6 fontos alapelv, ha az újévet egészségesebben szeretnéd élni

Szponzorált tartalom

2025. január 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Amíg az ember nincs benne, el sem tudja képzelni, hogy egyszer majd megtörténik. Hogy milyen lesz az első szerelem, a házasság, a gyermekszületés, a gyerekek kirepülése. Nehéz elképzelni a változást, amíg nem vagyunk benne. Pedig bizonyos változások elkerülhetetlenek, mert az élet természetes velejárói. Ilyen a változókor is.

A népszerű mediterrán étrend kifejezetten menopauzabarát
A népszerű mediterrán étrend kifejezetten menopauzabarát
Fotó: Shutterstock

A változókorba lépve a petefészkek működése hanyatlásnak indul, majd teljesen leáll, emiatt megszűnik a női nemi hormonok termelődése. Ez (elsősorban az ösztrogénszint csökkenése) egy sor testi-lelki változást hoz magával. Nem úgy működünk, mint ahogy megszoktuk. Ahogy nincs két egyforma nő, úgy nincs két egyforma változókor-megélés sem: vannak, akik könnyebben túljutnak rajta, másokat megkínoznak a hőhullámok, a hangulatingadozás, az agyi köd, a hüvelyszárazság vagy az alvászavar. Arról nem is szólva, hogy a szervezet alapanyagcseréje is megváltozik: az izomtömeg csökkenése miatt kevesebb kalóriát égetünk el a normális, mindennapi működésre. Azaz több rakódik le ránk abból, amit megeszünk.

HIRDETÉS
Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Hangolódjunk rá a változásra!

Nem kell, hogy váratlanul érjen bennünket ez az időszak: a változásokra fel is készülhetünk. Kézenfekvő lépés például az étkezésünk átalakítása „menopauzabaráttá”: az alacsony kalóriatartalmú, de tápanyagokban gazdag ételek – például zöldségek, hüvelyesek, teljes kiőrlésű gabonák és magvak – segíthetnek a súlykontrollban és az anyagcsere támogatásában. Az omega-3 zsírsavakban gazdag ételekkel a szív- és érrendszerünk egészségéért tehetünk – erre azért kell odafigyelnünk, mert az ösztrogénszint csökkenésével növekszik a kardiovaszkuláris problémák kialakulásának kockázata.

Kalcium és D-vitamin a csontokért. A csontsűrűség csökkenése szintén jellemző probléma a változókorban, ezért érdemes kalciumban gazdag ételeket, például zöld leveles zöldségeket, mandulát és alacsony zsírtartalmú tejtermékeket fogyasztani. A D-vitamin – akár étrend-kiegészítő formájában is – kulcsfontosságú a kalcium felszívódásához. (A legjobb persze, ha a lelkünknek is leginkább jóleső forrásból, a napsütésből töltjük fel a D-vitamin-raktárunkat.)

Elő a zöldfűszerekkel! Jó tudni, hogy a kellemetlen hőhullámokat a túlzottan fűszeres ételek vagy a fokozott koffeinbevitel is kiválthatja. Kerüljük a túlzottan sós, csípős ételeket, és fedezzük fel helyettük a zöldfűszereket! A méltán híres mediterrán diéta például kifejezetten menopauzabarát.

Viszlát, dohányzás és alkohol! Bár ezek a káros szenvedélyek semmilyen életkorban nem tesznek jót, negyvenéves kor felett kifejezetten ajánlott velük felhagyni. Ha eddig még nem tettük, akkor vágjunk bele az újévi fogadalmaink részeként: meg fogja hálálni a szervezetünk.

Alapelvek az újévi fogadalmainkhoz

  1. Legyünk mértékletesek: a túlzott szigor sem szolgálja az egészségünket.
  2. Próbáljunk egy napon belül 3-4 különböző színű zöldséget fogyasztani!
  3. Édesítsünk természetesen: cukor helyett banánnal, datolyával, aszalványokkal, esetleg mézzel (utóbbival azért megfontoltan).
  4. Mondjunk búcsút a cukros üdítőknek, a finomított szénhidrátokban gazdag péksüteményeknek, és lehetőleg ne együnk buja, cukros desszerteket vagy olajban sült chipset!
  5. Igyekezzünk minél több vizet inni. Ha ízesíteni szeretnénk, szánjuk rá az időt arra, hogy készítsünk egy-egy kancsó finom limonádét.
  6. Hetente egy-két alkalommal együnk hüvelyeseket. Nem muszáj csak főzelékekben gondolkodnunk: levesek, saláták, szendvicskrémek is készülhetnek a babból, vöröslencséből, csicseriborsóból.

Figyeljünk az arányokra: a napi étkezésünk fele legyen zöldség vagy gyümölcs, negyede valamilyen teljes értékű gabona, a fennmaradó negyede pedig zsírszegény fehérjeforrás (hetente legalább egyszer hal).

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A változás nem mindig egy óriási, drámai esemény: így találtam fényt a legkilátástalanabb pillanataimban

glamour plusz ikon A változás nem mindig egy óriási, drámai esemény: így találtam fényt a legkilátástalanabb pillanataimban

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Már januárban el is bukjuk a fogadalmainkat, de miért? - a szakorvos elmondta (x)

Már januárban el is bukjuk a fogadalmainkat, de miért? - a szakorvos elmondta (x)

Mutatjuk, milyen csizmát válassz szoknyához és milyet nadrághoz (x)

Mutatjuk, milyen csizmát válassz szoknyához és milyet nadrághoz (x)

Olyan divatesemény lesz Budapesten pár napon belül, amitől leesik az állad (x)

Olyan divatesemény lesz Budapesten pár napon belül, amitől leesik az állad (x)

A tested így kér segítséget: összegyűjtöttük a leggyakoribb stressztüneteket (x)

A tested így kér segítséget: összegyűjtöttük a leggyakoribb stressztüneteket (x)