Ezt a hibát valószínűleg te is elköveted ágyazás közben, ha nem alszol jól a párod mellett

2025. január 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A rózsaszín köd időszakában nincs is jobb annál, mint amikor szorosan összebújtok a pároddal, és egymás karjaiban merültök álomba. Azonban hosszútávon jó néhány embernek gondot okoz, hogy a partnere mellett teljesen ki tudja magát pihenni. Ha viszont erre az egy dologra odafigyelsz ágyazás közben, megoldódhat a problémád, és újra úgy alhatsz a szerelmed mellett, mint Csipkerózsika.

Ha erre az apróságra odafigyelsz, könnyen elbúcsúzhatsz az álmatlan éjszakáktól
Ha erre az apróságra odafigyelsz, könnyen elbúcsúzhatsz az álmatlan éjszakáktól
Fotó: Maria Korneeva/Getty Images

A legtöbb pár számára teljesen természetes, hogy éjszakánként közös ágyon osztóznak. Ezzel pedig nincs is semmi baj, sőt! Az együtt alvás nemcsak a kapcsolatotoknak tesz jót, hanem a nyugodt alvást is elősegíti.

A Better Sleep Council szerint ha a szerelmed mellett alszol, az agyadban oxitocin szabadul fel, ami csökkentheti a szorongást, valamint a nyugalom és a biztonság érzését keltheti, ami mélyebb alvást biztosít. Ráadásul a partnered légzését hallgatva akár könnyebben is álomba merülhetsz.

Ez azonban a gyakorlatban (sajnos) nem mindenkinél így működik. Ha például a párod horkol, vagy éppen éjjeli bagoly, miközben te hajnali pacsirta vagy, az igencsak megnehezítheti az együtt alvást. Továbbá az egyik leggyakoribb problémának számít az is, hogy az egyik fél lehúzza a másikról a takarót alvás közben. Egy svéd TikTokker most erre kínál egy pofonegyszerű és logikus megoldást!

Viszlát, közös takaró!

„Minden alkalommal, amikor megágyazok, rengeteg kommentet kapok” - mondja a Cecilia Blomdahl a TikTok-videójában. Ő ugyanis a párjával nem alszik egy takaró alatt, mint sokan mások. „Nálunk itt két paplan van” - árulta el, majd azt is hozzátette, hogy soha nem tudna egy takarón osztózni a szerelmével.

Együtt éltek, de külön ágyban alszotok? Ezt árulja el a kapcsolatotokról az „éjjeli szakítás”

Együtt éltek, de külön ágyban alszotok? Ezt árulja el a kapcsolatotokról az „éjjeli szakítás”

Bár csábító lehet egy paplan alá bújni a szerelmeddel, a pihentető alvás szempontjából rengeteget segíthet a külön takaró. Így ugyanis biztosan nem fogsz arra ébredni az éjszaka közepén, hogy megfagysz, mert a párod nemes egyszerűséggel lerántotta rólad a takarót. Ez tehát megoldás lehet arra az esetre, ha nem szeretnél lemondani a közös alvásról és a bújásról, mégis vágysz egy kis szabadságra.

A külön takaró előnyei

A britek 32%-a gondolja úgy, hogy a közös ágyban töltött idő legidegesítőbb része az, amikor a párjuk lehúzza róluk a takarót. Éppen ezért, ez az egy fokkal kevésbé romantikus, mégis nagyon praktikus megoldás a kapcsolatotokra és az alvásotokra is pozitív hatással lehet.

„A 2 paplan megmenti a kapcsolatokat” - írta a poszt alá az egyik felhasználó. Egy másik kommentelő pedig így fogalmazott: „Nemrég vettünk 2 paplant, és ez volt a legjobb döntésünk a házasságunk hosszú élettartama szempontjából”.

„Ha azon kapod magad, hogy véget nem érő kötélhúzós csatát játszol a paplannal, és az éjszaka közepén takaró nélkül ébredsz, a skandináv alvási módszer végre pontot tehet a takaróbirtoklás kérdésének végére” - erősítette meg Jessica Hanley, a Piglet in Bed nevű pizsama és lakberendezési márka alapítója.

Nem gond, ha másra vágytok az ágyban

A külön takarók lehetőséget adnak arra is, hogy mindenki a saját igényeinek megfelelő paplant válasszon. Ha te például a nehéz, vastag takaró alá szeretsz bekuckózni, a párod pedig a vékonyabb, szellősebb takaróra esküszik, akkor egyikőtöknek sem kell lemondania a teljes kényelemről. Az pedig már csak a ráadás, hogy akkor takarózhatsz ki és be, amikor éppen kedved tartja - anélkül, hogy megzavarnád a melletted szuszogó párodat.

A trükk pofonegyszerű, de rengeteget javíthat az alvásod minőségén, ha eddig neked is gondot okozott a közös takaró. Igaz, ebben az esetben nem tudsz olyan szorosan odabújni a szerelmedhez, azonban ha nem bírnátok ki szoros érintkezés nélkül, természetesen bármelyik pillanatban átbújhattok egyik takaró alól a másik alá. Az esetleges paplanlehúzás esetén pedig még jól jöhet a magára hagyott plusz takaró!

Forrás: glamourmagazine.co.uk

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Gyurta Dániel: „Megtanultam kitartani, megtanultam koncentrálni és nem feladni”

Gyurta Dániel: „Megtanultam kitartani, megtanultam koncentrálni és nem feladni”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)