vagyis Ökoanyu, melyből az is kiderül, hogy a hazai statisztikák szerint:
Magyarországon az egy főre jutó napi vízfelhasználás 93 és 110 liter között mozog.
Tekintve, hogy számomra az esti fürdésnek terápiás jellege és ereje van, kellemetlen lemondásnak tűnhet elengedni ezt a 30 percet, de nem aszályos időben, és főleg nem egy ilyen tapasztalat után. Ezért még aznap leültünk a férjemmel, és megbeszéltük, hogy napi, fejenként 4-4 liter vizet használunk majd az esti tisztálkodáshoz. Ennek a fejenként 4 liter víznek azonban nem ért véget az „élete” azzal, hogy a mosakodásunk alapját képezte.
Egy állatorvos 5 életmentő tanácsa, amivel megelőzhető a kutya hőgutája
- Tisztálkodás után ugyanis
- az így kapott szürke vízzel (olyan enyhén szennyezett víz, amit még fel tudunk használni bizonyos háztartási célokra) felmostuk a lakás legszennyezettebb részeit, az előszobát, a konyhát és a nappalit, ahol a legtöbbet tartózkodunk a nap folyamán,
- majd arra használtuk ezt a vizet, hogy ivóvíz helyett leöblítsük a WC-t.
Valójában semmi más nem történt, mint ami egy-két generációval korábban még teljesen természetes volt. Az alapvetően nem drága, a napokban mégis felbecsülhetetlen jelentőségűvé vált víz sokáig azt az illúziót kelthette bennünk, mint a rezsi legalacsonyabb költsége, hogy abszolút belefér kétnaponta hajat mosni, kádban ellazulva fürdeni vagy ivóvízzel (szerintem ez a legabszurdabb) lehúzni a WC-t...
Sőt, rájöttem: ha maximalizálom a fürdésre szánt mennyiséget, sokkal nagyobb fókuszt kap maga a tevékenység is. Vagyis tényleg arra figyelek, hogy a rendelkezésemre álló mennyiségből tiszta legyek, valóban komfortosan érezzem magam a bőrömben, nem pedig arra, hogy a közösségimédia-platformokat görgessem, miközben észrevétlenül langyossá válik a finom, forró víz. Apró, hozzáállást érintő dolog, de ha valóban igaz, hogy egy fürdés során több mint 100 liter vizet használunk el, akkor a 4 literemmel 96-ot spórolok egy nap.
Miért segít mentálisan, ha van terved?
„A klímaszorongás egyik legnagyobb csapdája (hasonlóképpen a pandémia időszakához vagy amikor kirobbant az orosz–ukrán háború), hogy könnyen úgy érezhetjük, a probléma túl nagy, mi pedig túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy valódi változást érjünk el, így bekapcsol a tehetetlenség érzése, ami aztán fokozott stresszhez és szorongáshoz vezet” — magyarázza Kertész Lilla szervezetpszichológus, alátámasztva, miért van átalakító ereje annak, ha cselekvő fokozatra kapcsolsz.
„A pszichológiai kutatások azonban azt mutatják, hogy a tehetetlenség érzését jelentősen csökkenti, ha a figyelmünket arra irányítjuk, amire valóban van ráhatásunk és kontrollunk, és megkülönböztetjük attól, ami felett nincs. Egy akcióterv elkészítése arról, mit tehetünk, milyen eszközök és stratégiák állnak a rendelkezésünkre, amivel hozzájárulhatunk a környezetvédelemhez, pszichológiailag fontos lépés. Olyan, mintha self-coachingot tartanánk, és így valóban arra fókuszálunk, mik azok a mindennapi lépések, melyeket be lehet építeni egy napi-heti rutinba.
Susan Clayton környezetpszichológus, a klímaszorongás egyik legismertebb kutatója szerint a mentális jólétünket nem az szolgálja, ha folyamatosan a fenyegetéseken rágódunk, hanem az, ha az aggodalmunkat konkrét, értékeinkkel összhangban álló cselekvésekké alakítjuk. Éppen ezért az ilyen akciótervek sokkal többet adnak, mint azt elsőre gondolnánk. Nemcsak a bolygóért teszünk valamit, hanem visszaszerezzük a cselekvőképesség érzését is. Kettő az egyben nyereség. Nem az számít, megoldjuk-e egyedül a klímaválságot, hanem az, hogy mindennap élünk-e azokkal a lehetőségekkel, amelyek valóban a kezünkben vannak. A kis lépések ereje itt is működik” — szögezi le a szakember.
A klímaszorongás nagyon hasonlít a haláltól való rettegésünkhöz, vajon megyünk vele valamire?
A víztakarékossággal kapcsolatos fogadalmunk mellett tovább csökkentettük a szorongásunkat azzal, hogy a kertünkben található megannyi madár- és rovaritató mellett az erdei állatok számára több ponton is kihelyeztünk itatókat, minden délután ellenőrizve, tisztítva és töltve azokat. Mert felelősséget vállalni a saját döntéseinkért sokkal előremutatóbb, mint az abból fakadó düh rendezése önmagunkban, hogy valakinek akkor is fontosabb, hogy lemossa az autóját vagy megtöltse a medencéjét, amikor bizonyos háztartások napokra ivóvíz nélkül maradnak. Nincs túl kicsi lépés, amit a környezetünkért és a jövőnkért tehetünk, különösen akkor, ha az a szokásaink tartós átformálásán keresztül történik, és másokéval is összeadódik.
- Kérdezd meg magadtól, mit tehetsz, és legyen ez a vállalás tartósan integrálható az életedben, vagy akár egy hasonlóan kritikus időszakban betartható számodra.
- Ne becsüld le a lépéseid fontosságát és hatását, még akkor sem, ha civilként, és nem nagyvállalatként teszed: mesélj róla a barátaidnak, inspiráld a kollégáidat, hiszen a szemléletformálásnak nagy ereje van a személyes történeteinken keresztül.
