Álomesküvőt tervezel? Esküdj a mesés Bali szigetén egy magyar lány segítségével!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sok lány álmodozik meghitt tengerparti esküvőről, egy festői szépségű helyszínen, például Indonéziában. Bali szigetén egy magyar lány minden nap azon fáradozik, hogy megvalósítsa az esküdni vágyó párok életének legszebb napját. Az Ízek, imák, szerelmek című filmből is ismert egzotikus Bali az utóbbi években egyre kedveltebb úticél. Noviyanto Anettnek pedig magát az otthont jelenti. Anett Baján született, majd ösztöndíjjal került Balira, végül beleszeretett a szigetbe, és az ott élő Antoniba. Az indonéz hagyományokhoz híven férjhez ment, majd szerelmükből hamarosan két csodás kisfiú született, Áron és Milán. A pár utazás- és esküvőszervezéssel foglalkozik, a vállalkozásba néha a fiúk is besegítenek, hisz a 6 éves Roni máris 4 nyelven beszél.

Álomszép helyen élsz a családoddal. Hogyan jutottál ki Balira?
Az indonéz kormány ösztöndíjával, még az egyetemi éveim alatt kerültem először Balira, immár 11 éve. Az egyetem falain kívül (ahol eredetileg indológiát szerettem volna hallgatni), dél-indiai és indonéz táncokat tanultam. Bali szigete kimondottan a balinéz tánc miatt vonzott, még az ösztöndíjra való jelentkezéskor sem tudtam túl sokat a szigetről. Legnagyobb örömömre, ide sikerült elnyernem egy helyet, ráadásul egy igazán balinéz (s szinte turistamentes) környezetbe.

Ha jól tudom, te indonéz nyelvet tanultál az egyetemen. Honnan jött ez az irány?
Az indonéz kormánytól. A jelentkezésemben megadott művészeti főiskola helyett a tanárképző egyetemre, indonéz nyelv szakra ajánlottak fel egy helyet. Mivel nagyon szeretek nyelvet tanulni, ezért rábólintottam, s nem bántam meg: szerelmem lett az indonéz nyelv! Letettem a felsőfokú nyelvvizsgát, indonéz összehasonlító nyelvészetből írtam a szakdolgozatomat, nyelvtanári alapképzést végeztem és megírtam az első magyar-indonéz útiszótárat.

Mivel foglalkozol? Mivel telnek a napjaid?
Jelenleg utazás- és esküvőszervezéssel foglalkozunk kis családi vállalkozásunk \ (www.balikirandulaseskuvo.hu ) keretében. Én vagyok a csapatban a hátteres (kapcsolattartó, útitervkészítő, honlapszerkesztő, "marketinges", stb), a párom pedig a lebonyolító (ő megy a kirándulásokra, intézi a hajójegyeket a szomszédos szigetekre & hasonlók). Kirándulások, kalandtúrák szervezéssel foglalkozunk elsősorban itt, az Istenek szigetén, de szervezünk utakat Indonézia más részeire is, köztük Komodóra, a közeli meseszép Gili-szigetekre és Jáva kulturális központjába, Yogyakarta városba is. Eleinte csak utazós programokat csináltunk, tavaly óta azonban esküvőket is szervezünk, ez is hozzám tartozik.

Hogyan változtatott meg a balinéz kultúra?

Kevesebbet stresszelek! Spontánabb lettem, (még) közvetlenebb.

Mit tudnál mesélni a balinézek öltözködési stílusáról? Milyen a helyi divat?
A mindennapokban visszafogottan öltözködnek, a túl lenge és magamutogató öltözék nem túl gyakori (de előfordul itt is): például szoknya alá is húznak rövidnadrágot, illetve rövidnadrág-póló szettben fürdenek/úsznak. A balinézek (s általában az indonézek) fontosnak tartják a formalitást, így szinte mindenütt kötelező az egyenruha (iskolák, hivatalok, stb). Ez szinte mindig a híres indonéz batik!




data-instgrm-version="7" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> Wearing flame of red color for your Chinese New Year celebration. Combine with ethnic print too for your Spring/Summer look. #dwico #dwicofashionstudio #fashionweek #fashionshow #runway #catwalk #indonesianfashiondesigner #chinesenewyear #cny #red #flame #rooster #dwiiskandar dwico by Dwi Iskandar (@dwicofashionstudio) által megosztott bejegyzés, 2017. Jan 29., 18:23 PST

Milyen híres indonéz tervezőt ismersz? Milyen a stílusa? Mennyiben hat rá az otthona?
Több ismert indonéz divattervező is van, közülük is kiemelném Dwi Iskandar nevét! Kelet-Jáván született, majd Bali szigetén végzett divatiskolát. Hagyományos etnikai mintákat, motívumokat és anyagokat használ, melyeket modern dizájnnal és divat elemekkel ötvöz. Nem mellesleg egy barátunk sokáig nála dolgozott, szóval a minőséget garantálni tudom :-) Szinte minden neves indonéz divat eseményen részt vesz, de volt már bemutatója San Fransiscóban és Hongkongban is.

data-instgrm-version="7" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> Let's bring Sarung to the world #SARUNG IS MY NEW DENIM# / / / / / #sarungismynewdenim #tenunbali #endek #sarung #sarungbydwico #dwico #dwicofashionstudio #dwicobydwiiskandar #bali#127796; #balifashiondesigner #menstyle #menfashion #like4like #followforfollow #lovesarung dwico by Dwi Iskandar (@dwicofashionstudio) által megosztott bejegyzés, 2017. Aug 8., 22:22 PDT

Milyen egy általatok szervezett esküvő Balin?
Tengerparti esküvő: türkiz & mélykék színekben pompázó, morajló tenger… fehérhabos hullámok… szikrázó napsütés… lágy szellő… puha, meleg homok… egzotikus dekoráció… meghitt hangulat… Tradicionális balinéz esküvő az igazán különleges élményre vágyóknak: egy felső kasztbeli balinéz családnál, a hindu hagyományoknak megfelelően, színpompás helyi ruhában, autentikus zenével, balinéz táncelőadással, hagyományos balinéz fogásokkal…

Mit tanácsolnál a Balira érkező házasodni vágyóknak?

Ha tehetik, száraz évszakban (május-október között) jöjjenek, de esős évszak esetén sem kell feltétlen lemondania a párnak az esküvőről. Egyrészt a sokáig tartó, nagy esőzés nem jellemző, másrészt szuper, hangulatos fedett helyek közül is lehet választani.

Kalandra fel jegyesek! Ha szeretnétek egy csodálatos helyen összekötni az életeteket, vár rátok Anett és Bali fantasztikus szigete!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Angelina Jolie új tetoválása megér egy gyors pillantást

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője