Négy hétig nem ettem csokoládét, egészen váratlan dolog történt a testemmel ezután
Az édességről és a csokoládéról nem könnyű lemondani. Olykor jólesik egy kicsit nassolni, kényeztetni magunkat, pedig jól tudjuk, nem tesz jót az egészségünknek, illetve a vonalainknak. Mi történne velünk, ha néhány hétre nélkülöznénk ezeket a finomságokat? Egy szerkesztő letesztelte és be is számolt tapasztalatairól.
Ezeket láttad már?
Gondolkodtál már azon, mi történne veled, ha néhány hétre teljesen lemondanál az édességekről és a csokoládéról? Milyen változásokat vehetnél észre magadon, illetve általános egészségeden? Az Express szerkesztője tartott egy egy hónapos tesztidőszakot. Nézzük, mire jutott!
Már nem is kívánja az édességet
Katherine McPhillips édesszájúnak vallja magát és legrosszabb szokásának a csokoládéevést tartja. Nemrég azonban úgy döntött, szeretne ettől megszabadulni: észrevette, hogy az ünnepek előtt gyakorlatilag minden egyes nap eszik csokit, akár egy bögre tea vagy kávé mellé is munka közben. A szekrénye is tele volt édességekkel, ami nagyon csábító volt számára, hiszen csak ki kellett nyitnia a szekrényajtót és falatozhatott is.
Ekkor jutott eszébe a gondolat, hogy itt az ideje szakítani ezzel a rossz szokásával. Egyik napról a másikra abbahagyta a csokoládé majszolását és immár négy héttel a „böjt" után úgy érzi, szervezete már nem is kívánja az egészségtelen ételeket.
Érdekesség, hogy kezdetben csak a csokoládéról akart lemondani, de időközben mindenféle édességet és szénsavas üdítőt is elhagyott. Korábban egyik kedvenc csemegéje volt a paprikás tortillachips, amit egyfajta jutalomként vett magának hétvégére. Egy idő után azonban észrevette, hogy már nem is igazán vágyik rá, sem a kedvenc szénsavas üdítőjére.
8 ijesztő jel, hogy nem eszel elég fehérjét, pedig a szervezeted éhezik rá
A másik, amit tapasztalt magán, hogy a bőre a negyedik hét végére sokkal szebb lett. Eltűntek a foltjai, kiütései. Megjegyzi, nem is volt annyira nehéz leszokni a csokoládéról, sokkal nehezebbnek gondolta, és úgy véli, ha neki sikerült, akkor sikerülhet bárkinek.
Jobb, ha apró lépésekben haladunk a siker érdekében
Mint mondja, az első napok azért nem voltak túl könnyűek. Ingerlékenyebbnek érezte magát, mint általában, a második napon pedig kísértésbe is esett. Szerinte a legfontosabb tényező a a leszokás során az, hogy gondoskodjunk egészségesebb alternatívákról, amiket rágcsálhatunk, ha már nehezen bírjuk.
Daraboljunk fel egy almát vagy hámozzunk meg egy narancsot: bár ez kicsivel tovább tart, mint kibontani a csokoládé csomagolását, mégis megéri azt választani. Emellett főként a bogyós gyümölcsöket részesítette előnyben, sok szőlőt, áfonyát és epret evett. Ezekhez még csak előkészületekre sem volt szükség.
Úgy véli, nem is kell teljesen kiiktatnunk mindennapjainkból a rágcsálnivalókat, olykor beleférhet egy kevés. Ő elhagyta a cukrot, de pár nap múlva úgy döntött, azért eleszeget egy zacskó chipset. Ha nehezen tudunk ellenállni a csábításnak, inkább ajándékozzuk el a szekrényünkben lévő édességeket, csokoládékat.
Jutalmazzuk meg magunkat olykor, kényeztessük magunkat más finom étellel, alternatív nassolnivalókkal és ünnepeljük meg teljesítményünket. Ez a jutalom lehet például az is, hogy szétnézünk kedvenc könyvesboltokban vagy beülünk a moziba megnézni egy filmet.
Kezdjük kicsiben, lassan, apró lépésekben induljunk el az egészségesebb élet felé. Először nem is kell teljesen lemondani a csokoládéról, csak csökkentsük a mennyiséget. Közben pedig legyünk kedvesek önmagunkhoz, így sokkal könnyebben fog menni a leszokás.
