Jön az év legbájosabb borkóstolója!

2020.március.7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ahogyan az a Gyengébb? Nem! című könyv megjelenése óta hagyománnyá vált, márciusban ismét összejönnek Magyarország nagyszerű borásznői, hogy bemutassák boraikat a közönségnek. A Gyengébb? Nem! kóstolónak az idén is a Sofitel Budapest Chain Bridge ad otthont.

Ki mondta, hogy a borászkodás férfiaknak való hivatás? Lehet, hogy valaha talán úgy volt, de ma már teljesen egyértelmű, hogy a nők is vannak olyan legények a gáton, mint a férfiak. Szabó Edit borszakíró 2017-ben megjelent kötete, a Gyengébb? Nem! 26 borásznőt mutat be szerte az országból. Nőket, akik amellett, hogy anyák, feleségek, társak és barátok, eljegyezték magukat a borral, így életük jelentős része a szőlőtőkék között, vagy a pincében telik, és boraikat egyre jobban ismeri a közönség. A könyv megjelenése után a szerző úgy határozott, hogy ezentúl minden évben közös kóstolóra hívja a szereplőket. A meghívott pincészetek száma folyamatosan bővül, hiszen évről évre újabb és újabb hölgyek jelennek meg a hazai borélet porondján. Az idén 35 borászat 123 borát kóstolhatja a közönség március 7-én délután és este.

A Cherchez la Femme – Gyengébb? Nem! címet viselő nőnapi borkóstoló helyszíne és szakmai partnere a Sofitel Budapest Chain Bridge, ahol Angoujard Klaudia marketingvezető irányítása mellett zajlanak az előkészületek.

A kóstoló ideje alatt az alábbi mesterkurzusok zajlanak:

CSAK TERMÉSZETESEN! Borkóstoló Hámori Gabriellával
Természetes és natúrborokkal egyre gyakrabban találkozunk, de vajon tudjuk-e, melyik fogalom mit takar, és milyenek is ezek a borok valójában? A mesterkurzuson Hámori Gabriella színésznő velünk együtt ismerkedik a tállyai Szóló és a móri Csetvei Pincészet különleges, kénmentes, amforás, természetes eljárással készült tételeivel. A borokat a maguk a borászok mutatják be. Töltsön egy feledhetetlen órát Hámori Gabriella, Csetvei Krisztina és Éless Tímea társaságában. A mesterkurzust Szabó Edit, a Borsmenta főszerkesztője vezeti.

Kezdési időpont: 17.30-kor

NŐI LÉLEK MINDEN CSEPPBEN – Borkóstoló Ónodi Eszterrel
Kevesen tudják, hogy Ónodi Eszter, a Katona József Színház művésze nagy borrajongó. Szívesen ismerkedik a furminttal, de kedveli a telt vörösborokat is. Ezen az estén mindkettőben lesz részünk, jóféle furmintokól Bodó Judit (Bott Pince), izgalmas vörösökről pedig Luka Enikő (Luka Pincészet) gondoskodik. Nem igazi mesterkurzus, inkább afféle női beszélgetés lesz ez, hétköznapokról és ünnepekről, munkáról és családról, vagyis úgy "egyszerűen" az életről. A mesterkurzust Szabó Edit, a Borsmenta főszerkesztője vezeti.

És hogy kik kínálják boraikat ezen az estén? Íme a pazar névsor:
ÁRVAY ANGELIKA (Árvay Családi Pincészet), BABARCZI ZSUZSANNA (Babarczi Szőlőbirtok és Pince), BAI EDIT (Dereszla Pincészet), BERECZ STÉPHANIE (Kikelet Pince), BODÓ JUDIT (Bott Pince), BUSSAY DOROTTYA (Bussay Pincészet), CSETVEI KRISZTINA (Csetvei Pince), CSÓBOR-KISARI LINDA (Csóbor Pincészet), DEBRECZENI MÓNIKA (Vylyan Pincészet), DUNAI BERNADETT (Dubicz Borászat), ÉLESS TÍMEA (Szóló Pincészet), GÁLNÉ DIGNISZ ÉVA (Gál Szőlőbirtok és Pincészet), GERE ANDREA (Gere Attila Pincészete), HANAUER SUSANN (Wassmann Pince), HEIMANN ÁGNES (Heimann Családi Birtok), HOMOKY DOROTTYA (Homoky Dorottya Pincészete), JELENA SZAVERCSENKO (Kern Bor-és Pezsgőház), KONYÁRI BORBÁLA (Ikon Borászat), KOVÁCS ZITA (Kovács és Lánya Borászat), LAPOSA ZSÓFI (Laposa Birtok), LATORCZAI RÁCZ LILLA, (Rácz Lilla Brut Nature), LUKA ENIKŐ (Luka Pince), MAGYAR ANITA (Hangavári Pincészet), MÉSZÁROS GABRIELLA (Préselő Pincészet), MOLNÁR JÚLIA DÓRA (Csendes Dűlő Szőlőbirtok), MONORI ANETT (Bortársaság), NYÁRI EMESE (Nyári Pince), NYÚLNÉ PÜHRA BEÁTA (Nyakas Pincészet), PALKÓ GABRIELLA (Palkó Borok), RÁCZ ERIKA (Sanzon Tokaj), RÁCZ-TAKÁCS ADRIENN (Takács Pincészet), SZIEGL PETRA (Sziegl Pince), TÓTH KATALIN (Tóth Ferenc Pincészet), UJVÁRI VIVIEN (Ujvári), WILLE-BAUMKAUFF MÁRTA (Tokaj Pendits), ZSIRAI KATA (Zsirai Pincészet)

Időpont: 2020. március 7., 16:00
Helyszín: Sofitel Budapest Chain Bridge
Jegyek elővételben (2020. március 6-án éjfélig): 8000 Ft
Jegyek a helyszínen: 10.000 Ft
Jegyvásárlás elővételben kedvezményesen:
https://tixa.hu/CherchezLaFemme_avagygyengebb_nem-20200306
A jegy ára tartalmazza a borok, valamint az asztalokon elhelyezett borkorcsolyák fogyasztását, továbbá a vizet.
A Cherchez la Femme – Gyengébb? Nem! kóstoló az év legbájosabb boros programja. Ennyi mosolyt valószínűleg egyetlen hasonló rendezvényen sem kapnak a vendégek a borok mellé. Jöjjön bátran mindenki, koccintsunk az életre!






Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője