Ha naponta 3 csészével megiszol ebből az italból, akár évekkel tovább élhetsz a várható élettartamodnál
Te sem tudod elképzelni a reggeledet kávé nélkül? Sőt, előfordul, hogy délután is elfogyasztasz belőle egy (vagy több) csészével? Akkor jó hírünk van: egy tanulmány szerint ez a szokás akár évekkel meghosszabbíthatja az életed.
Ezeket láttad már?
A European Journal of Preventitive Cardiology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a rendszeres kávéfogyasztás összefügg a hosszabb élettartammal. Azt írják, ha a kávézást napi szokássá tesszük - különösen, ha egy csészénél többet iszunk belőle -, az jótékony hatással lehet a szívünk egészségére, ezáltal az életünket is meghosszabbíthatja.
A tanulmány három fajta kávét vizsgált - őrölt, instant és koffeinmentes kávét. A kutatók a kávéfogyasztók és a nem kávézók egészségi állapotát összehasonlítva azt vizsgálták, hogy a napi kávéfogyasztás hogyan függ össze a különböző szívbetegségekkel, a stroke-kal és az általános elhalálozással.
A tanulmány 449 563 résztvevőt követett nyomon körülbelül 12,5 éven keresztül, akiknek átlagéletkora 58 év volt (55,3%-uk volt nő). Az eredményekből kiderült, hogy a napi 1-5 csésze őrölt vagy instant kávé fogyasztása összefüggésbe hozható a szívritmuszavarok kockázatának csökkenésével, bár ez a kapcsolat nem vonatkozott a koffeinmentes kávéra. Azonban mindhárom kávéfajta rendszeres fogyasztása együtt járt a szív- és érrendszeri betegségek alacsonyabb kockázatával - a legjelentősebb előnyöket a napi 2-3 csésze kávé fogyasztása esetén figyelték meg.
„Ebben a nagy, megfigyeléses vizsgálatban az őrölt, az instant és a koffeinmentes kávé is egyenértékűen csökkentette a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, illetve a szív- és érrendszeri betegség miatt, vagy bármilyen egyéb okból bekövetkező halálozás előfordulását.”
Az eredmények azt sugallják, hogy az őrölt, az instant és a koffeinmentes kávé enyhe vagy mérsékelt fogyasztása az egészséges életmód részének tekinthető
- fogalmazott a kutatás vezetője, Peter Kistler professzor a Baker Heart and Diabetes Research Institute (Melbourne, Ausztrália) munkatársa.
Ezeket az italokat idd lefekvés előtt, ha szeretnél mélyen és zavartalanul aludni
Ez a tökéletes időpont az első és az utolsó csésze kávéhoz
Nichola Ludlam-Raine táplálkozási szakértő szerint nem mindegy, hogy pontosan hány órakor fogyasztjuk el az első és az utolsó bögre kávénkat. „A kávéfogyasztás legjobb időpontja a délelőtt közepe és vége közé esik, tehát 9:30 és 11:30 közé, ugyanis ekkor kezd a kortizol szintünk lecsökkenni. Ha közvetlenül ébredés után iszunk kávét, az csökkentheti a hatékonyságát, mivel a kortizol szintünk kora reggel természetesen magas” - árulta el a szakértő a Surrey Live-nak.
„Délután a kávé még adhat egy energialöketet, de a legjobb, ha elkerüljük a fogyasztását a késői órákban, különösen, ha érzékenyek vagyunk a koffeinre. A koffein különbözőképpen hathat a különböző emberekre, így ha ideges vagy szorongó leszel tőle, jobb, ha kerülöd” - mondja.
Azt javasolja, hogy a késő délutáni órákban már inkább mellőzd a kávéfogyasztást annak érdekében, hogy éjszaka jól tudj aludni. Ha ugyanis délután 3-kor iszol egy kávét, a koffein egy része még este 9-kor is a szervezetedben lehet. „A koffeinre érzékenyek számára a legjobb, ha délután 2-3 óra után már kerülik a kávét, hogy ne befolyásolja az alvásukat” - javasolja Nichola.
Bár a koffeinre érzékenyek számára jó megoldásnak tűnhet a koffeinmentes kávéra való átállás, a szakértő felhívja a figyelmet arra, hogy a koffeinmentes kávé is tartalmaz minimális mennyiségű koffeint - jellemzően 2-5 milligrammot csészénként, szemben a normál kávéban található 70-150 milligrammal.
Forrás: express.co.uk, mirror.co.uk
