Kiderült, bajt jelez-e, ha éjszaka pisilnünk kell: szakértők árulták el, normálisnak tekinthető-e a szokás
Bizonyára már benned is többször felmerült a kérdés, normális-e, hogy az éjszaka kellős közepén úgy érzed, pisilned kell. Esetleg többször is előfordul, hogy kimész a mosdóba? Szakértők most elárulták, mi az a gyakoriság, ami már problémát jelezhet.
Ezeket láttad már?
Bárkivel előfordulhat, hogy éjszaka vizelési ingere van és pisilnie kell, főleg akkor, ha este, elalvás előtt még megittunk egy nagy pohár vizet. Ez azonban teljesen normális dolog, a gondot az jelenti, ha túlságosan gyakran kell kimennünk a mosdóba.
Az egyszeri felkelés még belefér
Az éjszaka közepén felkelsz, hogy kimenj a mosdóba pisilni? Ne aggódj, ha ez csupán egyszer fordul elő, és még 60 év alatt vagy, az teljesen rendben van, legalábbis ezt állítják a szakemberek.
A noktúria, azaz az éjszakai vizelési kényszer mögött több ok is állhat. Davina Richardson ápolónő a Daily Mailnek kifejtette, előfordulhat az is, hogy az esti órákban túl sok folyadékot ittunk vagy a nap folyamán túl sok koffeint vittünk be a szervezetünkbe. Ezeket persze egy kis tudatossággal könnyen elkerülhetjük.
A problémát inkább az okozza, ha éjszaka nemcsak egyszer, hanem többször is pisilnünk kell. Ez számos betegségre utalhat, a kevésbé súlyos húgyúti fertőzéstől, az olyan riasztó betegségekig, mint a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a prosztatarák vagy épp a szívbetegség.
Ez a tökéletes időpont a vacsorához a szakértő szerint - az egészséged és a tested is hálás lesz érte, ha mostantól betartod
Idősebbeknél más számít normálisnak
A normális küszöbérték az életkorral azonban változik. Tehát például a 70 év felettieknél normális lehet az is, ha minden éjszaka kétszer ébrednek fel arra, hogy pisilniük kell. Sőt 90 év felett ez akár négy alkalomra is emelkedhet.
Minél inkább öregszik a szervezet, annál kevesebb antidiuretikus (ADH) hormont termel. Ez az, ami szabályozza, mennyi vizet tartunk meg és ez segít megelőzni a kiszáradást. Ha azonban az éjszakai pisilés gyakoriságának növekedése más tünetekkel jár együtt, az már aggodalomra adhat okot.
Ezek azonban figyelmeztető jelek lehetnek
Ilyen tünet lehet például az állandó szomjúságérzet, a megmagyarázhatatlan fogyás, a homályos látás - ezek a gyakori vizelési ingerrel együtt akár cukorbetegséget is jelezhetnek. A magas vércukorszint ugyanis növeli a szomjúságérzetet, és azt az igényt, hogy egy pohár víz után nyúljunk, ez pedig gyakoribb éjszakai pisilést eredményezhet. A magas vércukorszint irritálhatja továbbá a hólyagot is.
Ha a gyakori vizelési inger mellkasi fájdalommal, duzzadt bokával és izzadtságérzettel párosul, az szívbetegségre utalhat. A szívbetegség rossz keringést okoz, ami miatt megduzzadhatnak a bokák. Ez a plusz folyadék visszaszívódik a véráramba, a vesék pedig eltávolítják azt, tehát gyakrabban kell pisilnünk.
A gyakori éjszakai pisilés húgyúti fertőzés figyelmeztető jele is lehet. Ez általában égő érzéssel, valamint zavaros és rossz szagú vizelettel járhat. További ok lehet még a vesekő, a túlműködő hólyag, bizonyos gyógyszerek, alvászavarok és a túlzott folyadékbevitel.
Javítsunk az alvás minőségén
A noktúria jelentős zavarokat okozhat az alvásunkban, ami pedig negatívan hat a nappali teljesítményünkre, az életminőségre, valamint a hosszú távú egészségünkre, jóllétre. Bár bizonyos betegségeknek a korai tünete is lehet, egyszerű életmódbeli változtatásokkal ezek orvosolhatóak.
Csökkenti a daganatok növekedését, mégis alig eszel ebből az ősi gyógynövényből
Igyunk kevesebb koffeint, szénsavas üdítőt, valamint alkoholt. Este kerüljük a nagy mennyiségű folyadékbevitelt és a magas fehérjetartalmú ételeket. Szakemberek szerint, ha nem szeretnénk éjszaka pisilni, este 8 után már ne igyunk. Napközben azonban természetesen figyeljünk oda a megfelelő folyadékbevitelre.
Gondoskodjunk optimális környezetről, hogy jól aludhassunk. Felületes alvás esetén nagyobb eséllyel észleljük a vizelési ingert, mintha mélyen aludnánk. Ha pedig úgy érezzük, túl gyakran kell kimennünk a mosdóba éjszaka, mindenképp keressük fel háziorvosunkat.
