Nemcsak egy jó ital, hanem élmény is - interjú a Mad Wine alapítójával

2018.december.9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nehéz olyan bort találni, amit egyaránt az asztalra tehetünk a vasárnap esti randevún és a nagycsaládos ünnepélyen, azonban szerencsére nem lehetetlen. A tokaji MAD WINE pincészet célja, hogy ne csupán egy jó italt, de konkrét élményt jelentsen a borfogyasztás – a pincészet tulajdonosával, Kovács Károllyal beszélgettünk.

Azt már korábban is tudtuk, hogy Tokaj kiemelt helyet foglal el a világ bortérképén, de mit jelent számotokra? Mik azok a jellemvonásai a jó termőföld mellett, amiért vonzott titeket ez a táj?
Itt nőttem fel a környéken, ide jártam iskolába, nekem ez egy kicsit nosztalgikus, hogy itt tartózkodom. Úgy gondoltam, hogy az egyéb vállalkozásaimból befolyó pénzekből szükséges, hogy visszaadjak annak a környéknek, ahonnan származom. Hiszünk abban, hogy a mádi ásványokkal dúsított talaj a világon egyedülálló termőterület.

Mit lehet tudni a Mad Wine pincészetről? Milyen szőlőfajtákkal dolgoztok, miben mások ezek, mint Tokaj többi szőlője?
Ez egy integrációs szőlészet és borászat, ahol magas minőségű alapanyagokból készítünk kiváló, új ízvilágú borokat már kezdettől fogva. Mi hoztuk létre az új tokaji szárazboros palackot, mi alkalmaztunk először tömegesen más (üvegdugós) zárási technológiát.

Alapvetően hangsúlyosan Furmint, kisebb mennyiségben Hárslevelű és Sárgamuskotály fajtákkal dolgozunk. Arányaiban a borvidéken ezekből a szőlőfajtákból van a legtöbb. A Furmint őshonossága lévén nagyon fontos szerepet játszik a pincészet életében.

A brandhez nem csak egy pincészet, de számtalan más olyan szabadidős lehetőség kapcsolódik, ami a borhoz köthető. Mik ezek, hogyan kapcsolódnak a bor filozófiájához?
Alapvetően nálunk minden a bor köré lett építve. Elengedhetetlen, hogy gasztronómia, szálláshely és egyéb turisztikai lehetőségek társuljanak a borfogyasztás mellé. Szerencsére ezeken a területeken is kimagasló eredményeket értünk el. Gusteau éttermünk a Gault Millaut díjazásában a 2017-es év étterme díját nyerte el, 2018-ban pedig az év Gastro-Design étterme díját zsebelte be. Testvérétterme, a bisztró hangulatot idéző Első Mádi Borház egyben a tokaji borvidék legnagyobb borboltja. Hotelünk, a Hotel Botrytis a térség egyik legkedveltebb szállodája. Szervezünk gyalogosan vagy biciklivel vezetett dűlőtúrákat, melynek során terroir termékeinkből összeállított piknik-kosárból falatozhatnak a borkedvelő túrázók, de van teniszpályánk és interaktív kiállításunk is a Gusteau étterem földszintjén található Aszúházban.

Milyen alkalmakra ajánlanátok a Mad Wine borait?
Alapvetően széles fogyasztói réteget céloztunk meg, már egy reklámfilm is készült a termékeinkhez. A mindennapi borfogyasztástól az ünnepi asztalig minden környezetben megállják helyüket a boraink. A termékeink közé tartozik a hamarosan bevezetésre kerülő Mad from MÁD száraz-, és félédes borunk, a MÁD családhoz tartozó száraz Furmint, félszáraz Hárslevelű és édes Késői szüretelésű boraink, a Szent Tamás dűlőszelektált boraink, és a prémium kategóriát képviselő MÁD ONE és MÁD GOLD szelekcióink.

Specialitásotok az üvegdugó. Miben más ez, mint a hagyományos dugók?

Túl azon, hogy kiküszöböli az egyéb zárásmódokban rejlő hibákat, a piac visszajelzése alapján nagyon elegáns és nem elhanyagolható tulajdonsága, hogy minden segédeszköz használata nélkül lehetővé teszi a palackok felbontását. Ezt a remek tulajdonságát hangsúlyozza a kisfilmünk is.

Milyen terveitek vannak a következő évre?
Két új termék bevezetése kezdődik el a jövő évben, egyik a Mad from MÁD, a másik pedig a prémium kategóriás késői szüretelésű MAD GOLD. A technológiai fejlesztések befejeztével a sparkling wine piacára is belépünk.

Takács Dalma

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kvíz: Ha 10-ből 8-at ismersz a következő kifejezések közül, igazán művelt vagy

Kvíz: Ha 10-ből 8-at ismersz a következő kifejezések közül, igazán művelt vagy

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője