Ez a gyümölcs csodát tesz a mentális egészségeddel, a depresszió kialakulására is hatással lehet
Talán már te is hallottad azt az állítást, mely szerint a bélrendszer a második agyunk, ami röviden és tömören annyit tesz, hogy amit megeszünk, az hatással lehet arra, hogyan gondolkodunk és hogyan érezzük magunkat. Tehát az, hogy milyen ételeket juttatunk a szervezetünkbe, a mentális egészségünket is befolyásolhatja.
Ezeket láttad már?
Az emésztőszervrendszeri megbetegedéssel élők és a mentális problémákkal küzdők egyre növekvő számát figyelembe véve a szakértők hamar összekötötték a kettőt, melynek következtében megszületett a következtetés: ha felborul a bélmikrobiom egyensúlya, az a mentális egészségünkre is hatással lehet. Goda Gábor vegyészmérnök szerint többek között olyan problémákat okozhat, mint a szorongás és a depresszió.
A jó hír viszont az, hogy étrendünk segítségével a mentális állapotunkat nemcsak negatív, hanem pozitív irányba is befolyásolhatjuk. A BMC Microbiome című folyóiratban megjelent tanulmány például kapcsolatot talált a citrusfélék fogyasztása és a depresszió kialakulásának csökkent kockázata között.
A kutatásban, melynek során a citrusfélék fogyasztása, a bélmikrobiom és a depresszió kialakulása közötti kapcsolatot vizsgálták 32 427 nő vett részt. A résztvevőket arról kérdezték, hogy milyen gyakran fogyasztottak különböző élelmiszereket az elmúlt egy évben, melyek között a citrusfélék - grapefruit, narancs, grapefruitlé és narancslé - is szerepeltek.
Az egyéb étrendi tényezők figyelembe vétele mellett a vizsgálatban a résztvevőktől azt is megkérdezték, hogy diagnosztizáltak-e náluk valaha depressziót, valamint hogy szedtek-e valaha antidepresszánsokat.
8 étel, ami még súlyosabbá teheti a depressziót, és még csak nem is tudsz róla
A tanulmány megállapította, hogy 2003 és 2017 között a kutatásban résztvevő 32 427 nő közül 2173-an estek már át depresszión. Továbbá azt is kimutatták, hogy azoknál, akik több citrusfélét fogyasztottak, 22%-kal alacsonyabb volt a depresszió kialakulásának kockázata, mint azok esetében, akik kevesebb citrusfélét fogyasztottak.
A tanulmány ezután azt vizsgálta, hogy a depresszió kialakulásának kockázatát bármilyen más gyümölcs vagy zöldség is képes csökkenti-e, vagy erre csupán a citrusfélék képesek.
A Harvard Medical School oktatója és a Massachusetts General Hospital orvosa, Raaj Mehta - aki a tanulmányt vezette - a The Harvard Gazette-nek így fogalmazott: Úgy tűnik, ez a hatás kifejezetten a citrusfélékre jellemző.
„Ha az emberek gyümölcs- vagy zöldségfogyasztását vizsgáltuk összességében, vagy egy-egy gyümölcs fogyasztását külön-külön, például az almát vagy a banánt, nem láttunk összefüggést a fogyasztásuk és a depresszió kialakulásának kockázata között.”
És hogy mennyi citrusfélét érdemes ennünk naponta? A szakértők szerint a hatásuk a depresszióra már „napi egy közepes narancs elfogyasztása” után is megfigyelhető.
„Ez a megállapítás alátámasztja azt az elképzelést, hogy az étrendi beavatkozások enyhíthetik vagy megelőzhetik a depresszió tüneteit, és ami nagyon fontos, új utakat kínál a terápiás és/vagy biomarkerek fejlesztéséhez” - mondta el Raaj Mehta a lapnak.
Ha tehát odafigyelünk arra, hogy rendszeresen fogyasszunk gyümölcsöket - azon belül is citrusféléket - akkor rengeteget teszünk a mentális egészségünkért, és ezzel az apró lépéssel jócskán lecsökkenthetjük a depresszió kialakulásának kockázatát.
Forrás: express.co.uk
